Az értékelésnek hasznos és káros voltáról

Hírek - 2020. szeptember 21.

Írta: Nádori Gergely

podiumA 2020-as év nagyon sok szempontból nehéz helyzet elé állította a tanárokat. Sokunknak kellett videóstúdiót berendeznünk a konyhában, digitális tananyagfejlesztővé válnunk és 0-24-ben válaszolnunk a diákoktól érkező kérdésekre. Az összes kihívás közül a legnagyobb azonban mintha az értékeléssel kapcsolatos lett volna. Ez az a terület, ahol a korábbi rutinok egyáltalán nem működtek. Míg a kamera előtt ülve csak-csak lehetett órát tartani, a klasszikus röpdolgozat - témazáró rendszer ebben a helyzetben teljesen értelmetlenné vált. Nem véletlenül mondják azonban, hogy minden nehézség egyben lehetőség is, az elmúlt időszak lehetőséget adott arra, hogy a számonkéréstől a fejlesztő értékelés felé mozduljunk el és az tanulási folyamat lezárása és minősítése helyett a jól kitalált értékelés a tanulás eszközévé váljon. Erről szól a TanárBlog Akadémia legújabb anyaga, ami IDE KATTINTVA érhető el.

Azt, hogy a klasszikus értékelés milyen kihívásokkal küzd remekül mutatta be Nahalka István EBBEN A BESZÉLGETÉSBEN.

Mi magunk EBBEN A CIKKBEN vázoltuk, hogy milyen helyzetben vagyunk.

Az értékeléssel kapcsolatos gondolatainkat pedig EBBEN A PODCASTBAN is meg lehet hallgatni.