A pénz nem boldogít

Hírek - 2010. szeptember 23.

Írta: Nádori Gergely

Ezt a közhelyet mindenki ismeri, de nem szereti felemlegetni, ha a fizetéséről van szó. A Vanderbilt Egyetem napokban publikált tanulmánya szerint pedig ez a helyzet. Hiába kaptak a tanárok jelentős fizetésemelést, ha a diákjaik jobban teljesítenek a teszteken, az ő gyerekekik eredményei nem nőttek jobban azoknál, akiknek semmi jutalom nem járt. (A tanulmány ITT OLVASHATÓ angolul.)

A három éven át tartó vizsgálatban 300 matematikatanár vett részt, felüknek ígértek 5000 és 15000 dollár közötti éves bónuszt, amennyiben az állami teszten javulnak a diákjaik eredményei. A tanárok másik fele semmiféle ilyen javadalmazást nem kapott. A három év alatt nem sikerült statisztikai különbséget kimutatni a két csoport diákjainak teljesítménye között.

Természetesen sokan fogtak neki az eredmények értelmezésének is. Többen kiemelték, hogy a kutatás úgy értelmezhető, a pénz magában nem old meg semmit, egyéb incentívákra, képzésre, közösségi együttműködésre van szükség. Mások azt hangsúlyozták, hogy a minőségi bérezés (amit az Obama kormányzat szorgalmaz) csak ócska kifogás arra, hogy ne kelljen normális bért fizetni a tanároknak.

ITT EGY VIDEÓ a sajtókonferenciáról, itt pedig egy CIKK a vizsgálat értelmezéséről.