Immerzív tanulás PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 16
ElégtelenKitűnő 
MyBlog
Írta: Nádori Gergely   

Kicsit összekavarodtak a dolgok és még bőven lenne miről írni az előző napokból, de most következzen a legfrissebb élmény az Immerzív tanulás workshop. A foglalkozáson (ami az amerikai Innovatív Tanárok találkozójának is része) három olyan eszközről volt szó, amik különös mértékben képesek bevonni a diákokat a tanulásba. Az első ezek közül a Kinecta Microsoft teljes testet érzékelő szerkezete. Ugyan már van most is pár olyan program rá, ami oktatásban is használható (elsődlegesen kisebbeknek), négy hete jelent meg az a programozói környezet, amivel PC-re lehet fejleszteni a Kinecthez, felkészülhetünk rá, hogy hamarosan nagyon sok izgalmas dolog érkezik rá.

A második a Kodu nevű játékos programozási környezet. Erről már írtunk korábban (ITT), de most ahhoz is kaptunk ötleteket, hogy miként lehet ezt történetek elmondására, oktatási játékok fejlesztésére felhasználni. A legfontosabb, hogy a gyerekek nagy része örömmel dolgozik a Koduval, imádják, ha maguk hozhatják létre a saját világukat.

A harmadik az Interrobang az oldal, ahol különféle tanulással kapcsolatos feladatpokat, küldetéseket lehet teljesíteni (ITT ÍRTUNK RÓLA). A feladatokért virtuális jelvényeket és pontokat kapnak, a csapatok egymással versenyeznek. Nagyon hatékony módja annak, hogy bevonjuk a diákokat a tanulásba.

iWIW Digg! Del.icio.us! Google! Live! Facebook! StumbleUpon! TwitThis
 
free viagra | free porn | buy viagra | order discount viagra | viagra 100 mg | non prescription viagra | buy viagra pills | viagra purchase | viagra sale | viagra cheap