• Programozás a kisrobottal

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Itt a TanárBlogon mániánk, kulcsszavunk az edutainment, a játékok oktatási felhasználása. Egy jó játék ezerszer többet ér a legalaposabban megtervezett feladatnál is. A most bemutatott program azért érdekes, mert eredtileg csak és kizárólag a szórakoztatás kedvéért jött létre, de mégis remekül használható a tanításban is.

    A Lightbot játékban (ITT TALÁLHATÓ) egy kis robotot kell úgy programoznunk, hogy a pályán megadott pontokra eljutva felgyújtsa az adott lámpákat a mezőkön. Vaójában teljesen klasszikus programozási feladattal állunk szemben, tulajdonképpen programoznunk kell a kisrobtot. Az oktatópályákon szépen sorban ismerkedhetünk meg az olyan alapfogalmakkal, mint a rekurzió, a függvény definiálás, a feltételes parancs kiadása, vagy a cikluskezelés. Miközben a kisrobotnak segítünk, megtanulhatjuk a rogramozás legalapvetőbb lépéseit. Ezt követően pedig egyre nehezebb pályákon tehetjük próára a tudásunkat.

    Bővebben...

  • Interaktív tananyagok

    Internet a tanórás - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az Interactives oldal (ki gondolná) különféle interaktív anyagok gyűjteménye, sajnos csak angolul (ITT TALÁLHATÓ). Az itt található interaktív anyagok mind nagyon magas színvonalúak és ötletesek is.

    Tantárgyak szerint csoportosítva keresgélhetünk. A hagyományos tantárgyakon túl még egy mozgókép-kultúrával kapcsolatos anyagot is találhatunk, amiben akár a maguk filmjeleneteit is rendezhetik a diákok. Érdekes megközelítése a történelemnek az az anyag, ami a civilizációk összeomlását mutatja be. A matektanároknak érdekes lehet a mindennapi matek anyag. Kémiából izgalmas lehet ahol az elektronpályákat építhetjük fel egyes elemekre.

    Bővebben...

  • Gigantikus számológép

    Internet a tanórás - 14 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Ma egy gigantikus számológépet ajánlunk mindenkinek szeretettel. Nagyon sok kicsiket tanító matektanár szereti, mi nem tudjuk igazán miért. Persze ez így nem fair, hiszen nem tanítuk piciket matekra, és rövid családi tesztelés után azt kell mondanunk, hogy igenis van benne valami fura báj. Szóval próbáljuk ki, ajánljuk sok szeretettel mindenkinek, akinek van gyereke, vagy gyereket tanít.

  • Khan Akadémia

    Internet a tanórán - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A Kahn Akadémia (ITT TALÁLHATÓ) célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a magas szintű tanulás lehetőségét. Ennek érdekében közép- és főiskolai szintű témákban publikálnak videókat. Az egyes videókban úgy érezhetjük, hogy az órán ülünk és tanulunk. Sajnos persze mindez angolul folyik.

    Nagyon sok videót találhatunk a matematikával kapcsolatban, de általános fejtörők, közgazdasági témák és történelmi előadások is találhatók a biológiai témák mellett az oldalon.

    Bővebben...

  • Gapminder - letölthetően is

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Hamarosan még alaposan kivesézzük a Gapminder programot (ITT TALÁLHATÓ), amivel a világ statisztikáit tehetjük igen látványossá. Földrajz vagy társadalomismeret órákon nélkülözhetetlen segítség. A program kiagyalója Hans Rosling nagy hatású előadásokat tartott róla a TED konferenciákon is.

    Most azért írunk róla, mert elérhetővé vált a Gapminder offline, azaz internettől független változata is (IDE KATTINTVA), azaz nincs szükség hozzá internet kapcsolatra. Így ott és akkor is használhatjuk, amikor bizonytalan a kapcsolat, esetleg nem is létezik.

    Bővebben...

  • Izgalmas függvények

    Internet a tanórás - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Korábbi cikkünkben (ITT) bemutattunk egy sok lehetőséget kínáló online függvényábrázoló programot. Most egy olyan függvénygyűjteményt ajánlunk, ahol izgalmas kinézetű, érdekes problémákat felvető vagy csak egyszerűen szép függvények leírását találjuk.

    A Wolfram Mathworld (ITT TALÁLHATÓ MEG) eredetileg a fizetős Mathematica programhoz jött létre, de a leírásokat, függvényeket használhatjuk bárhol és bármikor. Az izgalmas függvények között megtaláljuk például a szív alak függvényét (ITT), a pillangó függvényt (ITT) vagy itt van a halacska függvénye is (ITT).

    Bővebben...

  • A jövő zenéje

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az emberi krreativitás kimeríthetetlen tárháza az internet. Ez az állítás lehet pozitív vagy negatív is. Erről a legjobban a Kockaéder együttes tagjai tudnának mesélni vagy akár énekelni is (HONLAPJUK ITT TALÁLHATÓ). A lelkes matematikus tanoncokból álló társaság nagy lelkesedéssel és kisebb énektudással írt át számos (szóvicc!) ismert slágert matematikai dallá. Csak néhány a legjobbak közül:

    Induljon a fraktál, essen szét a gráf, Nehéz a negatívból gyököt vonni és Szóljanak hangosan a prímek. Oldalukról a dalok mp3 formátumban le is tölthetők és a szövegeket is olvashatjuk (ITT).

    Bővebben...

  • Futásnapló

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nem sok olyan programot kínáltunk eddig, amely a testnevelés tanításában lehet hasznos, de most itt van egy. Az OpenJogBlog (ITT TÖLTHETŐ LE) az, amit a neve is ígér egy nyílt forráskódú program, amellyel futás naplót vezethetünk. A naplóba bevihetjük az adatainkat (magasság, tömeg), kedvenc útvonalainkat és természetesen azt is, hogy melyik nap mennyit és merrre futottunk. Arra is lehetőségünk van, hogy rögzítsük, miként változott a pulzusunk a futás során.

    Mindezek után részletesen elemezhetjük is a futásainkat, grafikonokon nézhetjük meg, hogyan változott a teljesítményünk, esetleg sikerült-e elérnünk a kitűzött céljainkat. A program Java nyelven fut, így a legtöbb gépen semmilyen installálás nem kell hozzá és valóban platform független. A program honlapja ITT TALÁLHATÓ.

    Bővebben...

  • Ez egy óra

    Tippek, trükkök - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Kicsiknek, akár oviban is hasznos lehet ez az oldal, ahol egy analóg óra található (IDE KATTINTVA). Az órán állíthatjuk a két mutatót és azután együtt próbálhatjuk leolvasni, mennyi is az idő. egyszerű, de mégis hasznos lehet.

    Ha pedig már amúgy is itt jár az ember, akkor érdemes megnézni az iskola teljes gyűjteményét (IDE KATTINTVA) egy egyszerű wales-i áltzalános iskoláról van szó, de elég csinos a kollekció.

    Bővebben...

  • Sok matek szimuláció

    Internet a tanórás - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A Utah Egyetem matematikai szimuláció gyűjteménye (ITT TALÁLHATÓ) nem lenyűgüző megjelenésével fogja belopni magát a szívünkbe. Java alkalmazásokat találunk, amik általában nem olyan csicsásak, mint a Flash anyagok, viszont lényegesen megbízhatóbban és nagyon sokféle környezetben működnek.

    Ha fellépünk az oldalra egy nagyon kényelmes mátrixba rendezve találjuk meg az anyagokat az ajénlott életkor és a téma alapján. Az életkor az óvodánál kezdődik és a 12. évfolyamnál ér véget, a témák pedig: számok és műveletek, algebra, geometria, mérés, adatelemzés és valószínűség. Mint látható az utóbbi kettő olyan, ami a hazai tantervekben is egyre nagyobb szerepet kap.

    Bővebben...