• Sejtkémiai atlasz

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    cukorA sejtkémia nem tartozik a középiskolai kémia és biológia legkönnyebben emészthető részei közé. Nem könnyű a folyamatok vizualizációja és még nehezebb az összefüggések megértése. Ebben lehet nagy segítségünkre a Small Molecule Pathway Database (IDE KATTINTVA). Az oldalon rákereshetünk az egyes anyagokra és megnézhetjük, hogy azok milyen metabolikus és anabolikus útvonalakban szerepelnek. Az egyes útvonalakat térképszerűen nézhetjük meg, ahol a molekulákon és az enzimeken kívül még az is szerpel, hogy a sejtben hol játszódik le az adott folyamat.

    Bővebben...

  • Kémiai kísérletek feladatlapokkal

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kemcsőa természettudományok tanításában egyre nagyobb szerpet kap a kutatás alapú megközelítés, aminek a lényege, hogy a diákok maguk végeznek kutatásokat, maguk próbálnak bizonyos jelenségek végére járni. A kémiai kísérletezés is új értelmet nyer ebben a formában, a demonstráció helyett a tudás építésének eszközévé válik. Ezt szorgalmazza az ELTE Kémia Szakmódszertan csoportja is és ezért is tettek elérhetővé számos kísérletleírást, tanári útmutatót és ezekhez kapcsolódó feladatlapokat. Mindezek IDE KATTINTVA érhetők el.

    Bővebben...

  • IKT eszközök az erdei iskolában

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    http://i59.tinypic.com/30c2kp2.jpgErdei iskola modern eszközökkel ezzel a címmel tartottam előadást a budapesti Scientix konferencián. A pompásan szervezett, jó hangulatú eseményen 80 természettudományokat tanító tanár hallgathatott izgalmasnál izgalmasabb dolgokról. Én arról beszéltem, hogy miként lehet a modern IKT eszközöket a terepi munkában használni. Talán nem is tűnik fel nekünk, hogy a diákjaink a zsebükben hordanak egy multifunkciós szenzort és egy remek fényképezőgépet, valamint a legegyszerűbb laptop is remekül használható videóvágásra vagy éppen enciklopédiának. Ezzel egészen újszerű projektekre nyílik lehetőségünk. Hogy milyenekre, az kiderülhet a prezentációból:

    Bővebben...

  • Biokémia atlasz

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    molekulaA sejtkémia nem tartozik a legkönnyebben emészthető biológia és kémia tananyagok közé a középiskolában. Nem könnyű a folyamatokat vizualizálni, megérteni és még nehezebb azokat egységes rendszerben látni. A Small Molecule Pathway Database (IDE KATTINTVA) ebben segíthet nagyon hatékonyan. Az egyes kémiai útvonalakat térképeken követhetjük végig, ahol nem csak a molekulák és az enzimek vannak feltüntetve, hanem még az is, hogy a sejtben hol játszódik le a folyamat.

    Bővebben...

  • Természetfilmek a BBC-től

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    earth unpluggedA brit közszolgálati adó, a BBC egészen fantasztikus ismeretterjesztő filmeket, műsorokat készít. Mint egy valódi közszolgálati csatorna ezeket ingyenesen elérhetővé is teszi, de sajnos csak a Nagy-Britanniából internetezők számára. Vannak szerencsére remek kivételek is, az Earth Unplugged YouTube csatorna ugyanis nagyon sok rövid filmet, filmrészletet tartalmaz, amit remekül használhatunk a tanításban is (ITT TALÁLHATÓ). Érdemes végigböngészni is kigyűjteni mindazt, aminek hasznát vehetjük, esetleg megadhatjuk a diákoknak a linket, hogy maguk válogassák ki azokat amik az adott témához használhatóak. Mutatóba néhány remek kis film:

    Bővebben...

  • Természettudományos podcast

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    impaktákAz internet sok szempontból megújította a rádiózást is. A hallgatni kívánt zenék listáját magunknak állíthatjuk össze, a fix műsorok helyett megjelentek a letölthető, bármikor meghallgatható podcastok. A budapesti Science Meetup és a Critical Biomass ismeretterjesztő blog gazdása, Varga Máté úgy gondolta, érdemes lenne egy természettudományos témájú aást tető alá hozni. Így született meg az Impakták (ITT TALÁLHATÓ) havi rendszerességgel jelentkező műsor. Minden adásban két interjú hallható, többnyire jeles kutatókkal. Bátran ajánlhatjuk érdeklődő diákjainknak is. Egy-egy műsor legfeljebb egy órás, de letölthető mobiltelefonra is, akár útközben is hallgatható.

    Bővebben...

  • Európa földtani térképe

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    onegeology Korábban már írtunk (IDE KATTINTVA) hazánk online földtani atlaszáról, amit én azóta is gyakran és sikerel használok a tanításban. Most elénk került egy hasonló és hasonló részletességű online térkép, ami egész Európát bemutatja (ITT TALÁLHATÓ. Európa térképét látjuk, az egyes kőzetek feltüntetésével, nagyíthatunk és kicsinyíthetünk természetesen és az egyes pontokról kérhetünk részletes információkat is, ekkor megkapjuk az adott hely kőzeteinek korát és főbb típusait. (Ez a tulajdonság talán a hazai Atlasznál is könnyebben kezelhető.) A földrajzot szeretőknek sok órányi szórakozást kínál, de az órán is hasznos lehet.

    Bővebben...

  • A Föld 25 pilanata

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    földMi a Föld történetének 25 legfontosabb pillanata? A BBC egy remek oldalon mutatja be, IDE KATTINTVA láthatjuk. Az egyes fontos lépéseket rövid szövegek és linkek mutatják be. Nagyon látványos és tanulságos végignézni. De nem csak arra használhatjuk, hogy megnézzük, talán inspirációnak is jó. Könnyen készíthetünk mi magunk hasonló oldalt, vagy akár készíttethetünk a diákjainkkal, az ehhez használható eszköz a Sway (ITT ÍRTUNK RÓLA).

    Bővebben...

  • Így kísérleteznek ők

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kísérletKét éve is már, hogy bemutattuk Arvind Gupta oldalát, ahol egyszerűen elkészíthető fizikai játékokat mutat be (ITT TALÁLHATÓ), nagyon sokféle, fillérekből elkészíthető és izgalmas szerkezet elkészítéséhez találunk segítséget itt. Marsi Zoltán kollégám is innen vette az inspirációt, miközben a mágnesességről tanított a diákjainak. A diákok csoportjainak az volt a feladata, hogy készítsenek el egyet-egyet az itt található mágneses szerkezetek közül, majd azok működését mutassák be a többieknek és magyarázzák el nekik, mit látnak. A bemutatókat videóra is vették, hogy később ebből is tanulhassanak. A videók IDE KATTINTVA tekinthetők meg vagy akár itt a TanárBlogon is.

    Bővebben...

  • A hang hullám

    Termtudos ötletek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    ruben-csőA hang hullám, hangzik el gyakran a fizikaórán, de nem könnyű elképzelni, hogy ez valójában mit is jelent. Nigel Stanford azonban készített egy olyan videoklipet, amin ez a tény mindennél jobban látható. Sokféle módon jelennek meg benne olyxan kísérletek, amik a hang hullám voltát bizonyítják, a végén pedig még egy Tesla-tekercs és a Faraday-ruha együttműködését is megcsodálhatjuk. A videó a szerző oldalán is MEGTALÁLHATÓ, ahol részletes magyarázatot is találunk az egyes jelenségekhez, szövegekkel és videókkal is egyaránt.

    Bővebben...