Londoni panoráma - több mint kép

Internet a tanórán - 2013. március 10.

Írta: Prievara Tibor

Sokat írtunk már mi is panorámaképekről, sőt egy ideig a Gellért-hegy tetejéről készült fotó volt a világon a legnagyobb ilyen vállalkozás. Sajnos (vagy nem) a világ azóta meghaladta ezt, és egyre újabb lehetőségeket építenek be egy egyszerű panorámakép mellé. A Guardian nevű angol lap különösen szeret (és tud) minőségi interaktív anyagokat készíteni. A most ajánlott panorámakép a Shard (vagyis Szilánk) névre keresztelt épület tetejéről készült (és ITT TALÁLHATÓ). És amiben újdonság: választhatunk napközbeni, vagy naplemente idején készül két panoráma közül, a város hangjait is hallhatjuk, sőt, ahogy közelítünk egyes városrészekhez, a hangok is hangosabbak lesznek. Szintén extra, hogy találhatunk sok bejelölt érdekes helyet, illetve érdekes történetet is. Nem kell mást tennünk tehát, mint körbenézni, elolvasni a történeteket, vagy éppen érdekességeket gyűjteni az egyes helyekről, és már készen is van a London projekt. Szinte kezdők angolosokkal is csinálhatjuk, de B1 szinten már biztosan!