| TanárBlog Nyári Akadémia - az első nap |
|
|
|
| MyBlog |
| Írta: Prievara Tibor |
|
Már ITT ÍRTUNK arról (is), hogy mi is ez. Gyakorlatilag az elv az, hogy ahelyett, hogy 15-20 gép zúg a tanteremben, mi lenne, ha lenne egyetlen erős gépünk, amely aztán kiszolgálná a többit. A diákok előtt így csak egy monitor, billentyűzet, illetve egy egér van. Mindent a tanár irányíthat a központi gépen, viszont minden szoftver, amit a központi gépre telepítünk azonnal elérhetővé válik az összes diáknak mindegyik gép előtt. Külön haszon, hogy egy nagyon egyszerűen használható rendszer segítségével a tanár irányíthat is. Ez azt jelenti, hogy például blokkolhatom a diákok képernyőjét, így 'kénytelenek' a tanárra figyelni, vagy akár megoszthatom az én képernyőmet velük, és akkor azt látják, amit én csinálok. Szintén nagyon hasznos funkciónak tűnik, hogy az összes diák képernyője megjelenik a gépemen, azaz azt is pontosan tudom követni, hogy ők mikor mit csinálnak. Nos, a képzés első napján rögtön bedobtuk magunkat a mély vízbe, hiszen még én sem dolgoztam a rendszerrel, viszont egy 30 perces tréning után a teljesen kezdő (IKT-ban is járatlan) tanárjelölteknek is meg kellett tanítanom. Siker volt, hogy nem fagyott le a rendszer, illetve a funkciókat jól hozta (ha az első találkozás során elromlik egy ilyen rendszer, akkor nagyon meg tud csappanni a bizalom iránta). Tapasztalataim az alábbiak: - sokkal nyugodtabb vagyok az órán úgy, hogy tudom irányítani, hogy látom, hogy a gyerekek mivel foglalkoznak - azonnal a visszajelzés mindenre (ez a legkedvesebb számomra), és mivel a SMART Notebook szoftver használatát tanultuk, nagyon fontos volt, hogy 1) mindenki dolgozzon és 2) folyamatosan lássam, hogy kinek mi nem megy. A tapasztalat az volt, hogy éppen ellenkezőleg - arra bizonyult hasznosnak, hogy ha valamit gyorsan megcsináltak, akkor azonnal tudtunk továbbmenni, nem vártam feleslegesen - illetve ha valaki nem mondta, hogy 'kész', de készen volt, azt is láthattam. Ha magyarázni kellett, egyszerűen kiadtam az állomásokra a saját képernyőmet, és remekül tudták követni az anyagot. - ha engedjük, hogy picit a saját dolgaikon is dolgozzanak, akkor az óra végén figyeljünk a kikapcsoláskor, hiszen az ember hajlamos megfeledkezni arról (még ha egy üzenet figyelmezteti is), hogy a saját (tanári, központi) gépe kikapcsolásával az összes gépet kikapcsolja, és amin éppen dolgoznak, az elveszhet. Érdemes erre odafigyelni. A 4 órás pénteki képzés után este még beszélgettünk egyet a 'félelmekről', a 'jelöltek' kivétel nélkül előkelő helyen jelölték meg az IKT-t. Elvárásként pedig a gyakorlatiasságot, illetve a folyamatos visszajelzést emelték ki. Szerintem igazuk van! Érdekes kérdés számomra, hogy mi az egyszerűbb: megtanítani valakit tanítani, majd megtanítani használni az IKT-t, vagy talán ellenkezőleg: eleve úgy folytatni a tanárképzést, hogy az IKT szerves része a gyakorlatnak? Az elkövetkezendő hetekben ennek (is) utánajárunk. A mai beszámolónkat egy hangulat-képpel zárjuk (mindezt már este, utazás, illetve 4 óra tréning után készítettük :)
|




Július első napján elindult a TanárBlog Nyári Akadémia első évfolyama, amelyet kezdő angoltanároknak hirdettünk meg. A csapat közel 40 lelkes magyar és külföldi tanárjelöltből áll. Célunk az, hogy egy hét alatt mentortanárok segítségével és az iskolákban elérhető legmodernebb oktatási eszközök használatát elsajátíthassuk. Legalább ilyen fontos szempont, ugyanakkor, hogy az IKT szerves része legyen az oktatási folyamatnak, és ne pedig irányítsa azt. A tanárok az Akadémián ki is próbálhatják azonnal mindezt - igazi csoportokkal! Igyekszünk naponta megosztani itt a TanárBlog oldalán a tapasztalatokat, érdekességeket, most a lapozás után a multi-point szerver első bevetéséről szólunk!







