Steve Reich zenegenerátor

Internet a tanórás - 2013. október 21.

Írta: Nádori Gergely

A zene tanítása során ritkán jutnak el a 20. század második felének muzsikájáig, ami részben nem is meglepő, nem könnyen emészthető művekről és szerzőkről van szó. Ennek az időszaknak az egyik jelentős szerzője, a repetitív zene és a minimalista zene egyik legnagyobb művelője Steve Reich a híres amerikai komponista. Talán érdekes lehet a zenéjét bemutatva arra is lehetőséget adni, hogy a diákok maguk készítsenek az övéhez hasonló műveket, erre szolgálhat segítségül az ITT TALÁLHATÓ kis program. Az egyes négyzetekre kattintva különböző hangok szólalnak meg adott időközönként, így végül igazán összetett hangzásokat is előállíthatunk.

Természetesen nem csak az énekórán lehet szerepe ennek a programnak, használhatjuk napköziben, lyukas órán (nem szakos helyettesítésen is) akár interaktív táblánál is. Mindenki egy-egy hangot választ és így születik közösen a szerzemény. Ha vannak fülhallgatók és a diákok már megismerkedtek a programmal az is feladat lehet, hogy különféle hangulatokat fessenek le a programmal. Hogyan lehet egy ilyen zene szomorú, hősies vagy éppen elragadtatott.

Kiadhatunk minden diáknak egy-egy hangulatot, kapnak 10 percet a komponálásra majd megmutathatják művüket a többieknek. a feladat, hogy a többiek kitalálják, mi volt a hangulat, amit zenébe kellett önteniük.