Videóbeszélgetés

Internet a tanórán - 2017. augusztus 6.

Írta: Nádori Gergely

flipgridIzgalmas eszköz a Flipgrid (ITT TALÁLHATÓ), ami új utakat mutathat az oktatásban. Sokat mondogattuk már, hogy a videómegosztók megjelenése legalább akkora forradalom, mint a könyvnyomtatás feltalálása volt és ennek következtében az élő beszéd, a mozgókép mint információforrás egyre jelentősebb lesz, míg az írott szöveg szerepe hátrébb szorul. Diákjaink, ha praktikus információkra van szükségük elsőként a YouTube-on keresnek, csak az után jön a Google, a könyvtár pedig már eszükbe se jut. Minden eddiginél könnyebbé vált videókat készíteni és megosztani másokkal, még komoly számítógép sem kell hozzá, elég egy kicsit okosabb telefon is. A Flipgrid ezt használja ki, videókban kommunikálhatunk adott témák köré csoportosítva.

Az oldalon (az ingyenes verzióban) létrehozhatunk egy területet (ezt nevezik gridnek), amin belül témákat adhatunk meg (ez a topic). Az egyes témáknak van leírása és bevezető videója, amit magunk készíthetünk el, majd erre válaszolhatnak videóban a diákok szintén videóban. Az egyes válaszok a megadott téma alatt sorakoznak. A diákoknak nem kell regisztrálnia, a őlünk kapott link elég ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a munkába.

A rendszer, hasonlóan a modern visszajelző rendszerekhez (mint pl. a Socrative) lehetővé teszi, hogy mindenki reagáljon, akár a saját mobiltelefonjáról is. Fejleszti a verbális készségeket és a hallás utáni szövegértést. Izgalmas lehet, ha minden diáknak például egy kísérlet magyarázatát kell megadnia, de kiváló lehet arra is, hogy nyelvtanulásnál dialógusokat rögzítsenek így.

A Flipgrid nagy előnye, hogy a OneNote jegyzetfüzetekbe is beágyazható egy egyszerű linkkel.