• Jön az új Classmate PC

    Tippek, trükkök - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az iskolák digitális transzformációja - úgy tűnik - egy idő után elkerülhetetlen lesz, és erre mintha kormányzati szintű elköteleződés is lenne. A 2018 januárjában tartott londoni BETT Show-n, a magyar pavilonban erről az oktatás és a digitális jólét program prominens képviselői erről tettek hitet és tanúbizonyságot. Az is elég jól látszik, azonban, hogy arról, hogy ennek melyek is lehetnének a pontos lépései, még keveseknek van fogalma. Az mindenesetre biztos, hogy az iskolák eszközparkját fel kell készíteni erre. Szintén a BETT Show-n akadtam rá arra a számítógépre, amelynek a képe a cikkben is szerepel. Ez a régi jó Classmate PC új köntösben. Érintőképernyős, elég erős az iskolai használathoz, van hozzá aktív toll, és hibrid, azaz tabletként is használható. A csúcskategóriás példány pedig összesen 250 dollár, azaz a mai árfolyamon 62 000 Ft! Ez több, mint kedvező ajánlat, és ezzel már érdemes lehet érdemben is számolni. Ha egy osztály felszerelése 10-15 géppel 2-3 millió forint, az eleve elvetendő, de ugyanez 700 000 forintért már jó üzlet lehet. Szintén elképzelhető, hogy erre az áldozatra akár egyre több család is hajlandó lehet, hogy a gyereke saját géppel tudjon dolgozni. Látszik tehát, hogy bár rengeteg az akadály és a nehézség, a világ egyre inkább arrafelé halad, hogy biztosítsa a feltételeit a digitális transzformációnak.

    Bővebben...