|
Sokszor hallottuk - valószínűleg igaz is - hogy a kóla egészségtelenebb, mint a víz. De mindez elvont tudás egészen addig, amíg meg nem ismerkedünk a Two Foods nevű oldallal (IDE KATTINTVA található). A Two Foods segítségével bármely tetszőleges 2 ételt összehasonlíthatunk (pl. fehérjetartalom, szénhidrátok, illetve kalória terén). Különböző kiszerelésekkel is lehet játszani, tényleg sokkal érdekesebb, mint egyszerűen megtanítani angolul az ételek nevét! Nem sok olyan programot kínáltunk eddig, amely a testnevelés tanításában lehet hasznos, de most itt van egy. Az OpenJogBlog (ITT TÖLTHETŐ LE) az, amit a neve is ígér egy nyílt forráskódú program, amellyel futás naplót vezethetünk. A naplóba bevihetjük az adatainkat (magasság, tömeg), kedvenc útvonalainkat és természetesen azt is, hogy melyik nap mennyit és merrre futottunk. Arra is lehetőségünk van, hogy rögzítsük, miként változott a pulzusunk a futás során. Mindezek után részletesen elemezhetjük is a futásainkat, grafikonokon nézhetjük meg, hogyan változott a teljesítményünk, esetleg sikerült-e elérnünk a kitűzött céljainkat. A program Java nyelven fut, így a legtöbb gépen semmilyen installálás nem kell hozzá és valóban platform független. A program honlapja ITT TALÁLHATÓ. Mindent megtudhatsz a gerinc felépítésétől, a betegségein át egészen a sérülésekig a HáziPatika.com magyar nyelvű videóival. Kezdjük az anatómiával (ITT), kissé részletesebben a nyaki szakasszal (ITT), majd jöjjön a népbetegségnek számító gerincferdülés (ITT). Ez kezelhető hát- és nyakmerevítőkkel (ITT). Ha a sérülésekre is kiváncsi lapozzon tovább... Ezúttal a HáziPatika.com oldalairól azon videókból állítottunk össze egy csokrot, amelyek a tápcsatorna felépítése és az emésztés oktatásánál használhatók kiválóan. Induljunk fentről lefelé! Az ötperces fogmosás (ITT), ha elmarad jön a fogszuvasodás (ITT) és a fogínygyulladás (ITT). Ne hagyja abba a Zabálás pszichológiájánál (ITT), mert a java még csak most jön... Több, mint húsz kisfilm található a NHS choices oldalán az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Mindegyik érdekes, kiváló minőségű, többségük felirattal, amely segíti a megértést. Filmek (ITT), de hadd emeljek ki néhány kedvencet! Bob szomorú élete (ITT), és egy kedvcsináló a Change4Life programhoz (ITT). Közel húsz oktatófilmet, animációt és képtárat kínál egy ismert hazai egészségfejlesztési portál a HáziPatika.com honlapján. A filmek közül csupán az újraélesztéssel kapcsolatos kíván némi frissítést, hisz ez egy korábbi protokoll alapján készült. Reméljük, hamarosan ez is frissül. (KATT)! Egy interaktív animáció segítségével ismerkedhetünk meg a legszükségesebb elsősegély-felszerelésekkel. Tömör, érthető leírás angolul, az eszközök használatát pedig rövidfilmek mutatják be. Az oldalt tovább böngészve kalkulátorokra, további filmekre, interaktív segédanyagokra bukkanhatunk. Mindez pedig ismét a NHS choices oldalán (ITT). A Sketchcast oldalon (ITT ÉRHETŐ EL) egyszerű rajzokat készíthetünk. Ennyiben még nem lenne különleges az oldal. Azonban a program nem csak a kész művet tárolja, hanem készülésének minden egyes mozzanatát is. A rajz elkészültét azután rövid animációként publikálhatjuk és beilleszthetjük a saját oldalunkba is egy beágyazási kóddal. Ha akarunk hangot is rakhatunk a film alá. Zseniális oldalra bukkantunk, a címe Eyes of the NYE (IDE KATTINTVA található). Sajnos angolul van, azonban korántsem csak angolosoknak szól. Sőt! Érdekesen, sok információval, mégis 45 percben feldolgozhatóan beszél érdekes tudományos kérdésekről, például a klónozásról. |
Search
