Testnevelés karantén idején

Vezércikk - 2020. március 16.

Írta: Nádori Gergely

tesiMit tegyen a testnevelő tanár a karantén idején? Szomorúan tűárja szét a karját, hogy akkor neki nincs mit tennie vagy gondolkodjon el azon, hogy miként lehet a digitális iskolában megoldani a mozgást. A mi iskolánkban az utóbbit tették és létrehoztak csoportokat a diákoknak, ahol maguk vezethetik a heti edzéstervüket és azt, hogy mit sikerült belőle megvalósítaniuk. Ha kell segítséget kapnak a gyakorlatokhoz, esetleg videón küldik el a tanároknak, hogy mit csináltak. A lényeg megint a bizalom és a tanárok és diákok közös munkája. Az alábbiakban közöljük Teremy László kollégám levelét, amit a 11. évfolyam diákjainak írt:

Távoktatásos testnevelés az AKG-ban 2020 tavaszán

Talán sokan emlékeztek a Pinokkió kalandjaiban arra a részre, amikor az Élő Fabábú és újdonsült barátai, egy szigetre kerülnek, ahol nincs iskola, és távol a felnőttek szabályaitól, okoskodásaitól, mindenki azt tehet, amit akar, és felhőtlen buli az élet! Első hallásra a távoktatásos digitális testnevelés ezt a hangulatot idézi, hiszen az eddig is rengeteg kibúvót találó szemfüles diáknak, már hihető indokot sem kell keresnie ahhoz, hogy a belülről feszítő lustaságát szabadon eressze, és leszokjon a mozgásról! De ha tovább olvassuk a mesét, kiderül, hogy mindenki elnyeri méltó jutalmát, a legvagányabb srácok szamárrá változnak, és a füllentős Pinokkiónak akkorára nő az orra, hogy egy madárka is vidáman fészkel rajta!

Mit jelent tehát a távoktatásos testnevelés, illetve mi a célja?

  • Az iskolabezárás az átlag diák eddigi mozgásszegény életmódjához képest is visszalépést okoz, hiszen nem kell futnotok a busz után, nem veszitek hármasával a lépcsőket, hogy elsőként érjetek a büfébe, és nem pingpongozhattok vagy kosarazhattok a szünetben a haverjaitokkal!
  • Ebben a helyzetben tehát, az energia, illetve feszültség levezetés miatti, valamint, az egészség megőrzés szempontjából szükséges preventív mozgásanyagok rendszeres, önálló gyakorlása még inkább nélkülözhetetlen!
  • Innentől kezdve nem állunk porondmesterként a mellettetek, hogy ostorcsattintásra ugorjátok át a tüzes karikát, fel kell fognotok, hogy a megállapodásainkat tartanotok kell a saját érdeketekben, és be nem látható ideig a mozgásotok közvetlen ellenőrzését elsősorban magatoknak, esetleg családtagjaitoknak kell vállalni!
  • A keretet persze én határozom meg, egy edzésnapló illetve edzésterv elkészítésével, amelyet folyamatosan vezetnetek kell, de én is látom és véleményezem, értékelem! Ennek következtében áttekinthetővé válik, hogy ki mennyi és milyen jellegű mozgással töltötte a hetét!
  • Amíg ki lehet menni a szabadba, lehetőleg minél több időt töltsetek keringésfokozó, állóképességfejlesztő, aerob munkavégzéssel, vagyis futással, görkorcsolyázással, kerékpározással, túrázással stb. Lehet futni a kutyával, pingpongozni, tollasozni a kistesóval, gumiasztalon ugrálni, futópadon, egyéb otthoni kondi gépeken dolgozni, saját medencében úszni stb. Persze lehet, hogy nemsokára a kinti mozgásokat el kell hagyni, mert a szabad ég alatt már nem lesz biztonságos, és így kényszerűségből visszaszorultok a lakásba.
  • A lényeg a mozgás intenzitásában, illetve időtartamában is rejlik. A heti 5x45 percet a fentiekből kiindulva szükséges minimumnak gondolom, és amíg lehet, a nagyobb részét a szabadban végrehajtott állóképesség fejlesztő aerob munkára kellene fordítanotok. A fennmaradó időt a szobában is végezhető, testtartásjavító, esetleg gyógytestnevelés jellegű, nyújtó, lazító, illetve erősítő gyakorlatokkal töltsétek, a testtartás javító gyakorlatokat pedig, jó lenne napi rendszerességgel alkalmazni!
  • Az általam felkínált gyakorlatokból választhattok, de ha találtok hasznosat, vagy nektek tetszőt, természetesen alkalmazhatjátok, csak egyeztetnetek kell velem! Készíthettek önálló bemelegítést, saját gimnasztikai, aerobic vagy tánc jellegű rövid videókat megosztva velem, illetve a társaitokkal! Hátha többen kedvet kapnak majd, és így valószínűleg megalapozható lesz a jó hangulat is! :)
  • A lényeg, hogy minél több időt tudjatok mozgással tölteni, elméleti feladatokkal, írásbeli házi dolgozatokkal nem terhelnélek titeket! Persze ha valaki készít, mondjuk egy sporttörténeti, vagy egy sportág bemutató dolgozatot, és nem veszi el más tantárgytól az időt, mindenképpen értékelni fogom!
  • A külső sportolók esetében felmerülhet, hogy az egyesületük is áttér a távedzésre, így ezek a tanulók ezt is feltüntethetik az edzésnaplójukban!

Sok szerencsét és jó egészséget mindenkinek!