Search
Search Keyword: Total 181 results found.
Tag: alsó tagozat Ordering

Lelkesen írtunk már korábban olyan alkalmazásokról, amikkel közösen lehet szövegeket szerkeszteni. Ilyen a Google dokumentumok, vagy éppen nagy kedvencünk, a Titanpad (ITT ÍRTUNK RÓLA). Hasonló megoldást jelent például a közös ötleteléshez a Corkboard is (EZ ITT TALÁLHATÓ). A mai napi oldal viszont nem a közös szövegelést, hanem a közös rajzolást teszi lehetővé.

A FlockDraw (IDE KATTINTVA) borzasztóan egyszerűen használható, ha felmegyünk az oldalra, kapunk egy linke, ez lesz a közös rajzunk elérése. Ha bárki másnak megadjuk ezt, ő is szerkesztheti azt a rajzot, amit éppen készítünk. Könnyen megoszthatjuk így a rajz linkjét például egy digitális osztályteremben vagy akár egy blogon is. Természetesen nem kell semmi nagy dologra számítani, nem egy Photoshop, amivel dolgozhatunk, de kedves kis rajzok készítéséhez tökéletes. Az elkészült rajzot el is menthetjük és be is ágyazhatjuk a saját oldalunkra.

A szünet előtti utolsó óra sosem egyszerű dolog, mindenki fáradt és a téli szünet esetében még karácsonyi lázban is ég. komoly munkát ritkán lehet végezni. A gyerekek általában könyörögnek, hogy inkább játsszunk. Lehet, hogy érdemes beadni a derekunkat! Vannak olyan játékok, amik szórakoztatóak is, de mégsem mondhatjuk, hogy teljesen hiába ment el velük az óra. Most ezekből adunk át kosárnyit, tantárgyakhoz rendelve:

Angol: Igényel némi előkészítést, de kifejezetten emlékezetes utolsó angolóra lehet, ha a gyerekekkel eljátszuk a Ki ölte meg a Télapót? játékot. Ehhez minden szükséges dolgot (nyiomtatandó kártyákat és játékleírást) letölthetünk a TES oldaláról az ingyenes regisztráció után (IDE KATTINTVA).

Biológia, Kémia, Fizika: Nem mást ajánlunk itt, mint a Nobel-díj oldalát ahol tonnányi remek játék van (többnyire angolul) a különféle Nobel-díjas témákhoz kapcsolódva. (IDE KELL KATTINTANI)

Mostanában, amikor a gyerekek minden nap kapnak valami ajándékot, jól jöhet nekünk tanároknak is valami kedves meglepetés. Ilyennel kedveskedik nekünk a Cartographia kiadó, honlapjáról ugyanis ingyenesen lehet kiváló feladatbankokat letölteni. A letöltéshez ugyan ki kell tölteni egy regisztrációs űrlapot, de ezen túl semmilyen kötelezettségünk nincsen.

Jelenleg a következő feladattárak érhetők el: környezetismeret 3. osztály (IDE KATTINTVA), történelem 5. osztály a történelmi atlaszhoz (IDE KATTINTVA), történelem 5. osztály a képes történelmi atlaszhoz (IDE KATTINTVA), természetismeret 5. osztály  (IDE KATTINTVA) és irodalom 5. osztály (IDE KATTINTVA). Az egyes csomagokat letöltve különálló alkalmazást telepíthetünk, amiben kifejezetten sokféle és igényes kivitelű feladatokat kapunk.

Különféle komoly pedagógiai vizsgálatok szerint a tanulás hatékonysága nagyon függ attól, milyen tevékenységet végzünk. A vizsgálatok szerint sokat tanulhatunk, ha nem csak halljuk az adott dolgot, hanem olvashatjuk is, még többet, ha csinálhatjuk, de a legjobban úgy tanulhatunk meg bármit is, ha tanítjuk. Ezt ismerte fel Bram Faerns, egy belga tanár, akivel idén nyáron ismerkedtem meg Seattle-ben. Bram projektje, amit kifejezetten kicsikkel, 10-12 éves diákokkal csinált végig.

Az utóbbi évek IKT világának talán legnagyobb durranása a Khan Akadémia volt. Salman Khan az ösztönös pedagógiai zseni eredetileg csak a saját szórakozására készítette a YouTube-ra rövid kis oktatóvideóit, amik egészen fantasztikus népszerűségre tettek szert. Bram ötlete az volt, hogy hasonló kis oktatóvideókat készíttetett, a gyerekekkel. a 10-12 évesek ebben a 8-9 éveseknek magyarázzák el, hogyan kell összeadni, felismerni a főneveket stb.

Mesékre mindig szükség van, akár az irodalom tanításához, akár idő kitöltésre, akár önálló feladatnak. A mesék jelentik a gyerekek számára a belépést az irodalomba, de a felnőttek se nagyon lehetnek meg nélkülük. Jó, ha mindig elő tudunk kapni egy-egy az alkalomra való mesét.

Ebben segít a most bemutatott három oldal is. A Mesélj minden nap! (IDE KATTINTVA) kifejezetten látványos oldal. A mesék között keresgélhetünk az életkor, a szereplők és a tanulság szerint is (kifejezetten vicces elképzelni, hogy valaki gyorsan keres olyan mesét, amiben szerepel egy farkas, nyolc éveseknek való és az a tanulsága, hogy jótett helyébe jót várj). A Mesetár (ITT VAN) kinézetében visszafogottabb, de több mesét tartalmaz és itt hangállományokat is találunk. Az előbbi oldal elsődleges célja ugyanis, hogy elősegítse, hogy a szülők meséljenek a gyerekeknek, így természetes, hogy ott nem olvassák fel nekünk a történeteket.

Mielőtt lecsengene a halloween szezon teljesen, szeretnénk a New York Times gyűjteményét ajánlani angolórákra. Éppen anyagokat kerestem én is, próbáltam őket összerendezgetni, hogy itt, a TanárBlogon közzétegyük, ám szerencsére még a kutatás elején beleakadtam a NYT anyagaiba (ITT TALÁLHATÓ), és be kellett látnom: ezt már valaki jobban megcsinálta előttem. Nem is marad más hátra, ezt beismerve ajánlani az oldalt minden kedves Halloween-kedvelő kollégának.

Remek kis program a Jigsaw Planet (IDE KATTINTVA) egyetlen kattintással készíthetünk vele online kirakósokat, még regisztrálnunk sem kell.Fel kell töltenünk a képet, kiválasztani, hogy milyen alakúak legyenek a darabok és hány legyen belőlük, valamint azt, hogy elforgathatóak legyenek-e, ennyi ezután elég kattintani és már el is készült a remek kis interaktív puzzle.

Az elkészült kirakóst beágyazhatjuk az oldalunkba, a digitális osztályterembe, de hivatkozásként  is megoszthatjuk. Remek időkitöltő feladat lehet, bármit is tanulnak éppen.

Pár napja írtunk a Blabberize alkalmazásról (ITT), amivel vicces beszélő képeket készíthetünk. Most bemutatunk egy olyan foglalkozást, amiben ezt használtuk. Hetedikesekkel tanultunk csillagászatot, ebben az anyagrészben komoly hangsúlyt kap a tudománytörténet, nem csak azért, mert az emberi gondolkodás egyik csúcsteljesítményéről van szó, hanem azért is, mert nagyon jól követhető általa, hogy miként formálódik a tudományos gondolkodás.

A diákok csoportokban kapták azt a feladatot, hogy készítsék el egy-egy híres csillagász bemutatkozását rövid szövegben. A következő órán, amíg a csoport az egyes világképek makettjén dolgozott a csoport egy-egy tagja a gépteremben felmondta a szöveget a Blabberize-ra az előre elkészített képek alá, így készült el a híres csillagászok beszélő arcképcsarnoka, amit a csoport blogjában publikáltunk is.

Nagyon hasznos és jópofa szolgáltatás a Thinglink (ITT TALÁLHATÓ), segítségével képeket cimkézhetünk fel. Semmi grandiózusra ne tessék gondolni, egyszerűen csak a képet elláthatjuk kis feliratokkal, esetlegesen linkekkel is. Az oldalra nem tölthetünk fel képeket, azokat valahol a weben kell tárolnunk, például a Flickr-en. Arra is lehetőségünk van, hogy a Thinglink rövid kódját beillesszük a saját blogunkba, ezt követően a blogunkban megjelenő képeket címkézhetjük fel könnyedén.

A címkézett képet nyitva is hagyhatjuk, ami azt jelenti, hogy mindenki hozzátehet új címkéket vagy akár javíthatja a korábbiakat. Ezzel könnyedén, regisztráció és hasonló időrabló nehézségek nélkül dolgozhatnak akár többen is képeken. Az elkészült címkézett képet azután be is illeszthetjük a saját blogunkba, digitális osztálytermünkbe, így:

Tíz éve nagy durranásnak számítottak azok a vicces flash animációk, amiken többnyire valamilyen híres ember beszélt, de úgy, hogy csak a száját mozgatták kifejezetten primitív animációval. Az eredmény vicces volt. Most már azonban nem kell semmiféle komoly animációs vagy számítástechnikai ismeret ahhoz, hogy az ember maga is csináljon ilyet. A Blabberize oldalán (IDE KATTINTVA) pillanatok alatt készíthetünk ilyen vicces kis videót.

Nincs más dolgunk csak feltölteni egy képet, kijelölni rajta a száj helyét majd hozzáadni a hangot. Ez a hang lehet valamilyen hang fájl vagy akár frissen is rögzíthetjük a számítógép mikrofonjával. Az eredmény egy kis animáció lesz, amit akár be is illeszthetünk a saját oldalunkra, például így:

Elsőre egészen lenyűgöző oldal a drawastickman (IDE KATTINTVA), hiszen az általunk rajzolt figura kel életre benne és történnek vele mindenféle események. Ha egyszer végigcsinálta az ember, még vagy két-háromszor van kedve újra kipróbálni. Nem ez fogja megújítani a pedagógiát, de kiválóan alkalmas lehet időkitöltő vagy bemelegítő feladatnak. Megállja a helyét interaktív táblán is, ahol külön jó rajzolni.

Hasznos lehet még kezdő angolcsoportban is, a szövegek ugyanis egyszerűek, könnyen érthetőek és a az eredmény látványos.

Az angol Moneyville (ITT TALÁLHATÓ) oldal kisebb gyereknek készült és a pénz, az üzlet, a gazdaság világát mutatja be játékos formában. A gazdálkodás legalapvetőbb ismereteit segít elsajátítani. Munka, kereset, családi költségvetés, vállalkozás. Ugyan az oldal angolul van, minden elhangzó szöveget olvashatunk is, így szerényebb nyelvtudással is jól használható.

Kicsit nagyobbaknak szól a Control your money (ITT TALÁLHATÓ), ezen az oldalon, gazdálkodni, takarékoskodni segíthetünk elképzelt teenagereknek. Később azonban a saját költségvetésünket is vezethetjük az oldalon. Mindezekhez tanári segédeletek és bemutatók találhatók a Teaching Financial Capability oldalon (ITT). Miközben az utóbbi évek különféle hitelválságai azt mutatják, hogy ma már nem lehet meg senki alapvető pénzügyi ismeretek nélkül, a közoktatásból ez jobbára még mindig hiányzik. Talán ilyen játékos és látványos módon közelebb hozható a gyerekekhez.

Az Egyszervolt.hu szépen és módszeresen bővíti a kínálatát és egyre szélesebb közönségnek kíván szólni. Ennek része a 7 mérföldes oldal (ITT TALÁLHATÓ), ami egyszerre honismereti játék, földrajzi wiki és oktatási segédanyag. Az oldalra a diákok, tanárok tölthetnek fel objektumokat, olyanokat, amiket valamilyen szempontból fontosnak, érdekesnek tartanak. A leíráshoz kép, videó is tartozhat és cél, hogy az minél pontosabb, tényszerűbb legyen.

Az objektumokra építve játékokat, kampányokat is össze lehet állítani, így egyfajta közösségi atlasz (wiki) és foglalkoztató könyv áll össze hazánk nevezetességeiből. A játékok nagyban segítenek abban, hogy az egyes pontok, tájak, területek pontos helyét jól megtanulják a diákok. Sokan mennek a tanév nyitásaként táborba a diákokkal, érdekes feladat lehet, ha a környék izgalmas helyeiről bejegyzést kell készíteniük az oldalra, vagy az oldalon található pontokat kell megtalálniuk.

A nagyobbik fiam most volt első osztályos. Természetesen (jó tanár szülőként) megnéztem a bemutató órát (matematika volt), és csodáltam a tanítótőt, aki rengeteg kis madarat kivágva tanította a gyerekeknek az összeadást, kivonást. Mivel egy év alatt 20-ig tanulták a számokat (ellenben pl. az én fiam is viszonylagos biztonsággal ad össze három jegyű számokat már), látszott, hogy nem volt egyszerű a gyakorláskor az érdeklődést fenntartani a gyerekekben. Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, h ilyenkor bevetnénk esetleg az IKT-t ... Keresgéltem is matematika játékokat kicsiknek, és így akadtam az Arcademics gyűjteményére (ITT TALÁLHATÓ), ahol rengeteg egyszerű, ám mégis izgalmas játék található. Grafikus, de mégsem a videó játékok vizuális ingermennyiségét adja át egyik játék sem, a szabályok egyszerűek (pl. csónakok versenyeznek), van benne verseny, de az osztály versenyezhet a gép ellen együtt. És végül: van vagy 30 különböző verzió. Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek lelkesen elvégezzenek 30 műveletet 2 perc alatt, akkor érdemes a játékokra nézni. Az oldal maga angol, de a játékok legtöbbjében semmilyen szöveg nincs, csak számok.

Ugyan sokszor elhangzik, hogy mennyire mostoha helyzetben van a könyvkiadás és különösen a gyermekkönyvek kiadása, valójában nem is annyira borzasztó a helyzet. Nincsenek nagy állami mamutkiadók, mint korábban a Móra, de annál több a kis érdekes és feltörekvő kiadó. Nem tudok statisztikákat, de felteszem, hogy több gyerekkönyv jelenik meg ma, mint harminc éve (még én is társszerzője vagyok egynek).

Éppen ezért annak a tanárnak, aki szeretne naprakész maradni a gyerekirodalomban kifejezetten nehéz dolga van. Sok kiadót, sok könyvet kellene ismernie, hogy akár diákjainak ajánlani tudja a megfelelőt. Szerencsére itt sincsenek segítség nélkül. A weben több olyan oldal is megtalálható, amik híreket, kritikákat adnak közzé a gyerekirodalom újdonságaiból, most ezek közül mutatunk néhány nagyszerűt:

Kinézetében profi, megközelítésében civil a Könyvmutatványosok oldala (IDE KATTINTVA). Interjúk, kritikák, hírek, mindez egy tizenpár fős, lelkes szerzőgárdától. Az oldal érdekessége a mesefolyam, ahol jeles szerzők új meséi kapnak helyet.

Ehhez a bejegyzéshet szándékosan nincsen kép. Most ugyanis a NASA által kifejlesztett Earth+ programot mutatjuk be (INNEN TÖLTHETŐ LE), amit kifejezetten gyengén látó vagy vak diákoknak fejlesztettek ki. A program térképeket tesz hallhatóvá. Ha a térképen mozgatjuk az egeret a színeknek megfelelő hangokat hallunk, ezáltal például hallhatóvá válik egy domborzati térkép.

A program azonban jóval több mint egyszerű térképnézegető, ugyanis bármilyen képet betölthetünk és meghallgathatjuk. Nagyszerű interaktív táblás játékot készíthetünk így, ha a diákoknak bekötött szemmel kell alakokat, formákat felismernie pusztán csak a hangzásuk alapján. A programhoz csomagolva találunk labirintusokat is, amikkel remekül szórakozhatunk.

Nagyon izgalmas projektet indított az orosházai általános iskola. Diákjaik között meseíró pályázatot hirdettek, és a született meséket egy blogban publikálják is. Az A mi meséink blog (IDE KATTINTVA) egyszerre szórakoztató, érdekfeszítő és megható olvasmány. Érdemes végilapozni, bár nem könnyű, már több mint 150 mese várja az olvasókat.

A projekt része, hogy időről időre valamilyen témát vagy momentumot adnak meg, aminek szerepelnie kell a mesében. Most éppen a természetvédelemmel kapcsolatos mesék vannak soron, de korábban voltak például olyanok, amikben királylány vagy éppen tündérek szerepeltek. Természetsen a mesékhez rajzpályázat is tartozik (ITT TALÁLHATÓAK).

Iszonyatosan sok rövid flash játék található IDE KATTINTVA. Az oldal nem kifejezetten oktatási céllal készült, de a játékok nagyon jól használhatóak. Zavarba ejtően sok téma közül böngészhetünk (mi most a kb. 300! menekülős játékot választottuk ki), de ha az oldalon picit jobban körülnézünk, akkor találhatunk öltöztetős, 'főzős', vagy éppen kártyajátékokat is. Ha van 5 percünk, akár a számítógépteremben, vagy csak az interaktív táblán nagyon jól működnek.

Nagy öröm, ha magyar kezdeményezésekről számolhatunk be, hiszen erre a kis piacra nem sokan fejlesztenek (főleg ingyenesen elérhető) anyagokat. A Kpluna.hu oldalán (IDE KATTINTVA) igényes kidolgozású (bár a nagy flash animáció miatt picit lassan töltődő), és hasonlóan igényes tartalmú tananyagokat találunk. Rengeteg hangos vers, videó, sőt magyar festők festményeiből összeállított gyűjtemény is található. Rengeteg forrás (pl. a Gesta Hungarorum) is elolvasható. Összességében ajánljuk minden magyartanárnak, illetve az irodalom (különösen a költészet) iránt érdeklődőknek.

Nagyon egyszerű, csupán a végtelen klónozás funkciót használó trükköt ajánlunk minden kedves SMART Notebook felhasználó figyelmébe. Elsősorban (de semmiképpen sem kizárólag) kisebb gyerekek tanításakor használható remekül. A lényege az, hogy bármilyen csapatversenyhez kb. 1 perc alatt készíthetünk táblát. Tényleg készen van 1 perc alatt, hogy bebizonyítsuk, készítettünk egy videót arról, ahogy éppen elkészítjük a táblát. Érdemes lapozni, nagyon hasznos, zseniálisan működik az órán, és vicces is!

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
free viagra | free porn | buy viagra | order discount viagra | viagra 100 mg | non prescription viagra | buy viagra pills | viagra purchase | viagra sale | viagra cheap