A spanyol közoktatás magyar szemmel - személyes tapasztalatok

Vezércikk - 2023. november 13.

Írta: Prievara Tibor

Nagyon izgalmas egy másik oktatási rendszert közelről, belülről megtapasztalni, és ez különösen igaz most, Magyarországon. Lehetőségem volt egy hetet egy galíciai kisváros (valóban kisváros, alig 13 000 ember lakja) középiskolájában élni, dolgozni, órákat látogatni, és sok-sok diákkal és tanárral beszélgetni arról, hogy mit is jelent(het) a közoktatás 2023-ban az Európai Unióban. A számomra szemléletformáló élmény rövid összefoglalóját olvashatjátok most.

Miután megérkeztem Verinbe (Galíciában található kisváros, Ourense-től mintegy 50 km-re, közvetlenül a portugál határnál), az iskolában lépve a legelső tapasztalatom a nyugalom volt. Valahogy senki nem sietett, senki nem rohant a folyosón, nem volt tülekedés, nem láttam elcsigázott, fáradt arcokat, és ismeretlenül is kedvesen mosolyogtak rám az emberek.

Az iskola épülete praktikus, pragmatikus, használatra tervezett, tiszta. Valahogy azt látom, hogy Magyarországon vagy rohad a vakolat, és hullik a diákokra, vgy, ahogy egy másik iskolában tapasztaltam, az iskola belső kertjében 2 millióért ültetnek pálmafákat és növényeket a luxus körülmények közé beülő gyerekek megörvendeztetésére. Egyik végletet sem tapasztaltam Spanyolországban. Ellenben jól bejárható, tisztességesen felújított, könnyen mozgatható bútorokkal berendezett, a szükségesnél kicsit nagyobb méretű termekben tanulnak, jól felszerelt termekben. Érdekes volt, hogy ugyanakkor például technológiailag nem volt túlságosan modern az iskola, nem volt tele interaktív táblákkal, és a termekben található számítógépek pedig még a jó öreg VGA csatlakozóval voltak használhatóak (nem is tudtam használni a saját gépemet). Ugyanakkor nem voltak a gépek elzárva,pedig nem egy ‘jó’ iskola volt, hanem egy nagy gyűjtő - mindenféle gyerek számára. Mégsem bántották az eszközöket, valahogy nem ez volt az iskolában a hangulat.

Mivel tanítást is kértek tőlem, a következő utam az órarendhez vezetett, ahol megdöbbenve tapasztaltam, hogy NINCS SZÜNET - 8.50-kor kezdődik az iskola, és 11:30-kor volt az első szünet, órák között egy-egy zenés csengő. ‘No de hogy értek át 0 perc alatt??!! Teleportáltok?’ - kérdeztem vicceskedve felháborodottan. A válasz. ‘Hát, úgy átsétálunk, meg a gyerekek is’. És valóban, egyáltalán nem volt zavaró. Nem volt rohanás, nem lógtak, szépen átsétáltak a tanárok a következő órára, a diákok leginkább a termükben maradtak, és ment tovább a nap. Semmi probléma nem volt belőle, és egy hét alatt teljesen rá lehet szokni - cserébe 50 percesek voltak az órák.

Nagyon sok nehéz helyzetben lévő diák tanul az iskolában (pl. Marokkóból frissen érkezett bevándorlók gyerekei, akik sem spanyolul, sem angolul nem tudnak), a környező sok kis falu hátrányos helyzetű, roma tanulói, az iskolába jártak siket gyerekek (mellettük egy jeltolmács dolgozott folyamatosan), és az iskola profilja az inklúzió, azaz sok tanulási nehézséggel küzdő gyerek is volt a csoportokban. MIndezt meglepően jól szervezetten oldották meg - volt kis csoport, ha úgy kellett (5-6 fős nyelvi csoportok), egyéni képzések, a rosszul viselkedő gyerekeket egy babzsákokkal egyéb eszközökkel felszerelt ‘nyugi-szobába’ küldték, ahol mindig volt egy tanár, aki beszélgetett velük (nem volt ‘ha még egyszer beszólsz, leküldelek az igazgatóhoz’ jellegű nevelés). Itt a tanár segített megérteni a problémát, feldolgozni a helyzetet, és beszélgetett a gyerekekkel (már ha igényelték).

Ehhez kapcsolódóan az igazgató szerepköre teljesen más volt, mint amit mi tapasztalunk nap mint nap. Egyrészt a tanárok felvételéről nem dönt, azaz ilyen jellegű ‘hatalma’ nincs. Egy nehéz központi vizsgát kell tenni a tanároknak, akik ezután lakóhelyüktől 50 km-en belül bárhová helyezhetőek (a tantestület majdnem fele Ourense-ből ingázik, ami 50 km-re van Verintől). Ezt azonban senki nem bánja, ez a természetes, így lesz igazságos a ‘jó tanárok’ eloszlása az iskolákban, illetve az igazgató pozícióját is nagyban átírja ez a felállás. Sokkal kevésbé stresszes a munkájuk, a szakmára, az iskola fejlesztésére, és a lehető legjobb oktatás biztosítására koncentrálhatnak - azokkal az emebrekkel, akiket delegál az oktatási hatóság. Amíg ott voltam, izgatottan mesélte az igazgató, hogy éppen most szervezte meg, hogy egy marokkói tanár kezdő arab tanfolyamot tartson a helyi tanároknak, hogy tudjanak legalább alapszinten kommunikálni a frissen érkező arab gyerekekkel. És - láss csodát - volt rá lehetőség.

MIndezt a tanárok miért vállalják? Nos, egy kezdő tanár 1700 Euro fizetést kap, ami 2500-ra is felmehet. Ezért. Ez még nem csúcsfizetés, de ha hozzátesszük, hogy egy 60 nm-es lakás 30 millióba kerül, akkor nem meglepő, hogy ás a tanári munka presztízse. Ez egyébként meg is látszik, kifejezetten nagy tisztelete van a tanároknak, és nehéz ‘minősítő vizsgán’ lehet csak bekerülni a körbe.

Összefoglalva, bár látszott, hogy ott sincs azért kolbászból a kerítés, és sok problémával küzdenek, ugyanakkor meghatározó élmény volt, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy iskolában azt érezze az ember, hogy a pedagógusok, az iskola vezetése, valamint az oktatásirányítás ugyanazért a célért próbál küldeni, dolgozni - ez pedig valóban a minél hatékonyabb oktatás biztosítása a diákok számára. Érdeklődve, gyakran elhűlve hallgatták, hogy milyen is egy iskola belső élete, vagy éppen a pedagógusok viszonya az őket irányító rendőrrel, és ez kölcsönös volt. Egyértelműen, és tapinthatóan megélhettem, hogy milyen hatalmas a lemaradásunk, és mennyire pont az ellenkező irányba haladunk, egyre gyorsabban. Csak azt nem tudom, meddig lehet ezt így csinálni.