Így tervez a természet

Internet a tanórán - 2014. november 16.

Írta: Nádori Gergely

ask natureA természet a legnagyobb tervezőmester, mondjuk néha az órán, de nem árt, ha sikerül ezt néhány példával is alátámasztani. Ebben lehet segítségünkre az Ask Nature nevű oldal (ITT TALÁLHATÓ), ahol kérdéseket tehetünk fel a természetnek. Hogyan minimalizálja a légellenállását? Hogyan szűri a vizet? Hogyan hőszigetel? Számtalan lehetséges kérdés és mindegyikre van izgalmas válasz.

Ha feltesszük a kérdést, egy sor cikket kapunk, amik valamilyen élőlény megoldását mutatják be az adott problémára. Lehet ez egy madárnál a csőr alakja, egy szivacs felépítése vagy éppen egy levél szőrzete.

Fontos persze hangsúlyoznunk a diákoknak, hogy az evolúció nem úgy működik, mint ahogy a mérnökök dolgoznak. Nagyon gyakoriak a szuboptimális megoldások, a különféle kényszerek, amik miatt nem tökéletes az, amit látunk. De sok olyan eset is van, ahol a biológiai megoldás akár jobb is, mint amit mi emberek ötlöttünk ki.

Azon túl, hogy mi biológiatanárok gyűjthetünk sok példát érdekességet az oldalt böngészve, akár a diákoknak is kiadhatjuk, hogy olvassanak el egy-egy megoldást és készítsenek belőle bemutatót. Így akár egész kiállítást is készíthetünk a témákról.