Digitális oktatóanyag az Egyszervolt-tól

Internet a tanórás - 2010. december 5.

Írta: Prievara Tibor

Jön az új élet, és elkezd téged ... mondta a költő nem is olyan régen. Erre gondoltunk, miközben az Egyszervolt.hu vadonatúj digitális segédanyagában barangoltunk. Aztán arra is gondoltunk, miközben egy elsős nyílt napon tapasztaltakat idéztünk fel, hogy mennyivel hatékonyabban is lehetne pl. a matematikát tanítani az anyag segítségével. Az talán köztudott, a TIOP pályázatok során sok-sok tanulói számítógép kerül az iskolákba (ezt az ITF-en számszerűsítette is az egyik illetékes, ha jól emlékszem, 40 000 gépről szólt). Mindez rendben is van, de a következő kérdés felmerül: mi kerül a tanulói gépekre? És ez fontos kérdés, mert a tanulói számítógépek persze jók, de önmagukban azért mégiscsak 'csupán' számítógépek. Az Egyszervolt megpróbált a kérdésre szakmai választ adni, az alábbiakban megpróbáljuk sorra venni, hogy milyen sikerrel. Amiről szó lesz: az alsó tagozat négy évfolyamának három kompetencia területére kidolgozott teljes digitális oktatási segédanyag. A TanárBlognak lehetősége nyílt belenézni a még nem publikus anyagba, lapozás után található részletes kritikánk!

A legelső szembeötlő jellemzője az oldalnak a letisztultság. Van benne kreatív szikra, de látszik, hogy a világos navigáció elsődleges volt. Az alábbi képen a főoldal látható, az évfolyamokat és a kompetenciaterületeket nagyon világosan lehet látni, egyszerű kiválasztani, mivel a kis téglalapok a linkek, így könnyen kiválasztható például az elsős matematika anyag.

 

Ha belépünk az egyik aloldalra, ott - a szakmai leírás szerint: "Egy-egy tantárgyhoz legalább öt feladatciklus tartozik, amelyekben egyenként  legalább három szinten oldhatóak meg feladatok". Ezt megnéztük, és valóban így van. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy hatalmas adatbázisból, rengeteg feladatot lehet végezni / végeztetni a gyerekekkel. Én az elsős matematika feladatokat próbáltam ki a fiammal, villámgyorsan felfogta, hogy mit kell csinálnia (pedig csak 7 éves, és nem a gép előtt ül állandóan, sőt!), ugyanolyan egyszerűen lehetett instrukciót adni a feladatokkal kapcsolatban, mintha 'élőben', a tábla előtt állt volna. Természetesen a kérdés az, hogy a digitális feladatmegoldást, illetve a számítógéppel felszerelt alsós osztálytermet hogyan lehet, kell irányítani, 'menedzselni'. Az is látszik, ugyanakkor, hogy a már említett bemutatóórán elkészített (egyébként nagyon kreatív és érdekes, ízléses) feladatokat hogyan lehet(ne) az Egyzervoltos tananyaggal kiegészíteni - akár tanulói számítógépek nélkül, egyetlen interaktív táblával! Ez azért nagy öröm számomra, mert én mindig is azt mondtam, hogy addig nem fognak, nem tudnak elterjedni az IKT eszközök, tananyagok az oktatásban, amíg ezek használata nem fogja megérni a tanárnak. Ez alatt azt értem, hogy kevesebb készüléssel, jobb órát tudnak tartani a tanárok, hiszen a legnagyobb kincs egy tanár életében az idő (na jó, az egyik legnagyobb kincs). Amíg olyan eszközöket mutatunk nekik, amelyekkel 2 órát kell készülni egy-egy órára, addig ne várjuk el, hogy lelkesedjenek (legalábbis mindenki). Az Egyszervolt-os anyag egyik érdeme tehát a bőség - minden évfolyamra, mind a négy műveltségi területre bőven ad interakív, gondolkodtattó, vagy éppen gyakorló feladatot. És hogy ez a gyakorlatban is működik, illetve valóban olyan feladattípusokat ad, amelyekre az alsós tanítóknak szüksége van, azt gyakorlatban is láttuk. Külön haszon, hogy minden gyereknek egyszerre nyílik lehetősége interaktívan dolgozni az órán, így nem tűnik fel annyira, például, hogy valaki nem kap elég szerepet az órán - hogyen is kaphatna egy 30 fős osztályban minden egyes gyerek elég figyelmet, szereplési lehetőséget! Ezen kétségtelenül segíthet az, ha mindenki előtt számítógép van, és azon meg tudja oldani a feladatokat úgy, mint az az egy gyerek, aki éppen a tábal előtt áll.

A második megkerülhetetlen kérdés a dizájn. Itt két tendenciát véltünk felfedezni, már a tavalyi, londoni BETT Show-n is: létezik a nagyon csillogó, nagyon 21. századi, nagyon vibráló megjelenítés, illetve a kifejezetten egyszerű, 8-10 éve népszerű dizájn. Erre például a Hot Potatoes nevű szoftver talán az egyik jó példa: 2003-ban ezzel készítettem én i ssok interaktív feladatot, de azóta már valahogy nem, mert úgy érzem (bármilyen jó is a szoftver) a megjeenítés fölött eljárt az idő. Több nagy fejlesztő cég képviselőjével is beszélgettünk tavaly Londonban, és azt mondták, hogy ez nem kifejezett koncepció, de 3-4 éve megcsinálták az anyagokat, és akkor ez jó volt így, a külcsín újragondolása pedig nagy költségekkel járna. Vagyis a válaszuk: jól van ez így, így is  elmegy. Ezért lehetett megejtően egyszerű tananyagokat látni nagyon profi, brit cégektől. És hogy mindezt miért írtam le: régóta vártam arra, hogy sikerül-e valakinek kitörni a zavaróan csillogó és a túlságosan egyszerű dizájn kettős szorításából. Voltak már eddig is bíztató példák, külföldi és magyar cégek termékeiben egyaránt, és ugyanezt éreztem az Egyszervolt-os anyagban is. Ki is mondják a tananyag leírásában, hogy az átláthatóságra, és az egyszerűségre törekednek, azaz a funkcionalitásnak szeretnék alárendelni a megjelenítést. Ez teljes sikerresl történik a tananyagban. Esztétikus, de átlátható, nem taszítja a gyerek szemét az oldal színvilága, ugyanakkor nem is vonja el a figyelmet a feladatról felesleges csillogással.

Számomra fontos, hogy a tananyag mögött érezzem a koncepciót, vagyis azt, hogy egy előre átgondolt úton, vagy számomra megadott több bejárási útvonalon haladok a tananyagban. Ez általában gondos, aprólékos előzetes tervezést tesz szükségessé. Nos, ez az, amit én eléggé hiányolok sokszor (magyar) fejlesztésekben. Mintha hajlamosak lennénk arra, hogy a ló elé kössük a kocsit. Szorítanak a hatridők, ezért néha sajnos nem tud elég hangsúlyt kapni a szakmai átgondoltság. Ebből születnek aztán a soha senki által nem használt tananyagok. Öröm, hogy az Egyszervolt tananyagában nem ezt tapasztaltam. Átgondolt, használható (általam már használt is) tananyagot találtam letisztult külsővel, minőségi tartalommal.

Természetesen rengeteg mindenről lehetne még a tananyag kapcsán írni, hiszen tanári és diák útmutatóval is rendelkezik minden egyes feladat (persze az elsős olvasás feladat instrukcióját nem fogja egy 6 éves gyerek megérteni, de az nem is igazából neki szól), ami segíti a tanárok számára is az eligazodást az anyagban. Szintén tetten érhető a fokozatosság a tananyagban, azaz a kötött, kontrollált feladatoktól kiszámítható módszertani ívet követve érünk a nyitottabb típusú feladatokig.

Összefoglalva, nagy öröm volt, hogy sikerült ismét az Egyszervolt-on megszokott színvonalon elkészíteni egy jól kezelhető, világos szerkezetű, és nagyon bőséges tananyagot. Bár azt nem tudjuk, hogy ki, mikor és hogyan teszi elérhetővé, megvásárolhatóvá mindezt, de az biztos, hogy a tanárok számára hatalmas haszonnal forgatható digitális tartalom került ki az Egyszervolt szakmai műhelyéből.