| SMART - Kreatív Interaktivitás 2010 pályázat |
|
|
|
| SMART hírek, újdonságok | ||||||
| Írta: Prievara Tibor | ||||||
|
SMART Kreatív Interaktivitás 2010 pályázatmelyre szeretettel várjuk minden magyar pedagógus SMART Notebook oktatói szoftverben készült interaktív órai anyagát. Minden olyan interaktív órai tananyag részt vesz a pályázatban, amely a megadott határidőig feltöltésre kerül SMART TananyagPiac internetes portálunkra. A pályázatban óvodai, általános- és középiskolai pedagógusok, illetve pedagógus kollektívák jelentkezését várjuk minden létező témában, tantárgyban és évfolyamon. Pályázatunk célja, hogy azok a pedagógusok, akiknek már van gyakorlati tapasztalatuk a SMART Notebook oktatói szoftver használatában, megoszthassák tudásukat és interaktív órai anyagaikat, illetve csoportos foglalkozásaikat azon kollégáikkal, akik szívesen csatlakoznának a magyarországi SMART közösség soraihoz. A beérkező pályázatokat független bíráló bizottság értékeli. A pályázat bírálati elnökének Főző Attilát az Educatio Kft. eLearning Igazgatóságának szakértőjét kértük fel. A bíráló bizottság tagja Antalné dr. Szabó Ágnes egyetemi docens, az ELTE Bölcsészettudományi Karán működő Szakmódszertani Központ megbízott vezetője, illetve Komár Zsolt tanár, a tavalyi verseny kreatív különdíjasa. Pályázatot nyújthat be A pályamű felhasználása Jelentkezés a pályázatra Regisztráljon még ma a pályázatra! Díjak
A pályázók között további értékes ajándékok kerülnek kiosztásra: Minden pályázót 1 db SMART Pointer mutatópálcával ajándékozunk meg. A pályamű tartalmi követelményei Min. 8 - max. 20 tartalmi oldalból álló, SMART Notebook oktatói szoftverben készült tartalom. Értékelési szempontok Módszertani megalapozottság; Amennyiben a pályázattal kapcsolatban kérdése merülne fel, kérjük lépjen kapcsolatba velünk a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. e-mail címen, illetve a 20/416-1322-es vagy a 20/991-7766-os telefonszámok valamelyikén. * a megnyert SMART Board interaktív tábla a pedagógus saját tulajdonába kerül! A pályamunkák elkészítéséhez sok sikert, élményekben gazdag SMART Notebook szoftver használatot kívánunk! Üdvözlettel: LSK Hungária Kft. |



















