• Indítsunk mozgalmat - Facebook és a folyosó története

    Vezércikk - 2 éve

    Írta: Prievara Tibor

    ülés Egyfolytában a folyosón ültek az egyik terem előtt a diákok, ezzel nap mint nap szembesülni egyre idegesítőbb volt. Nem csak azért, mert egyre nehezebb volt közlekedni, hanem azért is, mert januárt írtunk, így az is elég esélyes volt, hogyfelfánka és megbetegszenek. Szeptember óta próbáltam különféle eszközökkel rávenni a diákokat, hogy ne üljenek a földre, tetettem ki székeket is, de csak tovább fetrengtek a termek előtt. Végső elkeseredésemben úgy döntöttem, hogy létrehozok egy nyilvános Facebook eseményt, azzal a névvel, hogy Nem ülünk a folyosón a földre egy hétig a 2. emeleten!. Itt nap mint nap posztoltam egy képet, az eredményeket, egy videót, vagy motivációs idézetet azzal a céllal, hogy közösségi élménnyé tegyem a folyosóra nem ülést. Meglepődtem, amikor majdnem 200-an jelentkeztek be az eseményre, és más iskolákból, osztályokból, sőt még külföldről is kaptunk támogató üzeneteket, mondván, hogy akkor ők sem ülnek (pl. a Felvidéken) a második emeleti folyosókra. Nyilvánvalóan egy vicc volt az esemény, és amellett, hogy tényleg nem ült senki a folyosóra a hét alatt, természetesen megjelentek a forradalmások is, akik csakazértis leültek (bár egyébként nem tennék), és képeket készítettek róla, amit aztán gyorsan levettek, mert ... nem is tudni, miért. Szavazás is indult, amit szerkeszthetővé tettem, így megjelenhetett mindenkinek a gondolata. Összességében érdekes élmény volt, szerintem célt is ért, és sikerült egy egyszerű nevelési problémát közösségi élménnyé tenni. Kipróbálja valaki? Nem csak folyosón üléssel működik :)

    Bővebben...