• Beszélő arcképcsarnok

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Pár napja írtunk a Blabberize alkalmazásról (ITT), amivel vicces beszélő képeket készíthetünk. Most bemutatunk egy olyan foglalkozást, amiben ezt használtuk. Hetedikesekkel tanultunk csillagászatot, ebben az anyagrészben komoly hangsúlyt kap a tudománytörténet, nem csak azért, mert az emberi gondolkodás egyik csúcsteljesítményéről van szó, hanem azért is, mert nagyon jól követhető általa, hogy miként formálódik a tudományos gondolkodás.

    A diákok csoportokban kapták azt a feladatot, hogy készítsék el egy-egy híres csillagász bemutatkozását rövid szövegben. A következő órán, amíg a csoport az egyes világképek makettjén dolgozott a csoport egy-egy tagja a gépteremben felmondta a szöveget a Blabberize-ra az előre elkészített képek alá, így készült el a híres csillagászok beszélő arcképcsarnoka, amit a csoport blogjában publikáltunk is.

    Bővebben...

  • Címkézett képek

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyon hasznos és jópofa szolgáltatás a Thinglink (ITT TALÁLHATÓ), segítségével képeket cimkézhetünk fel. Semmi grandiózusra ne tessék gondolni, egyszerűen csak a képet elláthatjuk kis feliratokkal, esetlegesen linkekkel is. Az oldalra nem tölthetünk fel képeket, azokat valahol a weben kell tárolnunk, például a Flickr-en. Arra is lehetőségünk van, hogy a Thinglink rövid kódját beillesszük a saját blogunkba, ezt követően a blogunkban megjelenő képeket címkézhetjük fel könnyedén.

    A címkézett képet nyitva is hagyhatjuk, ami azt jelenti, hogy mindenki hozzátehet új címkéket vagy akár javíthatja a korábbiakat. Ezzel könnyedén, regisztráció és hasonló időrabló nehézségek nélkül dolgozhatnak akár többen is képeken. Az elkészült címkézett képet azután be is illeszthetjük a saját blogunkba, digitális osztálytermünkbe, így:

    Bővebben...

  • Kép a képben

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Korábban írtunk már azokról a képekről, amik a Fortepan amatőr fotóit helyezik a mai környezetbe (ITT). Amikor még csak azt láttam egyszerűen csak le voltam nyűgözve és szomorkodtam, hogy ilyet csinálni azért csak egy valódi profi tud. Azután rátaláltam a Dear Photograph nevű oldalra (ITT VAN), ahol pontosan ilyen, a régi képet a mai környezetbe helyező képeket gyűjtenek össze.

    Kiderült, hogy nem is igazi ördöngősség a dolog, így aztán gyorsan készítettem egyet a telefonommal, alant látható nagyobban. Elindulhatnak hát a diákok fényképezőgéppel vagy mobillal és régi fényképekkel felszerelkezve. Nagyszerű helytörténeti projekt lehet ilyen képeket csinálni, azután esetleg elhelyezni a Google vagy Bing térképen. De az is izgalmas lehet, ha egy élőhely aszpektusait úgy mutatjuk be, hogy így illesztünk egymásba képeket.

    Bővebben...

  • Készítsünk útmutatót

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Projektekhez, akár webquest-ekhez is kiválóan használható a Tildee alkalmazása (ITT TALÁLHATÓ), ahol lépésről lépésre magyarázhatunk el folyamatokat, feladatokat, vagy bármi mást. Az oldal rendkívül egyszerűen használható, egyszerűen egymás alá kell írnunk a folyamat egyes részeit. Minden lépést kiegészíthetünk videóval, képekkel, vagy akár térképpel is (nem mindent lehet beágyazni sajnos, ennek - gondolom - biztonsági és technikai okai vannak). Miután elkészültünk, egyszerűen publikáljuk az útmutatót és megadjuk a diákoknak a címét (ehhez már regisztrálni kell!). Természetesen gondolkodhatunk fordítva is, és mondhatjuk a diákoknak, hogy pl. dolgozzák fel egy érdekes személyiség (híres ember) életét, készítsenek útmutatót hozzá, majd publikálják a Tildee tutorials oldalán. Nagyon nagy előny, hogy semmilyen informatikai előképzettség nem kell hozzá, egyetlen percet vesz igénybe, amíg a diákok megtanulják / megértik a használatát, és nem az alkalmazás használatának megtanulása, hanem a tényleges 'szakmai', órai munka teszi ki az óra legjavát.

  • Csináljunk infografikát

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Szerkesztőtársam nemrég írt itt az infografikákról (ERRE OLVASHATÓ). Már olyan magyar blog is létezik, ami infografikákat gyűjt (ITT VAN). A kétezres években lett népszerű az információközlésnek ez a formája, ami több mint egy kép vagy egy adatsor, látványosabb és érthetőbb mint gey csupasz szöveg. Az infografikák megszületésében nagy szerepe volt a számítógépes grafika elterjedésének, a webes megosztás lehetőségének, de legalább ilyenfontos volt az adatvizualizációk fejlődése. Ez utóbbira használható például a Tableau program (ITT ÍRTUNK RÓLA), ezekkel az eszközökkel bárki könnyedén tud látványos képeket készíteni adatokból.

    Az infografikákat nem csak bemutathatjuk az órán vagy beinkelhetjük a digitális osztályteremben, kiváló feldat lehet a diéákoknak, ha ilyeneket kell készíteniük. Minthogy egy jó kép elkészítéséhez szükség van adatgyűjtésre, kéepek és grafikák keresésére, adatmegjelenítésre és szerkesztésre is, jól kiadhatócsoportoknak is, hogy egy témában ilyen grafikát készítsenek. Az egyes részfeladatok is kiadhatók egyéneknek és azokat számonis kérhetjük. Magam a diákjaim számára készítettem egy segítséget, hogy miként is fogjanak hozzá az ilyen infografikák készítésének, a pdf állomány innen letölthető. (A grafikai elrndezés egy tanítványom munkája.)

  • Közlekedj okosan - IKT óravázlat 2. osztályban

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az Egyszervolt.hu és a Tanárblog együttműködésében születik egy kisebb óravázlat gyűjtemény, ennek most a 2. osstályban használható, kipróbált Közlekedj okosan!' című darabját adjuk közre. A teljes óravázlat letölthető a mellékelt Word dokumentumban, nyomtatandó, színezendő ábrákkal, mellékletekkel együtt. Az Egyszervolt.hu oldaláról a TRAFF nevű játékot használták az órán. Röviden az óra céljairól: A helyes és helytelen közlekedési magatartás megfigyelése, értelmezése. Közlekedési veszélyhelyzetek. Közlekedési táblák alakja, színe, jelentése. Táblák készítése papírból színezéssel.

  • Szabadulós játék angolul

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Rengeteg szabadulós játék található az interneten, ezek nagy része vagy nem megfelelő arra, hogy az iskolában használjuk, vagy túl vad, esetleg nagyon kevéssé kreatív, netán grafikailag túlságosan igénytelen. Nos, a Big Escape (IDE KATTINTVA érhető el) minden szempontnak megfelel. Összesen kb. 40 percet vesz igénybe (no nem a kiszabadulás, hanem a történet elejének megértése, feldolgozása, ahol a hang mellett feliratot is kapunk), valamint a levél nehezebb szavainak a feldolgozása. Vigyázzunk arra, hogy a szavakat is megtanulják, ha gépteremben csináljuk, ne csak a 'pályán' próbáljanak végigmenni, mert azt elég gyorsan meg fogják csinálni. hasznosabb lehet talán, ha a csoport együtt oldja meg a rejtélyt, egy számítógép segítségével interaktív táblán kivetítve. Itt együtt, vagy egymás után javasolhatnak utakat a gyerekek (menünk jobbra, ott egy arany kulcs, etessük meg a halat stb.), az új szavakat pedig magyarázzuk és párhuzamosan jegyzeteljük pl. egy nyitott Notebook fájlba. Így is kellemes 35 percet tölthetünk a megoldással és egy picit jobban ellenőrizhetjük, hogy mit is csinálnak a gyerekek. ha rájuk bízzuk, egyetlen szó megtanulása nélkül végig száguldanak a játékon kb. 5 perc alatt.

  • Tornasor - matematika óravázlat óvodásoknak

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Többször írták, mondták nekünk, hogy 'nagyon jó a TanárBlog, kár hogy nincs még több kicsiknek szóló anyag'. Ezen gondolkodva eljutottunk az Egyszervolt.hu weboldalhoz, ahol (véleményünk szerint) jelenleg a legjobb minőségben készülnek játékok, anyagok óvodásoknak és alsósoknak. Együttműködésünk eredményeképpen elindul az Egyszervolt és a TanárBlog közös módszertani rovata, ahol konkrét foglalkozás terveket, óravázlatokat adunk, óvodapedagógusok, illetve tanítók tollából. Az első letölthető vázlat óvodásoknak szól, és az Egyszervolt.hu Tornasor és/vagy Zászlótartó nevű játékai köré szervez egy középsős foglalkozást. A foglalkozás szerzője Füzi Otília.

  • Eldobható e-mail cím

    Tippek, trükkök - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Biztosan sokan bosszankodtak már e sorok íróján kívül is azon, hogy be kell regisztrálni mindenhová, és ezt e-mail címmel kell megtenni. A Gmail például már elég jól véd a levélszemét ellen, és mégis ... néha van úgy az ember, hogy nem szeretné megadni a valós címét. A gond ott van, hogy új címet csinálni, azt karbantartani egy-egy ideiglenes regisztráció kedvéért nagy macera. Erre a problémára kínál megoldást a Filzmail (ITT KÍNÁLJA A MEGOLDÁST!), ahol 24 órán keresztül regisztráció nélkül tudunk címeket generálni. Jól jöhet órán is, ha mondjuk nincs minden diáknak web alapú e-mail címe, és azt szeretnénk, hogy ne 30 perc legyen az órából az, amíg regisztrálnak egy weboldalra. A 24 óra leteltével aztán a cím megszűnik.

  • Kiállítás egy dobozban

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A Museum Box oldalon (ITT TALÁLHATÓ) virtuális kiállításokat rendezhetünk be. Kapunk egy dobozt (ennek lehet 1-8 rekesze és 1-3 szintje), aminek a rekeszeibe kockákat helyezhetünk, egy-egy kocka hat oldalára helyezhetünk képeket, hangokat, videót, szöveget, fájlokat, linkeket.

    Az oldal kifejezetten oktatási célra készült, regisztrálhatjuk az iskolánkat, ebben az esetben a diákjaink munkáit magunk láthatjuk, ellenőrizhetjük és hagyhatjuk jóvá. Az oldal tulajdonosai láthatólag kényesek a szerzői jogokra, ezért érdemes erre odafigyelni.

    Bővebben...