Fehérjehajtogatás

Letölthető anyagok - 2010. október 1.

Írta: Nádori Gergely

Itt a TanárBlogon lelkes rajongói vagyunk a tanulás és a szórakozás vegyítésének. Ennek az egyik legjobb eszköze az edutainment az oktató játékok használata. Miközben a diákok játszanak, észre sem veszik, hogy mennyit tanultak, megmarad a játék öröme, de a tanulás haszna is. A most bemutatott program elsődelegesen nem oktatási céllal jött létre, de kifejezetten jól használható a tanításban is.

A Foldit (ITT TALÁLHATÓ) eredeti célja, hogy bizonyítsa, egyes sok változós, összetett feladatokban az emberek jobbak a számítógépeknél. A fehérjék térszerkezetének meghatározása ilyen komoly probléma. Hatalmas számítógépek dolgoznak azon, hogy meghatározzák, milyen egyes fontos gyógyszerek, betegséget okozó enzimek pontos felépítése. A játékban mi magunk is próbát tehetünk azzal, hogy megpróbáljuk a legjobb, leghatékonyabb térszerkezetet megtalálni. Mindezt másokkal versengve is tehetjük, időről időre versenyfeladatok mozgatják meg a nem apró közösséget.

Tanárként a legnagyobb hasznát mégis a program bevezető részének (tutorial) látom. Szép lépésekben magyarázza el, hogyan alakul ki a fehérjék térszerkezete, gondosan adagolva az újabb és újabb részleteket. Sajnos angolul van, de faktosoknak így is szinte kötelezővé tenném, hogy csinálják végig.

Ez a videó jól mutatja a program lehetőségeit:

{youtube}E0J9H3Yxjec{/youtube}