Futás! Jönnek a zombik!

Internet a tanórás - 2012. október 22.

Írta: Nádori Gergely

Nem először és valószínűleg nem is utoljára számolunk be egy olyan játékról, aminek valamiképpen köze van a tanításhoz. A játékok elemeinek bevezetése a tanításba a 21. századi pedagógia fontos eleme. Mi is írtunk róla (ITT), de akinek van pár perce nézze meg Jane McGonigal izgalmas előadását a témában (ITT). Tény, hogy a játékban elért eredmény nagyobb motiváció lehet a dicséretnél vagy a jó jegynél és különleges erőfeszítésre is késztethet valakit.

Ezt használták ki a remek mobiltelefonos játék a Zombies, Run! megalkotói is (ITT VAN A JÁTÉK OLDALA). Bár maga a program fizetős (jelenleg 770 forint az androidos változat ára, tehát körülbelül annyiba kerül, mint egy Big Mac) és angolul is van, azt gondolom mégis érdemes beszélni róla, hiszen olyan ötletről van szó, amit nagyon jól lehet hasznosítani. A programmal tulajdonképpen egy interaktív történetbe kerülünk, egy olyan világba, amit elleptek a zombik. A feladatunk, hogy különféle tárgyakat szerezzünk meg a túlélők kis bázisának. Ehhez pedig futni kell. Fizikailag. Lábbal.

A mobiltelefon fülhallgatóján halljuk az utasításokat, mennyit kell még futnunk a célig, vagy éppen veszélyes zónán haladunk-e át. Mindeközben egy teljes történet is kibontakozik a számunkra, de ha éppen veszélyes helyen vagyunk, akkor a közeledő zombikat is hallhatjuk. Mindezzel még nincs vége a játéknak, hiszen a begyűjtött tárgyakkal fejleszthetjük a bázist és újabb fejezetekhez, újabb történetekhez juthatunk el.

Azt gondolom nagyon érdekes dologról van szó, ahol egyszerre jelenik meg a játékok használata, a mobiltelefon innovatív alkalmazása és a komoly cél, a testedzés is. Ha mindehhez még hozzásvesszük azt is, hogy maga a program az internetes közösség adományaiból jöhetett létre, nem pedig valamilyen nagy cég finanszírozásával, egyértelmű, hogy izgalmas új lehetőségek innovatív felhasználásával van dolgunk.

Íme a program bemutatkozó filmje:

{youtube}GyFqZtKvya0{/youtube}