- All Sections
- content: Cikkek (246)
- content: Egészségfejlesztés (1)
- content: Hírek (2)
- content: MyBlog (1)
|
Nagyon szeretem a világ modern csodái (vagy modern világ csodái?) oldalát, ahol évente lehet jelölni, szavazni városokra vagy éppen természeti csodákra (ITT TALÁLHATÓ az oldal). Az idei első fázis -a jelölésé - már elérhető, március 7-étől pedig lehet az első körben beszavazott városok közül választani majd. Én órán fogom használni, ne csak beszélgessünk a modern csodákról, hanem vegyünk részt a játékban is. Feladtam diákoknak azt is, hogy válasszanak 2 várost (rengeteg van), és lobbizzanak a csoportban egy picit mellettük. Ehhez persze meg kell nézni, hogy hol van a város, miért szép, miben különleges. Nagyon jól működött már B1+ szinten is, főleg azért, mert lehetőségük volt otthon felkészülni, és egy wikipédia szócikket már megértettek. Noha a globális problémák a különféle tantárgyaknál általában csak az olvasmányok között szerepelnek, kevesen vitatják, hogy fontos lenne, hogy szó essen róluk az iskolában is. Természetesen az igazán jó az lenne, ha a globális problémákról nem csak magukban beszélhatnének a diákok, hanem más iskolák diákjaival együtt és megtapasztalhatnák, hogy ezek a kérdések valóban mindenkit érintenek. Szerencsére van ilyen oldal, ami erre lehetőséget ad, a neve TalkingITGlobal (ITT TALÁLHATÓ). Az oldalon a legkülönfélébb problémákhoz találhatunk háttéranyagokat, az erdőírtástól a kis nyelvek eltűnéséig. Van azonban egy kifejeztten oktatási rész a TIGed néven (IDE KATTINTVA), itt létrehohatjuk a saját osztályunkat és kereshetünk partnerekt a közös munkához. Nem csak földrajzból vagy társadalomismeretből lehet érdekes, hanem az idegen nyelv gyakorlására is lehetőséget ad, és minthogy az oldal nem csak angolul, hanem németül, spanyolul és franciául is elérhető, erre sok lehetőségünk is adódik. Hihetetlennek tűnik a cím, pedig az utoldó szóig pont így igaz. Sokat és sokan gondolkodtak azon, hogy milyen haszna lehet a közösségi oldalaknak, illetve a videómegosztóknak a közéletben. Érdekesség, hogy a legnagyobb botrányok az angol futball világában leginkább twitter bejegyzésekből fakadnak. Egyre gyakoribb a BBC-n is, hogy egy cikk agy játékos tweet-jéről és annak fogadtatásáról ír. Most egy sokkal izgalmasabb dolgot ajánlunk - a washingtoni Fehér Ház YouTube csatornáján mindenki feltehet kérdéseket magának az amerikai elnöknek, aki január 30-án eg sajtótájékoztatón sok kérdésre válaszol. A legjobb kérdések beküldőit meghívják egy Google + csevegésre, magával az elnökkel. Kérdezni bármilyen nyelven lehet, Google fordítóval azonnal angolítják. A határidő január 28., szóval sietni kell, de a Fehér Ház YouTube csatornája egyébként is trtogat érdekességeket (MÉGPEDIG ITT). Közismert, hogy a ma már teljesen meghonosodott blog kifejezés a webes naplóból (web blog) ered. De hol vannak ma már ezek a valódi naplóktól? Itt a TanárBlogon sem lekünk finom rezdüléseit osztjuk meg a világgal, hanem szakmai tartalmat, szakmai segítséget kívánunk kínálni. A valaha olyan népszerű én-blogok ideje lejárt (és nem is biztos, hogy ezen nagyon bánkódnunk kell).A Maildiary oldal (IDE KATTINTVA) most érdekes formában találja fel újra a webes naplót. E-mailben írhatunk naplót és ráadásul még emlékeztetnek is erre a feladatunkra. A regisztrációhoz a nevünket és az e-mail címünket kell megadnunk és már kész is a naplónk. Az oldal naponta küld érdeklődő leveleket nekünk arról, hogy mi történt velünk, nincs más dolgunk, mint válaszolni a levélre és már kéesz is az aznapi naplóbejegyzés. Nyelvatnulóknak ideális megoldás lehet arra, hogy naponta fogalmazzanak egy kicsit. Külön öröm, hogy mindezt nem csak nagolul, hanem németül is megtehetjük (IDE KATTINTVA). Érdekes oldalra hívták fel a figyelmem a minap. IDE KATTINTVA érhető el, és nagyon egyszerű elv koncepció alapján működik. Annyit tud az oldal, hogy 1920-ig megmondja nekünk, hogy egy bizonyos napon (pl. a születésnapunkon) milyen szám állt a slágerlista élén. Nem nagyon bonyolult - sem grafikailag kifinomult - az oldal, de nagyon praktikus és viszonylag egyszerűen használható. Kerestessük meg a gyerekekkel a születésnapjukon a slágerlista élén álló számot, az oldalon sajnos nem lehet meghallgatni a dalokat, csak megvenni iTunes-ról, de ha megkerestetjük a gyerekekkel YouTube-on, majd összegyűjtjük őket egy blogon, vagy digitális osztálytermünkben, akkor máris érdekes, 30 perc alatt elvégezhető mini-projektet gyártottunk, amit vélhetően élveznek majd a diákok! Az év első napján szóltunk a 'first world problems' (azaz a fejlett világ gondjai') nevű híres internetes mémről. A cikk ITT TALÁLHATÓ. Arra gondoltam, hogy ezt órán is lehetne használni, de sajnos nem volt időm (lehetőségem sem egyébként), hogy az iskolai gépekre fénykép szerkesztő szoftvereket telepít(tes)sek. Az ötletem annyi, hogy gyűjtsenek a diákok tipikusan magyar 'problémákat', és ezeket angolul csináljuk meg, és töltsük fel valahová. Az ötlet nagyon tetszett a gyerekeknek, volt is sok ötletük, és mindezt szerettem volna online csinálni, lehetőleg null letöltéssel, könnyen megtanulhatóan, és nem utolsósorban úgy, hogy az órát ne akassza a technikai megvalósítás. A lapozás után a részletek, illetve talán a legegyszerűbb olyan alkalmazás, ahol képekre írhatunk egytelen perc alatt. És ha még ez sem lenne elég, óravázlatot is adunk! A TanárBlog pár hete ajánlotta a storify nevű oldalt (ITT TETTE - a szerk.) arra, hogy történeteket fűzzünk össze. Pont valami ilyesmire volt szükségem: angol szakon tanuló, médiás hallgatóimmal egy közös újságot szerettünk volna szerkeszteni. A kurzus címe ’Mindennapi tudomány a médiában’, ennek fő eleme egy 700 szavas cikk, amelyet mindenki egyénileg ír meg. Amikor a diákok leadták az első változatot, hirtelen felvillant bennem, milyen jó is lenne, ha mindenki a csoportban (és esetleg mások is) hozzáférne a többiek cikkéhez és csinálnánk egy saját tudományos ismeretterjesztő lapot. A Storify alkalmasnak látszott a feladatra és így kipróbálás után mondhatom, az is. Először létrehoztunk egy közös felületet, közös jelszóval, aztán mindenki feltöltötte a saját cikkét. Az elején akadt némi nehézség, pl. a képek beillesztése, illetve, hogy nem túl sokféle szerkesztési lehetőség közül lehet választani (de ennek talán megvan az az előnye, hogy viszonylag egységesek lesznek a cikkek). Külön pozitívum, hogy az általam olyan fontosnak tartott forrásokat be lehet emelni a cikk végén, csakúgy mint videókat vagy tweeteket. Bár én most magas szinten próbáltam ki és hosszú, tudományos cikkeket írtak a diákok, bátran merem ajánlani középiskolásoknak is. IDE KATTINTVA pedig megtekinthető a végeredmény. Egyre jobban tetszik az Eyejot (ITT , no meg ITT TALÁLHATÓ a részletes leírás róla, ITT PEDIG egy előző projekt bemutatása), ahol videóleveleket küldhetünk. Folyamatosan próbálgatom, hogy milyen alkalmazások használhatóak hatékonyan, és egyre-másra jól vizsgázik az Eyejot. Legutóbb a Survivor című valóságshow-ról beszélgettünk, illetve arról, hogy mi mindent mondanak el az emberek ilyenkor magukról, hogyan próbálják 'eladni' magukat. A főbb témákat meghatároztuk (pl. mik a jó, esetleg rossz tulajdonságai a jelentkezőknek), majd hétvégére feladtam házi feladatnak, hogy mindenki készítsen el egy 1 perces bemutatkozó videót, és küldje el nekem. Az Eyejot-hoz nem kell más, csak egy webkamera (sok gépbe eleve be van építve, de a gyerekeknek egyébként is gyakran kell), és már indulhat is a felvétel. Kiszámoltam: egy ilyen filmen átlagosan 2-3szor annyit mondanak, mint amennyit egyébként írnának. És mivel videófelvételt kellett csinálni, sokan azért így is leírták - nehogy beégjenek :) Rengeteg izgalmas videó készült, a lapozás után megnézhető az egyik (mivel az Eyejot videók könnyedén beágyazhatóak!!), érdemes kattintani! Nemrég írtunk arról, hogy a Delicious linkmegosztó oldalon milyen érdekes projektet lehet csinálni (ITT A CIKK). Nos, most, hogy két kör Delicious projekt lefutott, gondoltam, érdekes lehet röviden összefoglalni, hogy mennyire jött be a dolog, illetve mire érdemes figyelni annak, aki ilyenre vetemedne a későbbiekben. A lapozás után tapasztalatok, érdekességek, tanácsok, módszertan! A Storify nevű oldal segítségével (IDE KATTINTVA található) azt tehetjük, amit az oldal neve ígér - történetekké fűzhetünk össze sok mindent. Ráadásul nagyon egyszerűen, ami hatalmas előny. Nézzük hogyan működik: először is regisztrálnunk kell (de nem rögtön az elején, azaz elkészíthetünk egy történetet, és csak a végén kell regisztrálnunk - ez azért is fontos, mert nem kell a regisztrációval időt töltenünk óra az elején). Ezután adhatunk egy-egy témakört (pl. Queen Elizabeth), és ehhez kereshetünk a különböző oldalakon (pl. Facebook állapot frissítések erről, de Twitter, Google, vagy YouTube keresést is futtathatunk. Nagyon fontos - bár kevésbé kellemes - témáról forgatott dokumentumfilm sorozatot (illetve készített egy nagyon komoly weboldalt) a CNN (ITT TALÁLHATÓ). A téma a rabszolgaság a 21. században. Ez hasonlóan, bár más csatornákon, folyik, mint a klasszikus rabszolgaság. Ebbe beletartozik a prostitúció, az embercsempészet, és még egy sor más dolog. Mindenesetre a kutatások kimutatták, hogy 600-800 000 embert csempésznek át a határokon évente, és mintegy 30 millió ember él rabszolgaként a világban. A CNN tényfeltáró cikkekkel, videókkal, infografikákkal segít abban, hogy megértsük a problémát, és annak nagyságát. Belenézhetünk egy spanyol rendőri akcióba, ellátogathatunk a nyomozókkal indiai bordélyházakba, illegális kínaiakat dolgoztató üzemekbe Európában, és még egy seregnyi egyéb olyan tényt tár elénk, amelyről fogalmunk nem, legfeljebb sejtésünk lehetett. A tanórán szintén csinálhatunk egy 'Freedom project'-et, a lapozás után adunk ötleteket. Izgalmas projektet kezdett a MassiveSymphony csoport (ITT AZ OLDALUK), a világ legnagyobb közös zenélését akarják létrehozni. Az egész egyfajta virtuális flash mob 2011. 11. hó 11.-én 11 óra 11 perckor sok telefon szólal majd meg és játsza el ugyanazt a zenét, létrehozva a világ legkiterjedtebb szimfóniáját. Akár androidos okostelefonnal, akár iPhone-nal letölthetjük azt a kis alkalmazást, ami pontosan egy időben indítja el a telefonokon a zenét és azt is mutatja, a világon hol szól még ez a muzsika. Itt az alaklom, hogy akár énekórán előkerüljenek a mobiltelefonok és ezúttal még dicséretet is kapjanak érte a diákok! Egyre jobban tetszik a megújult Delicious. A nyitóoldalon most már nem csupán érdekes oldalak linkjei találhatóak, hanem ún. stack-ek (azaz kis csomagok), amelyekben több link van összefűzve. Ennek az az eredménye, hogy bizonyos témákhoz csokorba gyűjtött linkeket találunk. Nemrég volt szó itt, a TanárBlogon az ábécé projektről (ITT TALÁLHATÓ a leírása), most viszont egy érdekes II. világháborús anyagot találtam (EZT ITT). Azért tetszik különösen, mert több típusú anyag van egy helyen, azaz pl. nem csupán képek, hanem videókat, világháborús hangfelvételeket, vagy éppen interaktív idővonalat is találhatunk. Érdemes hát nem csupán ismeretszerzés, hanem órai készülés közben is szemezgetni a Delicious kínálatából. Végre ez a pillanat is eljött. Az igazság az, hogy mostanában egyre többet használunk Microsoft szoftvereket, hiszen a cég üzletpolitikájának része, hogy elhalmozza a tanárokat ingyenes szoftverekkel. Ez kedves tőle, persze, az pedig még inkább az, hogy ezek a szoftverek kifejezetten használhatóak, értelmesek, és még a munkánkat is megkönnyíthetik. A gond eddig ezzel csak annyi volt, hogy ezer helyről kellett összevadászni a szoftvereket, és külön-külön kellett letöltögetni őket. Én például kimondottan sokat használom, és szeretem a Photostory-t, az AutoCollage-t, vagy a Mouse Mischief-et, de beszélhetnénk akár a Kodu-ról, amellyel gyerekek pillanatok alatt megtanulhatják - játszva -a programozás alapjait. Most viszont megtörtént a csoda - az összes hasznos, ingyenes szoftvert egyetlen kattintással, egy letöltéssel a gépünkre varázsolhatjuk. A link pedig ITT TALÁLHATÓ. Természetesen kiválaszthatjuk, hogy mely szoftverekre van szükségünk, nem automatikusan indul el az összes letöltése. A Pulitzer center rengeteg témához kínál óravázlatokat. A témák aktuálisak, és jó minőségben dolgozták fel őket. Sokszor jelent gondot, hogy egy aktualis eseményből hogyan készítsünk a tanórán valóban használható tananyagot, óravázaltot. Ebben segít az oldal, amely IDE KATTINTVA található, és rengeteg témát tárgyal. Nekem külön tetszett az, hogy egyes témákat, pl. az arab tavasz jelenségét több szinten, több korosztály számára is elérhetővé teszi. Háttéranyagot, az órai munkához ötleteket, feladatokat is letölthetünk (PDF dokumentumként), szóval nagyon a kezünk alá dolgoznak az oldal szerkesztői, érdemes egy pillantást vetni - akár csak a témákra. Mielőtt bármilyen alkalmazással dolgoznék az órán, igyekszem nagyon átgondolni, hogy vajon valóban értelmes-e az IKT használata, azaz többet kapok-e az IKT-tól, mintha csak a tábla-kréta kombóval dolgoznék. Most a feladat az volt, hogy könyvajánlókat készítsenek egymásnak a diákok (középfok körül tudnak angolul, de bármilyen nyelven lehet csinálni). Ezt csináltuk: párban dolgoztak gép előtt (pontosabban azzal a Fujitsu rendszerrel, illetve a Microsoft multi-point szerverével, amelyről részletesebben ITT TALÁLHATÓ leírás), és mindenkinek 2-3 olyan könyvről kellett egy-egy linket keresni, amelyet olvasott és tetszett neki. Ezeket a Wallwisher nevű közösségi post-it oldalon megosztották egymással. A következő lépés az volt, hogy a megosztott könyvek közül kellett mindenkinek (egyedül) hármat választania, amit szívesen elolvasna. Végül felálltak a gép mellől, körbejártak a teremben és elmesélték egymásnak, hogy melyik könyveket válaztották (természetesen nagy öröm volt, ha kiderült, hogy valaki éppen azt választotta, amelyiket a beszélgetőtársa ajánlott. A Wallwisher fal elkészítése 1 perc volt, a gyerekeknek csak annyit kellett elmondani, hogy a 'falra' dubla kattintással lehet írni. IDE KATTINTVA pedig bele lehet nézni abba, hogy mi minden gyűlt össze 10 perc alatt. A Wallwisher használatáról ITT ÍRTUNK. Izgalmas projekt ötletet találtam, amellyel a Delicious (ITT TALÁLHATÓ) közösségi linkmegosztó oldal új funkcióit használhatjuk fel érdekesen az órán. A Delicious-ra ingyenesen regisztrálhatnak a diákok, és ott azt a feladatot kapják, hogy állítsanak össze egy ábécét olyan dolgokból, amelyeket szeretnek (pl. 'a' mint - angolul - Apple). Ebben az esetben az 'A' betűhöz egy érdekes linket kell tenni, amely az Apple-lel kapcsolatos. A linkeket össze lehet fogni csomagokba ('stacks' az oldalon), és ezeket külön meg lehet osztani (ez az új funkció). Egy érdekes példát találhatunk IDE KATTINTVA. Természetesen az is izgalmas lehet, ha egy egész csoport gyűjt közösen, és párokban csak bizonyos betűket kapnak a diákok. Nagyszerű kis program a Kerbal Space Program (ITT TALÁLHATÓ), saját űrprogramot indíthatunk a segítségével. Elsőként az adott modulokból meg kell építenünk a saját űrhajónkat, majd kipróbálhatjuk, hogyan is műküödik. Nem csak látványos a program, de még a fizikát is teljesen pontosan tudja ezért kifejezetten alkalmas arra, hogy valamiylen probléma-alapú projekt tárgya legyen. Elég ugyanis, ha csak a célt mondjuk meg (hatékony űrhajó építése, föld körüli pálya elérése stb.) és hagyjuk, hogy a diákok csoportokban kidolgozzák a lehető legjobb megoldást. Versenyt hírdethetünk, hogy ki tud jobb, hatékonyabb rakétát tervezni, de abban is összemérhetik az erejüket, hogy ki tudja például föléd körüli pályára állítani az űrhajót. Nem is olyan egyszerű dolog, mint amilyennek hallatszik, ráadásul tudni kell hozzá mindent, ami a newtoni mozgásokkal kapcsolatos. A program még erősen fejlesztési fázisban van, érdemes időről-időre visszanéázni az oldalra, hogy milyen újdonságok kerültek bele. A 22frames nevű oldal (ITT TALÁLHATÓ) hiánypótló vállalkozás, hiszen nem kevesebbre vállalkozik (egyelőre még béta állapotban), mint hogy a világhálón fellelhető feliratozott filmeket segít nekünk megtalálni. A filmek tematikusan is csoportosítva vannak, azaz kereshetünk pl. animációkra, vagy éppen különböző témájú filmekre (pl. állatok). Ha valaki még ennél is jobban érdeklődik a téma iránt, az akár saját maga is elkezdhet filmeket feliratozni (mondjuk kereshetünk magyar dokumentumfilmeket, és elláthatjuk őket más nyelvű felirattal), vagy éppen IDE KATTINTVA további információt találhat a feliratozott filmek használatáról a nyelvórán. Korábban már ejtettünk pár szót a Tagxedo alkalmazásról, amivel szófelhőket gyárthatunk (ITT TALÁLHATÓ). Most azért vesszük elő újra, mert remek képességekkel lett bővebb az oldal. Azontúl, hogy tökéletesen megérti a magyar karakterekkel írt szöveget, arra is lehetőségünk van, hogy a címkefelhőnk alakja az általunk választott képet kövesse. Nincs más dolgunk, mint a szófelhő készítéséekor kiválasztani a Shape menüpontnál az Add image gombot és feltölteni azt a képet, ami a felhő alapjául szolgál. Érdemes az Edit Image gombra is kattintani, mert itt beállíthatjuk, hogy mennyire híven kövesse a felhő a képet. Fontos még a Word options menüben a Skip lehetőség, itt állíthatjuk be, hogy milyen szavakat hagyjon ki a felhő készítésekor. Az eredmény mindenképpen érdekes. IDE KATTINTVA látható egy szófelhő Az ember tragédiája 600 leggyakoribb szavából Dürer híres Ádám és Éva metszetére vetítve. Az egyes szavakra kattintva elindul egy automatikus Google keresés az adott szóra. |
|
|
