Az ország első és legnagyobb online iskolai versenye

Hírek - 2016. február 24.

Írta: Nádori Gergely

oevÉvek óta zajlik az Országos Elsősegélyismereti Verseny, talán a legnagyobb hazai online verseny, kitalálójával és szervezőjével, Marsi Zoltánnal beszélgettünk.

TanárBlog: Hogyan jött az ötlet, hogy belevágj egy ilyen versenybe?

MZ: Erre a kérdésre a legkönnyebb válaszolni, ezt már igazán jól begyakoroltam, hisz szinte mindenki ezt kérdezi meg először. Sokan valami lelki traumás élményre számítanak, a válasz azonban ennél sokkal egyszerűbb. Egyetemi éveim alatt túravezetésből életem meg, a magashegységi területekre elvárt volt némi elsősegély-ismeret. Ennek kapcsán vettem részt egyszer egy olyan képzésen, amelyen az egyik oktató dr. Mártai István főorvos úr volt. Nagyon motiváló és inspiráló volt számomra főorvos úr személyisége, előadásmódja, elhivatottsága és felvetettem neki a verseny gondolatát. Ő gondolkozás nélkül igent mondott. Akkor csak egy aprócska hobbinak indult, mára azért jelentősen kinőtte magát.

TanárBlog: Hogyan is lett ez az ország első internetes versenye?

MZ: Azt nem állítom, hogy ez volt az első, de abban biztos vagyok, hogy az egyik, ha nem a legnagyobb volt 2004-ben. Én már akkoriban is hittem abban, hogy az internet teljesen más tanulási csatornákat nyit meg a diákoknak, számtalan perspektívát láttam benne. Mára ez a kép természetesen csak erősödött. A verseny megvalósulásában kulcsszerepe volt Főző Attila László barátomnak, neki köszönhető az, hogy az akkori Sulinet Programiroda berkein belül elindult a verseny keretrendszerének fejlesztése. Ha akkor Attila nem áll mellém, nem viseli el az újabb és újabb nehézségekkel kapcsolatos türelmetlenségeimet ez a verseny ma nem létezne és ezzel együtt a versenyhez kapcsolódó egyéb segélynyújtói fejlesztések sem.

TanárBlog: Mit tudott akkor ez a rendszer?

MZ: Rengeteg mindent. Regisztrációt követően jutottak a csapatok a versenyfeladatokhoz, ezek közt volt egyszerű választás, sorrend, párosítás, szöveges válasz. Kellett képeket készíteniük, mentőállomást látogatni. A feladatokat természetesen az online felületen töltötték fel. Nagyon meglepődtünk mikor rögtön az első évben több mint 400 csapat regisztrált. Ennek a töredékére számítottunk.

TanárBlog: Ma is hasonlóképpen működik a verseny?

MZ: A rövid válasz az, hogy igen, de létezik egy hosszabb válasz is. Nagyon sok fejlesztésen vagyunk túl. 2006-ban újragondoltuk a keretrendszert, a verseny átkerült a HáziPatika.com-hoz. A következő nagy előrelépés 2009-ben volt, amikor tanulva a korábbi évek tapasztalataiból ismét egy újabb rendszert fejlesztettünk ki. A versennyel kapcsolatban jött létre az elsosegely.hu, amelynek a mai napig az egyik legnagyobb beruházása volt, hogy 2012-ben létrehozta az iskolaiversenyek.hu oldalt, amely világviszonylatban is az egyik legmodernebb ilyen jellegű rendszer. Hatalmas szerencsénk volt, hogy egy nagyszerű informatikussal hozott össze minket a sors, már a 2006-os rendszert is ő fejlesztette és azóta is folyamatosan ő gondozza a verseny háttérrendszerét. Nagyon nagy előny, hogy végig kísérte a verseny „evolúcióját”, pontosan tudta, hogyan kell előrelépni. A fejlesztéseknél mindig fontos szempont volt az ő véleménye is. Jelenleg egy olyan rendszerrel dolgozunk, amely végtelen számú versenyt képes üzemeltetni, végtelen számú felhasználóval. Rengeteg variálási lehetőség van, gyakorlatilag a lehetőségek messze túlhaladják az igényeket. Egyik legnagyobb fájdalmam, hogy a hazai iskolák nem állnak még készen arra, hogy akár web2 irányába is elvihessük a versenyt.

TanárBlog: Változott egyébként a versenyzők és a felkészítők hozzáállása az internetes felülethez?

MZ: Bizonyos értelemben igen, de be kell valljam, hogy még mindig találkozunk megdöbbentő dolgokkal. Szeretném rögtön hangsúlyozni, hogy ez nem a felkészítőkkel és a versenyzőkkel kapcsolatos kritika, sokkal inkább a közoktatás helyzetét mutatja. Sokszor még mindig probléma az e-mail cím helyes megadása, sokan még mindig nem értik, hogy egy-egy csapatnál nincs lehetőségünk a feladatok korrigálására. Részben egy zárt rendszerről beszélünk, részben a verseny tisztaságát kérdőjelezné ez meg.

TanárBlog: Honnan szerzik az ismereteket a versenyzők?

MZ: Remek és rendkívül összetett kérdés. Ma Magyarországon minden általános és középiskolában kötelező az alapszintű elsősegély-oktatás, ezt a NAT írja elő. A verseny indulását követően Mártai főorvos úrral sokat lobbiztunk az oktatási tárcánál a témával kapcsolatban, kész anyagokat, javaslatokat, felméréseket adtunk le. Aztán 2012-ben egyszer csak bekerült a tananyagba, de nem rendeltek mellé semmit. Nem tisztázott mit kéne tanítani, milyen eszközökkel, nem mellékesen milyen módszerekkel. A tavalyi évben górcső alá vettük a hivatalos tankönyvjegyzékben szereplő könyvek elsősegély tartalmát, sajnos lesújtó kép született.
Most vagyunk túl az elsősegély-oktatók konferenciáján, ahol többek közt védőnők, pedagógusok és mentődolgozók vettek részt. Egyértelműen megállapítható, hogy igen heterogén az alaptudás, hol a szakmai, hol a pedagógiai ismeretek hiányoznak. Elmondható, hogy a résztvevők, a jelenleg oktatók döntő többsége még semmiféle elsősegély-oktatással kapcsolatos módszertani képzésen nem vett részt.

TanárBlog: Hogy áll az idei verseny?

MZ: Először is hatalmassá nőttük ki magunkat, immáron négy kategóriában kerül meghirdetésre a közoktatásban tanulók részére, és szerintem nem mellékes, hogy a felsőoktatásban tanulók mellett a sürgősségi ellátásban dolgozók számára is hirdetünk már versenyt, természetesen az Országos Mentőszolgálattal karöltve. A legnagyobb öröm még is az, hogy a 2011-es mélypontot követően a jelentkező csapatok száma folyamatosan nő és az idén egy komolyabb kiugrást látni, közel kétszer annyian regisztráltak, mint az előző évben, így a jelentkezési határidő előtt is már 400 feletti csapattal számolhatunk.

TanárBlog: Mikor lesz a végső megmérettetés?

MZ: A két napos döntőre május 27-28-án kerül sor, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A Csillebérci Szabadidőközpont területén azt gondolom, mindkét nap igen látványos események zajlanak majd. Pénteken a hivatásos szakdolgozók, szombaton az iskolások szituációs versenyére kerül sor. A mentőszolgálat a teljes eszközparkját felvonultatja, de találkozhatunk rendőrségi és katasztrófavédelmi egységekkel is. A rendezvény mindenki számára nyitott!