• Tárgyak bemutatása Photosnyth-tel

    Tippek, trükkök - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Korábban már írtunk többször is a Photosynth nevű programról (ITT TALÁLHATÓ és IDE KATTINTVA látható róla videóbemutató). A programmal panorámaképeket, akár félgömb panorámákat is készíthetünk, a mások által készítettek között böngészhetünk, bejárhatjuk velük a világot, de egy digitális fényképezőgéppel felszerelkezve magunk is csinálhatunk ilyeneket. A PIL Akadémia szakmai napján ötleteltünk közösen azon, hogy mire is lehetne használni a tanításban és számos jó ötlet adódott is (majd jönnek egy cikkben hamarosan), de azóta felfedeztem a program egy új lehetőségét is.

    A Photosynth ugyanis nem csak panorámaképeket tud csinálni, hanem egy tárgyat körbefényképezve azt körbe is forgathatjuk és úgy is megnézthetjük vele. Megtehetjük ezt úgy is, ha körbejárjuk a dolgot és közben kattintgatunk, de még hatékonyabb, ha valamilyen forgótálra tesszük. Én egy IKEÁs forgatható tálcára (ILYENRE) raktam fel és így készítettem róla húsz képet a telefonommal. Érdemes valamilyen egyforma, egyszerű hátteret választani, akkor lesz jobb a végeredmény. Nagyszerűen használhatjuk arra, hogy a diákok munkáit, alkotásait érdekesen mutassuk be az osztály vagy az iskola honlapján. Így néz a kép, a kisfiam által készített birkát ábrázolja (persze jobb fényképezőgéppel több fotóból sokkal jobb lehetne):

    Bővebben...

  • Egyszerű rajzprogram

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az utóbbi időben főként olyan rajzprogramokról esett szó, itt a TanárBlogon, amik akár nagy , komoly profi programok (pl. PhotoShop) alternatívái is lehetnek egyes feladatokhoz. A Drawzit (IDE KATTINTVA) nem ilyen. Emiatt nem kell rettegnie a nagy szoftver gyáraknak, lesz még munkájuk, hiszen borzasztóan egyszerű és nem túl sok lehetőséget kínáló alkalmazással van dolgunk.

    Ez utóbbi viszont az előnye is lehet, ha kicsikkel dolgozunk, vagy csak most ismerkednek a géppel. Könnyen tudunk rajzolni a programmal, feltölthetjük a saját képünket, amit összefirkálhatnak és akár még interaktív táblán is jól használható. Az elkészült remekműveket pedig azután megoszthatjuk az egész világgal.

  • Rajzoljunk együtt

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Lelkesen írtunk már korábban olyan alkalmazásokról, amikkel közösen lehet szövegeket szerkeszteni. Ilyen a Google dokumentumok, vagy éppen nagy kedvencünk, a Titanpad (ITT ÍRTUNK RÓLA). Hasonló megoldást jelent például a közös ötleteléshez a Corkboard is (EZ ITT TALÁLHATÓ). A mai napi oldal viszont nem a közös szövegelést, hanem a közös rajzolást teszi lehetővé.

    A FlockDraw (IDE KATTINTVA) borzasztóan egyszerűen használható, ha felmegyünk az oldalra, kapunk egy linke, ez lesz a közös rajzunk elérése. Ha bárki másnak megadjuk ezt, ő is szerkesztheti azt a rajzot, amit éppen készítünk. Könnyen megoszthatjuk így a rajz linkjét például egy digitális osztályteremben vagy akár egy blogon is. Természetesen nem kell semmi nagy dologra számítani, nem egy Photoshop, amivel dolgozhatunk, de kedves kis rajzok készítéséhez tökéletes. Az elkészült rajzot el is menthetjük és be is ágyazhatjuk a saját oldalunkra.

    Bővebben...

  • Mese-mese-mátka

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Mesékre mindig szükség van, akár az irodalom tanításához, akár idő kitöltésre, akár önálló feladatnak. A mesék jelentik a gyerekek számára a belépést az irodalomba, de a felnőttek se nagyon lehetnek meg nélkülük. Jó, ha mindig elő tudunk kapni egy-egy az alkalomra való mesét.

    Ebben segít a most bemutatott három oldal is. A Mesélj minden nap! (IDE KATTINTVA) kifejezetten látványos oldal. A mesék között keresgélhetünk az életkor, a szereplők és a tanulság szerint is (kifejezetten vicces elképzelni, hogy valaki gyorsan keres olyan mesét, amiben szerepel egy farkas, nyolc éveseknek való és az a tanulsága, hogy jótett helyébe jót várj). A Mesetár (ITT VAN) kinézetében visszafogottabb, de több mesét tartalmaz és itt hangállományokat is találunk. Az előbbi oldal elsődleges célja ugyanis, hogy elősegítse, hogy a szülők meséljenek a gyerekeknek, így természetes, hogy ott nem olvassák fel nekünk a történeteket.

    Bővebben...

  • Vízi állatok - tananyag óvodásoknak

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az Egyszervolt.hu és a TanárBlog együttműködésében született anyagok sorában most egy óvodásoknak szóló tananyagot ajánlunk - komplex óravázlattal, SMART interaktív táblára készült tananyaggal, igényesen, sok játékkal. A tananyag letölthető itt, a TanárBlogon. Köszönjük Füzi Otilinak a remek anyagot.

  • Beszélő fejek

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Tíz éve nagy durranásnak számítottak azok a vicces flash animációk, amiken többnyire valamilyen híres ember beszélt, de úgy, hogy csak a száját mozgatták kifejezetten primitív animációval. Az eredmény vicces volt. Most már azonban nem kell semmiféle komoly animációs vagy számítástechnikai ismeret ahhoz, hogy az ember maga is csináljon ilyet. A Blabberize oldalán (IDE KATTINTVA) pillanatok alatt készíthetünk ilyen vicces kis videót.

    Nincs más dolgunk csak feltölteni egy képet, kijelölni rajta a száj helyét majd hozzáadni a hangot. Ez a hang lehet valamilyen hang fájl vagy akár frissen is rögzíthetjük a számítógép mikrofonjával. Az eredmény egy kis animáció lesz, amit akár be is illeszthetünk a saját oldalunkra, például így:

    Bővebben...

  • Gyermekirodalom

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ugyan sokszor elhangzik, hogy mennyire mostoha helyzetben van a könyvkiadás és különösen a gyermekkönyvek kiadása, valójában nem is annyira borzasztó a helyzet. Nincsenek nagy állami mamutkiadók, mint korábban a Móra, de annál több a kis érdekes és feltörekvő kiadó. Nem tudok statisztikákat, de felteszem, hogy több gyerekkönyv jelenik meg ma, mint harminc éve (még én is társszerzője vagyok egynek).

    Éppen ezért annak a tanárnak, aki szeretne naprakész maradni a gyerekirodalomban kifejezetten nehéz dolga van. Sok kiadót, sok könyvet kellene ismernie, hogy akár diákjainak ajánlani tudja a megfelelőt. Szerencsére itt sincsenek segítség nélkül. A weben több olyan oldal is megtalálható, amik híreket, kritikákat adnak közzé a gyerekirodalom újdonságaiból, most ezek közül mutatunk néhány nagyszerűt:

    Kinézetében profi, megközelítésében civil a Könyvmutatványosok oldala (IDE KATTINTVA). Interjúk, kritikák, hírek, mindez egy tizenpár fős, lelkes szerzőgárdától. Az oldal érdekessége a mesefolyam, ahol jeles szerzők új meséi kapnak helyet.

    Bővebben...

  • Hallani a képeket

    Letölthető anyagok - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ehhez a bejegyzéshet szándékosan nincsen kép. Most ugyanis a NASA által kifejlesztett Earth+ programot mutatjuk be (INNEN TÖLTHETŐ LE), amit kifejezetten gyengén látó vagy vak diákoknak fejlesztettek ki. A program térképeket tesz hallhatóvá. Ha a térképen mozgatjuk az egeret a színeknek megfelelő hangokat hallunk, ezáltal például hallhatóvá válik egy domborzati térkép.

    A program azonban jóval több mint egyszerű térképnézegető, ugyanis bármilyen képet betölthetünk és meghallgathatjuk. Nagyszerű interaktív táblás játékot készíthetünk így, ha a diákoknak bekötött szemmel kell alakokat, formákat felismernie pusztán csak a hangzásuk alapján. A programhoz csomagolva találunk labirintusokat is, amikkel remekül szórakozhatunk.

    Bővebben...

  • Rajzfilmek és képregények

    Tippek, trükkök - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Elcsépelt közhely, hogy egy kép felér ezer szóval, de mégis érdemes nekünk tanároknak magfogadnunk. Nagyon sokminden van, amit sokkal jobban megmutathatunk, elmondhatunk képekkel, mint szavakkal. A diákjaink is szívesen végeznek olyan feladatokat, amiben képekben mondhatnak el valamit, legyen az önálló munka, egy projekt része, vagy csak egyszerű szórakozás.

    Éppen ezért lehet nagyon hasznos, ha megismerkedünk a különféle képregény és rajzfilm készítő programokkal. Segítségükkel gyorsan készíthetünk vicces képregényeket, fotó-storykat vagy akár rövid rajzfilmeket. Az IKT Akadémia új anyaga (IDE KATTINTVA) ezekről ad áttekintést.

  • A három kiscica - foglalkozásvázlat óvodásoknak

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Mai óvodásoknak szóló foglalkozásvázlatunk a méltán híres, és mindneki gyermekkorát bearanyozó Három kiscica című Szutyejev mese köré, illetve az állatok (konkrétabban a macskák, illetve a macskaság) témakörének szó szerinti körbejárására szerveződött. A mesét megnézhetjük, meghallgathatjuk az Egyszervolt.hu oldalán, a csatolmányban, letölthető Word dokumentumként elhelyezett igen részletes foglalkozásvázlat segítségével pedig nagyon kreatívan, érdekesen fel is dolgozhatjuk. (ha szabad egy személyes megjegyzést fűznöm a vázlathoz: bár én nem vagyok óvodapedagógus, van itthon 2 gyerek, akikkel egy hosszú decemberi délutánon eljátszottuk a foglalkozásvázlatot, és bátran állíthatom, hogy nem csak óvodában, de otthon is kiválóan használható!). Ezt a vázlatot is Füzi Otíliának köszönhetjük.