• Fizika lányoknak

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az egész fejlett világban jelentős probléma, hogy a természettudományos és műszaki pályák népszerűsége nagyon lecsökkent és egyre jobban csökken továbbra is. A dolog okai összetettek és nem is igazán feltártak, de egyre több szervezet próbálja a trendet megfordítani. Hazánkban például a felvételi keretszámok elosztásánál érvényesítik ezt a szempontot, de vannak helyek, ahol máshogyan is próbálkoznak. Alapvető megfigyelés, hogy ezen pályák a lányok körében még kevesbé népszerűek, mint a fiúk között, a cél tehát, hogy teremtsük meg lányoknak való fizikát.

    Az Intel támogatásával jött létre a Girl-friendly Physics (ITT TALÁLHATÓ) oldal. Négy lépésben tehetjük lányosabbá a tanításunkat: elsőként egy kérdőívben azonosíthtjuk, hogy mi az, amin változtatnunk kellene, majd megnézhetjük, mivel érdemes foglalkoznunk és ehhez milyen eszközök állhatnak a rendelkezésünkre, ezt gyakorlati tanácsok, óravázlatok követik, a végén pedig megnézhetjük, milyen karrier lehetőségei vannak a fizikát tanuló lányoknak. Az oldal sajnos angolul van, de érdemes időt fordítani az átböngészésére, sok jó ötletet szerezhetünk belőle.

  • Egy menekült élete - játék a tanórán

    Nyelvoktatás - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az ENSZ készítette az Against all odds (ITT TALÁLHATÓ) című játékot, amelyben egy menekült bőrébe bújhatunk. Most jutottam hozzá, hogy több szinten, több csoportban is kipróbáljam a játékot, és azt kell mondanom, hogy megérte! Középfokon volt az egyik, picit jobb a másik csoportom, akikkel játszottuk. Amit csináltunk: bevezettük a játékot, megnéztük a rövid intro-t, majd mindenki (párban) a gép előtt ülve elkezdett játszani. Összesen 3 fő részben egyenként 4-4 kisebb feladatot (állomást) találunk (pl. a befogadó országban munkát találni, elmenekülni otthonról, megtanulni helyesen válaszolni a rendőrségen feltett kérdésekre). Ha az egyik feladat nem sikerül (pl. nem találunk ki a városból), az oldalt frissítve át lehet ugrani, és tovább lehet menni - ez volt az egyik legnagyobb előnye a játéknak. Mindeközben rengeteget kellett olvasniuk a gyerekeknek, állandóan döntéseket kellett (közösen) hozniuk, ráadásul sok olyan dologra csodálkoztak rá, amit azelőtt egyáltalán nem értettek, éreztek. Szintén pozitívum, hogy átlagos gépeken egyszerre 10 állomáson is gond nélkül futott a játék. Végül - házi feladatként - el kellett képzelniük, hogy mindez velük történt meg, és egy személyes beszámolót kellett írniuk. Megdöbbentően jók is lettek, arról nem is beszélve, hogy mennyit tanultak angolul. A lapozás után két 11. osztályos diák fogalmazása található, angolt tanítóknak (de csak angolul tudóknak is) érdekes olvasmány szerintem.

    Bővebben...

  • A világ modern csodái

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagyon szeretem a világ modern csodái (vagy modern világ csodái?) oldalát, ahol évente lehet jelölni, szavazni városokra vagy éppen természeti csodákra (ITT TALÁLHATÓ az oldal). Az idei első fázis -a jelölésé - már elérhető, március 7-étől pedig lehet az első körben beszavazott városok közül választani majd. Én órán fogom használni, ne csak beszélgessünk a modern csodákról, hanem vegyünk részt a játékban is. Feladtam diákoknak azt is, hogy válasszanak 2 várost (rengeteg van), és lobbizzanak a csoportban egy picit mellettük. Ehhez persze meg kell nézni, hogy hol van a város, miért szép, miben különleges. Nagyon jól működött már B1+ szinten is, főleg azért, mert lehetőségük volt otthon felkészülni, és egy wikipédia szócikket már megértettek.

  • Földtorták - óravázlat

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Mostani cikünkben egy olyan foglalkozást mutatunk be, amiben az online és az offline tevékenységek kéz a kézben haladnak. A diákok a Föld gömbhéjait tanulták, csoportokban dolgoztak. Elsőként gépteremben kellett adatokat gyűjteniük a Föld gömbhéjainak tulajdonságairól (ehhez kiindulás volt a Wikipedia (IDE KATTINTVA)), különös tekintettel az egyes héjak halmazállapotára.

    A következő órára egy olyan tortát kellett készíteniük, ami tükrözi a Föld szerkezetlét, a megfelelő halmazállapotú rétegek követik benne egymást. A tortákat röviden be kellett mutatniuk, majd mindenki megkóstolhatta őket. Ezek után pontoztunk a tudományos alaposság, a külalak és az íz alapján. A tortákról fotógaléria is készült, itt látható:

    Bővebben...

  • Egyetemi újságírás a Storify segítségével

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A TanárBlog pár hete ajánlotta a storify nevű oldalt (ITT TETTE - a szerk.) arra, hogy történeteket fűzzünk össze. Pont valami ilyesmire volt szükségem: angol szakon tanuló, médiás hallgatóimmal egy közös újságot szerettünk volna szerkeszteni. A kurzus címe ’Mindennapi tudomány a médiában’, ennek fő eleme egy 700 szavas cikk, amelyet mindenki egyénileg ír meg. Amikor a diákok leadták az első változatot, hirtelen felvillant bennem, milyen jó is lenne, ha mindenki a csoportban (és esetleg mások is) hozzáférne a többiek cikkéhez és csinálnánk egy saját tudományos ismeretterjesztő lapot. A Storify alkalmasnak látszott a feladatra és így kipróbálás után mondhatom, az is. Először létrehoztunk egy közös felületet, közös jelszóval, aztán mindenki feltöltötte a saját cikkét. Az elején akadt némi nehézség, pl. a képek beillesztése, illetve, hogy nem túl sokféle szerkesztési lehetőség közül lehet választani (de ennek talán megvan az az előnye, hogy viszonylag egységesek lesznek a cikkek). Külön pozitívum, hogy az általam olyan fontosnak tartott forrásokat be lehet emelni a cikk végén, csakúgy mint videókat vagy tweeteket. Bár én most magas szinten próbáltam ki és hosszú, tudományos cikkeket írtak a diákok, bátran merem ajánlani középiskolásoknak is. IDE KATTINTVA pedig megtekinthető a végeredmény.

  • Storify - tartalmak összefűzése

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Storify nevű oldal segítségével (IDE KATTINTVA található) azt tehetjük, amit az oldal neve ígér - történetekké fűzhetünk össze sok mindent. Ráadásul nagyon egyszerűen, ami hatalmas előny. Nézzük hogyan működik: először is regisztrálnunk kell (de nem rögtön az elején, azaz elkészíthetünk egy történetet, és csak a végén kell regisztrálnunk - ez azért is fontos, mert nem kell a regisztrációval időt töltenünk óra az elején). Ezután adhatunk egy-egy témakört (pl. Queen Elizabeth), és ehhez kereshetünk a különböző oldalakon (pl. Facebook állapot frissítések erről, de Twitter, Google, vagy YouTube keresést is futtathatunk.

    Bővebben...

  • Ötletelés, szavazás közösen

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A Tricider nevű oldal (ITT TALÁLHATÓ) ideális eszköz az online ötleteléshez. Előnye, hogy semmiféle regisztráció nem kell ahhoz, hogy a diákok használják, és mi magunk is beléphetünk rá a Facebook vagy éppen Google azonosítónkkal is. A feltett kérdésre adhatnak a diákok válaszokat, ezekhez akár képeket is rakhatnak. A klasszikus ötletbörze szabályai szerint fogadhatunk ide mindent, kontroll és kritika nélkül.

    Az egyes válaszokra, ötletekre azután szavazni is lehet, érveket lehet felsorakoztatni mellette és ellene (amikor érvelünk, akkor a + vagy - jellel kell megadnunk, hogy az adott ötlet mellett vagy ellen próbálunk-e szólni). Ezekbe az érvekbe akár már linkeket is elhelyezhetünk. A kérdés feltevője bármikor megnézheti a szavazás állását, megkaphatja Excelben a válaszokat és a szavazatokat, de le is állíthatja az ötletelést. Előny, hogy a szavazást könnyedén beágyazhatjuk a blogunkba, digitális osztálytermünkbe, de egy kattintással a Facebook oldalunkra is kikerülhet. A mi filozofikus kérdésünk a lapozás után található.

    Bővebben...

  • Érdekes az új Delicious

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egyre jobban tetszik a megújult Delicious. A nyitóoldalon most már nem csupán érdekes oldalak linkjei találhatóak, hanem ún. stack-ek (azaz kis csomagok), amelyekben több link van összefűzve. Ennek az az eredménye, hogy bizonyos témákhoz csokorba gyűjtött linkeket találunk. Nemrég volt szó itt, a TanárBlogon az ábécé projektről (ITT TALÁLHATÓ a leírása), most viszont egy érdekes II. világháborús anyagot találtam (EZT ITT). Azért tetszik különösen, mert több típusú anyag van egy helyen, azaz pl. nem csupán képek, hanem videókat, világháborús hangfelvételeket, vagy éppen interaktív idővonalat is találhatunk. Érdemes hát nem csupán ismeretszerzés, hanem órai készülés közben is szemezgetni a Delicious kínálatából.

  • Rengeteg ingyenes szoftver egyetlen letöltéssel

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Végre ez a pillanat is eljött. Az igazság az, hogy mostanában egyre többet használunk Microsoft szoftvereket, hiszen a cég üzletpolitikájának része, hogy elhalmozza a tanárokat ingyenes szoftverekkel. Ez kedves tőle, persze, az pedig még inkább az, hogy ezek a szoftverek kifejezetten használhatóak, értelmesek, és még a munkánkat is megkönnyíthetik. A gond eddig ezzel csak annyi volt, hogy ezer helyről kellett összevadászni a szoftvereket, és külön-külön kellett letöltögetni őket. Én például kimondottan sokat használom, és szeretem a Photostory-t, az AutoCollage-t, vagy a Mouse Mischief-et, de beszélhetnénk akár a Kodu-ról, amellyel gyerekek pillanatok alatt megtanulhatják - játszva -a programozás alapjait. Most viszont megtörtént a csoda - az összes hasznos, ingyenes szoftvert egyetlen kattintással, egy letöltéssel a gépünkre varázsolhatjuk. A link pedig ITT TALÁLHATÓ. Természetesen kiválaszthatjuk, hogy mely szoftverekre van szükségünk, nem automatikusan indul el az összes letöltése.

  • Delicious projekt

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Izgalmas projekt ötletet találtam, amellyel a Delicious (ITT TALÁLHATÓ) közösségi linkmegosztó oldal új funkcióit használhatjuk fel érdekesen az órán. A Delicious-ra ingyenesen regisztrálhatnak a diákok, és ott azt a feladatot kapják, hogy állítsanak össze egy ábécét olyan dolgokból, amelyeket szeretnek (pl. 'a' mint - angolul - Apple). Ebben az esetben az 'A' betűhöz egy érdekes linket kell tenni, amely az Apple-lel kapcsolatos. A linkeket össze lehet fogni csomagokba ('stacks' az oldalon), és ezeket külön meg lehet osztani (ez az új funkció). Egy érdekes példát találhatunk IDE KATTINTVA. Természetesen az is izgalmas lehet, ha egy egész csoport gyűjt közösen, és párokban csak bizonyos betűket kapnak a diákok.