• KórházSuli - az első tanév tapasztalatai és ÉN kiállítás - meghívó

    Hírek - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    én Kedves TanárBlog olvasók! Lassan két éve, hogy hárman (Almássy Monival és Berczelédi Rékával közösen jómagam) kitaláltuk, hogy a tartós kórházi ápolásra szoruló gyerekek hatékonyabb tanulását vajon hogyan lehetne segíteni. Azóta hosszú utat jártunk be, és mára lassan 100 beteg gyereknek segít a rendszerünk, együttműködünk sok kórházzal és már egyetemekkel is, közel 1000 önkéntes diák, tanár, segítő van a rendszerünkben. A tanév vége felé úgy érezzük, hasznos lenne megmutatni, hogy mit is végeztünk, mesélni, beszélgetni, találkozni személyesen is, illetve új emberekkel megismertetni a KórházSulit. A délután fénypontjaként pedig a fantasztikus és érdekes ÉN kiállítás megnyitója zárja az eseményt. Már ami a formális részét illeti, hiszen utána szeretettel várunk mindenkit egy kötetlen, baráti beszélgetésre. Az esemény a Facebook-on ITT TALÁLHATÓ, a jelentkezési lap pedig IDE KATTINTVA érhető el - az esemény természetesen ingyenes, regisztrálni azért szükséges, hogy lássuk, hányan szeretnének eljönni. Tavaly összesen 250-en voltunk, bízom benne, hogy ez most is így lesz :)

    Bővebben...

  • Megújulás, szemléletváltás a nyelvoktatásban - Salusinszky András írása

    Hírek - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    nyesze

    Az alábbi írás szerzője Salusinszky András a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke

    A megváltozott nyelvtanulási szükségletek és igények, a nyelvtanár állandó megújulása, szemléletváltás és elengedés, mint tanulható, tanítható készségek, folyamatos változás hatása a nyelvtanításban, generációs különbségek kezelése a nyelvórán kérdésekkel foglalkozik a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete 2016. április 23-án megrendezésre kerülő egész napos nyelvtanároknak szóló konferenciáján.

    Bővebben...

  • Így tanulunk mi! - Konferencia, tudáspróba és kiállítás tanároknak és diákoknak

    Hírek - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    nkp Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Microsoft Magyarország szakmai konferenciát és szakkiállítást szervez a Modern Iskola magazin közreműködésével. A rendezvény célja, hogy a digitális oktatást népszerűsítse, segítséget nyújtson az IKT eszközökkel támogatott módszertani megoldások terjesztésében, a jó gyakorlatok bemutatásában és a pedagógusok horizontális tudásmegosztásában. A konferencia egyben az OFI TÁMOP 3.1.15 kiemelt projektjének záróeseménye. A rendezvényen ünnepélyes keretek között elindul a komplex tanítást-tanulást támogató Nemzeti Köznevelési Portál (NKP), melynek célja, hogy élményközpontúan tegye elérhetővé a jövő tanulási eszközeit és ingyenesen biztosítson hozzáférést digitális tananyagokhoz és oktatási segédletekhez. Az NKP fő feladata, hogy összehozza az oktatás kulcsszereplőit: a pedagógust, a diákot és a szülőt.

    Bővebben...

  • Nyakunkon a KórházSuli konferencia - október 3.

    Hírek - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    okt3 Már csak pár nap és indul a KórházSuli program egy várhatóan remek konferenciával. Ennek időpontja 2015. október 3. 10-17 óra között Budapesten az Eötvös József Gimnáziumban (Budapest, Reáltanoda utca 7, 1053). Nagyon nagy öröm, hogy lassan 200 kolléga, diák, érdeklődő jelezte érkezését, azonban még mindig nem késő jelentkezni, mivel pár szabad hely még van. Jelentkezési lap ITT TALÁLHATÓ! Várjuk tanárok, diákok, szülők, érdeklődők jelentkezését, Részletes program és további információk IDE KATTINTVA érhető el!!

    Bővebben...

  • KórházSuli konferencia (2015. október 3.!)

    Vezércikk - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    kórházsuli Nagy szeretettel hívunk minden érdeklődőt a KórházSuli program első konferenciájára, amelyet 2015. október 3.-án rendezünk Budapesten, az Eötvös József Gimnáziumban (Budapest, Reáltanoda utca 7, 1053). Jelentkezési lap ITT TALÁLHATÓ! Ki is a KórházSuli? Nos, egy olyan diákok, tanárok, szülők és kórházpedagógusok által közösen működtetett program, amely tartós kórházi ápolásra szoruló (pl. daganatos) beteg gyerekek számára készít játékos, interaktív tananyagokat személyre szólóan! Célünk, hogy minden olyan iskolás korú gyermek hozzájuthasson a saját igényeire szabott tananyaghoz, amely segíti őt a tanulásban. Ehhez digitális tananyagot fejlesztünk az E-studygroup használatával (ez egy keretrendszer, amelyben sokféle tananyag gyorsan elkészíthető). A konferencia részletes programja, valamint további információ magáról a KórházSuliról a lapozás után, mindenkit nagy szeretettel várunk!! (Ebéd lesz! :) ) Találkozzunk október elején. (A szervezők: Almássy Móni, Berczelédi Réka és Prievara Tibor)

    Bővebben...

  • Tábla vagy tablet? Információs és kommunikációs technológiák 21. századi tanulási környezetekben

    Hírek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    mta Minden olvasónk szíves figyelmébe ajánljuk az MTA alábbi ingyenes rendezvényét: Tábla vagy tablet? Információs és kommunikációs technológiák 21. századi tanulási környezetekben - a Filozófiai és Történettudományok Osztálya Pedagógiai Tudományos Bizottságának tudományos ülése a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan

    Az ülés időpontja: 2014. november 21. (péntek) 9.30 óra

    Az ülés helyszíne: MTA Székház Felolvasóterem (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. I. em.)

    Bővebben...

  • Sakkfesztivál 2014-ben is

    Hírek - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    http://kortarsretikul.blogspot.hu/2013/09/vii-aquaprofit-polgar-sakkfesztival.htmlAz idei évben is megrendezésre kerül a már hagyományos Sakkfesztivál. A Polgár Judit által életre hívott eseményen minden szóba kerül, ami sakk, de kiemelt szerepet kapnak a tanárok is, számukra külön Nemzetközi Pedagógus konferenciát rendeznek. Minderre idén október 4-én kerül sor Budapesten, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információk és a regisztráció IDE KATTINTVA érhetők el.

    Bővebben...

  • Konferencia természettudományokat tanítóknak

    Hírek - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    scientixOktóber 24. és 26. között rendezik a természettudományokat (és informatikát és matematikát) tanító tanárok legnagyobb európai konferenciáját a Scientix 2-t Brüsszelben. A három napos rendezvényen előadások, kerekasztal beszélgetések, bemutatók, ötletbörzék követik egymást. Összesen 500 tanárt várnak az eseményre, amiről részletek itt olvashatók. Ami a legfontosabb, hogy 200 tanárnak fizetik a szállását és utazását is, erre jelentkezni IDE KATTINTVA lehet. A jelentkezőket az országok között arányosan és a jelentkezések sorrendjében választják ki, ezért érdemes hamar regisztrálni.

    Bővebben...