• Mi nem volt a 2018-as BETT Show-n? Elmondjuk: mLearning

    Vezércikk - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Minden évben vannak jól tapintható trendek a londoni BETT Show-n . Pár éve az interaktív táblák voltak divatosak, aztán a tartalomfejlesztés, vagy a VR tört előre látványosan. Idén a kódolás, a maker szemlélet volt kétségtelenül az előtérben. A közel 850 kiállító standját végigböngészve azonban egy dolog teljesen világos volt: szinte senki, semmilyen szinten nem számol az mLearning-gel, azaz a mobiltelefonos tanulással. Magyarországon valamiért még mindig sokakban erősen tartja magát az a hit, hogy a mobiltelefonok órai alkalmazása lesz a jövő útja (ami persze nem kizárt), de ezt az IKT eszközök és rendszerek tervezői, gyártói jelenleg egyáltalán nem jelzik vissza. Egyetlen olyan 'appokat' készítő céggel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy erre lenne érdemes tovább haladni. Szinte kizárólag nagyobb rendszerek (pl. e-napló, vagy szülő/tanár/diák kommunikációs szoftverek) értesítéseit küldik csak mobilra, illetve az egyre kevesebb kiállító tartalomfejlesztő cég fejleszt ún. reszponzív weboldalakat, amelyek alkalmazkodnak a képernyő méretéhez, így akár telefonon is használhatóak.

    Bővebben...