Egy elmaradt beszélgetés margójára
Vezércikk - 2015. november 22.
Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy meghívtak a Független Diákparlament ezévi plenáris ülésére. Azt kérték, hogy beszéljek az ott jelenlevő képviselőknek a modern oktatásról. Már indultam volna, amikor szóltak, hogy csúszik a program, de ha hajlandó vagyok este beszélni, akkor továbbra is várnak. Mentem hát este, de ott sajnos kiderült, hogy nagyon csúszik a program és a vacsora végső soron fontosabbnak ítéltetett az összegyűltek által, mint az én előadásom. (Már az sem volt jó ómen, hogy a regisztrációs pultnál ülő leány azzal fogadott, hogy akkor ugye én fogok beszélni az internet veszélyéről, amit sajnálattal visszautasítottam, ugyanis arról nem nagyon akarnék.) Így aztán, ahogyan a mondás tartja, tartoztam egy úttal az ördögnek, amit nagyon sajnálok, mert tényleg szívesen elmondtam volna a független diákparlament képviselőinek, hogy
Nagyon szerencsések, mert olyan világban élnek, amikor borzasztó sok dolog formálódik és alakul át. Olyan világban, ahol az információhoz való hozzáférés minden korábbinál könnyebb lett. Olyan világban, amiben gyermekkorom sci-fijeinek eszközei mindennapos használati tárgyak. Elmondtam volna nekik, hogy ebben a világban teljesen átalakul a tudás fogalom. Nem csak arról van szó, hogy a hatékony Facebook használat fontos képességgé válik (arról is persze), hanem arról, hogy a faktuális tudás helyett egyre fontosabb lesz a tudás megszerzésének képessége. Hogy ebben a világban, ahol tényleg vannak már olyan robotok, amik betaníthatóak bármilyen egyszerű munkára, sokkal fontosabbá válik az, amiben ezek a robot nem jók: a kommunikáció és a kreativitás. Elmondtam volna azt is, hogy most jövök éppen egy konferenciáról, ahol EU-s potentátok és megacégek vezetői unisono mondogatták, hogy mennyire fontosak a 21. századi képességek. Szinte csak arról beszéltek, hogy mennyire fontos a kooperáció, az együttműködés, hogy a legfontosabb érték a problémafelismerés és problémamegoldás képessége. Mindenki egyetértett Papert híres mondásával, hogy a gyorsan változó világban nem azt kell tudnia valakinek jól csinálnia, amit megtanult az iskolában, hanem azt, amit az iskolában nem tanult meg.
Persze azt is elmondtam volna nekik, hogy hiába ért ebben egyet mindenki, ha valójában nem történik lényegi változás az iskolákban. Hogy igazán az ilyen korszakokban, amikor a tudásfogalom változik gyorsan, az oktatás az, ami a legnehezebben tudja követni a változást. Az oktatás, ami (részben amiatt is, hogy annyira zavaros, hogy mire is való és mi is a célja) valójában egy zárt és öncélú rendszer, nagyon hosszan képes fenntartani olyan dolgokat, amiknek már se haszna, semmi értelme nincs a gyakorlatban. És ennek jelen pillanatban éppen ők, a mostani diákok isszák meg a levét. Hiába ugyanis a sok beszéd a változó tudás koncepcióról, amíg az értékelés nem mozdul el a korábbi paradigmából. Olyan ez, mintha a síkfutásban csak a ruhák szépségét pontoznák, miközben mindenki folyamatosan hangoztatja, hogy azért persze az igazán az a fontos, hogy mennyi idő alatt teszi meg valaki a távot. Néha még azt is belátnák, hogy nem lenne rossz valahogyan az időt is mérni, de azután széttárnák a karjukat, hogy sajnos nincsenek elég jó óráink, vagy megjegyeznék, hogy az idő nagyon szubjektív fogalom, szemben a mezek objektív esztétikájával. Persze azt is fontos lett volna tisztázni velük, hogy itt elsődlegesen nem technikai kérdésről van, nem az a kérdés, hogy hány számítógép van egy teremben (az is, de csak érintőlegesen, lehet sok számítógéppel is a 19. századi standardoknak megfelelően tanítani és lehet gépek nélkül is fejleszteni a 21. századi képességeket).
Megkérdeztem volna őket, hogy mi mindenről tárgyaltak addig azon a napon, szóba került-e a menza és a kötelező köpenyviselet? Merthogy azok is fontos dolgok, de szerintem az igazán fontos az lenne, hogy bejelentsék az igényüket egy, a korhoz alkalmazkodó oktatásra, olyan oktatásra, ami tényleg felkészíti őket egy gyorsan változó, modern világra. Ennek a harcnak igazi tétje van és biztosan nem lesz könnyű, nem fog melléjük állni minden tanár és minden hivatal, de ha sikerül győzelmeket elérniük benne, akkor értelme volt parlamentet csinálniuk.
