| Megtanult rajzolni a Google docs |
|
|
|
| Új hardver, szoftver |
| Írta: Nádori Gergely |
|
Az alkalmazás igazi lehetőségeit két dolog adja: egyfelől függetlenedhetünk a gépektől és bárhol dolgozhatunk egy-egy rajzon, másfelől pedig lehetőségünk van arra, hogy egy rajzot többen kár egy időben is közösen szerkesszünk. Az elkészült rajzot nem csak a megszokott képként, hanem vektoros formában (svg) is elmenthetjük. Az alábbi rajzot most készítettem két perc alatt (olyan is):
|











Úgynevezett bérking nyúz, hogy az eddig is sokak által kedvelt Google Dokumentumok most már rajzolni is tud. Ahogy ezt a korábbi alkalmazásoktól is megszokhattuk semmi csicsát nem kapunk és valóban csak a minimálisan szükséges, de az esetek nagy részében elegendő funkcionalitást kapjuk meg. Tudunk alakzatokat elhelyezni, szöveget beírni, vonalat húzni, alakzatokat rajzolni. Ezen felül még képeket is illeszthetünk a rajzunkba, amiket vagy feltöltünk, vagy az internetes elérését adjuk meg, vagy a Google képkeresőjével találunk meg.







