Lesznek-e AI tanárok?
Vezércikk - 2024. május 18.
Megannyiszor szó esik arról, hogy mire és miként lehet használni a mesterséges intelligenciát a tanításban, a legerősebb ígéret a személyre szabott tanulás. A mesterséges intelligencia majd személyes tutor lehet, teljesen az egyéni kívánalmaknak megfelelően tudja alkítani a tanulást és így hoz el egy sokkal boldogabb jövőt (amiben azért a tanárokra egyre kevesebb szükség van). maga az ötlet nem újdonság, Az 1970-es években jelentek meg például az első számítógépes adaptív tesztek, amik az újabb kérdéseket az előzőek függvényében adták mindig a diáknak, így próbálva meghatározni minél laposabban a tudás szintjét. Ha erről a Peter-elv jut eszünkbe, miszerint egy hierarchikus rendszerben mindenki addig jut el, amíg már képtelen jól teljesíteni, az nem véletlen.
De még korábban találunk példákat hasonló elképzelésekre a tanulási folyamatról. A kísérletes pszichológia egy nagy kutatója, B. F. Skinner, aki a behaviorizmus egyik kidolgozója volt gondolta azt, hogy a galamboknál és patkányoknál már bizonyított módszereket az iskolában is lehetne alkalmazni. Megalkotta a tanítógépet, egy olyan szerkezetet, amiben a tananyagot apró részletekre bontotta fel, amit a diáknak meg kellett oldania. A diák a választ (ami lehet rövid szöveg, szám, de a leggyakrabban egy ABCD-teszt) beírja, majd látja, hogy helyes-e. Ha helyes, tovább léphet a következőre, ha nem, egy újabb hasonló problémát kap. Skinner, aki a tanulást a pozitív és negatív megerősítéssel (jutalmazással és büntetéssel) elért viselkedésváltozásnak tartotta úgy vélte, ezek a gépek egyfelől azonnali visszajelzést adnak, másfelől lehetővé teszik, hogy mindenki az egyéni ütemében tanuljon tovább.
Habár maguk a tanítógépek nem terjedtek el széles körben az elveikre épülő programozott tanulás időről időre előkerül, főleg az e-learning megoldásokban. Amiként a leendő mesterséges intelligencia által hajtott tutorokról beszélnek, az is többnyire ezt a rendszert és elvet követi. Természetesen sokkal összetettebb módon tudja a tanulás egyénhez igazítottságát végrehajtani egy ilyen rendszer. Figyelembe veheti a diák hangulatát, érdeklődését, lehet, hogy ezek a rendszerek egyszer arra is képesek lesznek, hogy a tudást ne csak ismeretelemek és nagyon alapvető eljárások összességeként értelmezzék, amiként ezt a mai tesztek teszik. Kérdés azonban, hogy valóban mennyit ad majd hozzá a tanuláshoz, ha ilyen mértékben egyénre szabottan működik majd.
Skinner így nyilatkozott a tanulás jövőjéről:
Nem nagy dolgot kell megcsinálni. A feladatot konkrétan meg lehet fogalmazni. A szükséges technika rendelkezésre áll. Az eszközöket könnyen be lehet szerezni. Semmi sem áll az útjában, kivéve a kulturális tehetetlenséget… Azon az izgalmas és forradalmi küszöbön állunk, ahol az ember tudományos tanulmányozása az ember legjobb érdekeinek szolgálatába állhat. Az oktatásnak is ki kell vennie a részét ebből. El kell fogadnia a tényt, hogy az oktatási gyakorlat radikális átalakítása lehetséges és elkerülhetetlen…
Aki látott már képeket vagy videót arról miként is nézett ki a Skinner által működtetett osztályterem nem fog megdöbbenni azon, hogy a kulturális tehetetlenség akkora volt, hogy megakadályozta a tanulógépek bevezetését. Ha Az ember tragédiájában Ádám a Falanszterben egy iskolába is ellátogatott volna, valószínűleg valami ilyesmit lát. Nem kell tanárnak lenni ahhoz, hogy lássuk, valami itt nagyon hiányzik abból, amitől jól működik a tanulás.
Évek óta segítek robotika csapatokat, amik gyakran sikerrel szerepelnek világversenyeken is. Minden alkalommal megdöbbent, hogy milyen hihetetlen mennyiségű tanulás történik egy-egy csapatban. A csapatban mindig vannak olyanok, kik valamihez, programozáshoz, prezentációhoz vagy a tervezéshez jobban értenek, mellettük a többiek sokkal több tudást szednek fel. De ezen túl azok, akik valamiben amúgy is a legjobbak a csapatban még kiemelkedőbben teljesítenek. A csoport, a közösség, ha jól strukturált a tanulás legjobb motivátora lehet.
A tanulásról bennünk élő kép gyakran a szerzetes, aki gyertyafénynél hajol az ősi fóliáns fölé a hideg cellában, de azt látom, hogy ez a kép éppen annyira hamis, mint amikor a tanításról azt gondoljuk, az annyi, hogy a tanár a tábla előtt beszél. Nem kétséges, hogy a tanulás egészének vannak ilyen magányos pillanatai, ahogyan a frontális előadás is része lehet a tanítási folyamatnak, de csak egy része, nem is a legfontosabb. A tanulás alapvetően egy szociális folyamat, aminek elengedhetetlen része a tanár-diák viszony és a diák közösség. A kognitív tudomány is alátámasztja azt, hogy a természetes pedagógia mindig interperszonális. Még az sem elképzelhetetlen, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével valamennyit vissza tud majd adni abból, amit a tanár-diák viszony jelent, a ChatGPT-4o például már egészen természetesen hangsúlyoz és képes a másik hangulatát is érzékelni a beszéde alapján. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy azt a teljes metakommunikációs spektrumot lefedje, ami egy tanár és egy diák viszonylatában történik ma még kétséges, de idővel nem lehetetlen. Sokkal komplexebb feladatnak tűnik egy csoport összeállítása és menedzselése a tanár által, olyan visszajelzés adása, ami a csoport egészének és a benne levő egyéneknek is hasznos. Ez az, amit egy tanár nagyon sok esetben zsigeri megérzésekből tesz, nem egyszer utólagosan tudatosítva és alkalmasint megokolva a döntéseit. Bár ez elsőre nem hangzik túl professzionálisan, valójában nem véletlen, a tanítás (és a tanulás) evolúciósan kialakult viselkedés az embernél, az agyunk nem csak tudatosan végzi. Ahogyan egy labda elkapásakor sem számít a kapus röppályát és légellenállást, a tanár sem elemzi mindig tudatosan a csoport helyzetét.
Ha végig gondolom tanári pályám sikereit, akkor azok kivétel nélkül csapatokhoz, közösségben végzett tanuláshoz kapcsolódnak. Legyen szó akár a robotika csapatokról, akár az Arkhimédesz-törvény sikeres megtanításáról megfigyeléseken és kísérleteken keresztül. Még azok a diákok is, akik egyéniben nyertek a Kutató Diákok versenyén valamilyen egyetemi kutatócsoport tagjaként jutottak el a kiemelkedő teljesítményhez. A csoport természetesen nem az egyetlen és kizárólagos módja a tanulásnak, vannak olyan dolgok, amiket például egyszerűen gyakorolni kell, a készséggé váláshoz a drill néha elengedhetetlen. De ezekben az esetekben is sokkal jobb, ha a csoport közös célja lesz az, ami motivációt ad az egyéni munkához és tanuláshoz.
A csoportban történő tanulás abban is különbözik az egyénitől, hogy mindig sokkal komplexebb. Akár tudatos, akár nem biztosan tanul a diák szociális képességeket, kifejezőkészséget, feladatmenedzsmentet, ezek összekapcsolódnak a szigorúan vett tananyaggal, úgynevezett puha képességek (soft skillek), de legalább olyan fontosak, mint keményeknek tartottak. Abban a szituációban, ahogyan most a mesterséges intelligenciával segített tanulást elképzelik ezek teljesen hiányoznak, könnyen lehet, hogy az AI-tutorok is a tanulógépek sorsára jutnak.
