Az én kicsi Naprendszerem

Internet a tanórás - 2010. december 4.

Írta: Nádori Gergely

A My Solar System (ITT TALÁLHATÓ) nagyszerű módja annak, hogy megértessük a diákokkal, miként is működik a Naprendszer. Legfeljebb négy testet helyezhetünk el, megadhatjuk a tömegüket és a kezdeti sebességüket, majd figyelhetjük, miként mozognak.

Vannak előre megadott beállítások is, amikkel például megfigyelhetjük, miként is alakul ki egy csillag-bolygó-hold rendszer.

A legnagyobb hasznát akkor vettem ennek a szimulációnak, amikor a Naprendszer keletkezését tanultuk. Ha ugyanis a csillag közeléből a kellő sebességgel és irányba indítunk el egy testet, elérhető, hogy az ellipszis pályára álljon. Persze az esetek többségében a test vagy kiszáll a messzeségbe, vagy belezuhan a csillagba. Semmi sem mutatja jobban, miért csak olyan kevés bolygó van és miként jöhettek létre a mai pályák, mintha eltöltünk vele pár percet, hogy sikerüljön pályára állítani egy testet.