• Rekviem a NYEK-ért. Nyekk?

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Nádori Gergely

    nyek Drága, eredménytelen, nem térül meg - lehetett hallani gyakran a NYEK (nyelvi előkészítő év) ellenzőitől. Én magam a NYEK hatalmas híve vagyok, de a hatékonyság terén azt gondolom - főleg országos szinten - lehettek problémák. Nehéz azzal a tudattal mit kezdeni, hogy itt van heti 12 óra, tanuljunk csak nyelvet ennyi időben. Az ember hajlamos elpatópálosodni, hiszen annyi idő van még. Egy időben járkáltam különböző iskolákba, ohgy megnézzem, miként működik a NYEK. Volt, ahol zseniálisan - főleg a kéttannyelvű iskolákban - de volt, ahol úgy éreztem, sok minden benne maradt az órában. Helyenként mintha attól is féltek volna kicsit, hogy ha megtanul B2 szinten a gyerek az első évben, akkor mit csinál utána MÉG négy évig? Hogy mindennek mi az aktualitása most? A lapozás után szomorú hírek.

    Bővebben...

  • Rengeteg kép a National Geographic-tól

    Letölthető anyagok - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    natgeo Képet bármihez villámgyorsan lehet találni - ez valóban így van, és teljesen igaz is, egészen addig, amíg olyan témával nem foglalkozunk, ahol már a képek minősége is számít. Ha természeti jelenségeket, vagy (mint az én esetemben) tájakat kell leírni (ráadásul nem is magyarul), akkor már hirtelen fontos lesz az, hogy a képek mennyire jók. Nem elég jelezni, illusztrálni valamit, hanem ihletet kell adnia a képeknek. Ehhez pedig a legjobb hely szerintem a National Geographic ingyenes gyűjteménye, ahol bónuszként minden képhez egy kis történet is tartozik. Akár mi elmondhatju, akár kitaláltathatjuk a diákokkal. Remekül működött és sokáig, lelkesen beszéltek róla.

    Bővebben...

  • Hangos jegyzetelés - ha kimondjuk, leírja

    Tippek, trükkök - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    dictanote A Dictanote nevű kiegészítő (vagy app, ha úgy töltenénk le) kiválóan segítheti a munkánkat, főleg ha jegyzetelésről van szó, és lusták vagy lassúak vagyunk gépelni. A program annyit tud, hogy leírja nekünk, amit mondunk. És lássuk be, ez nem kevés. Már régebben is írtunk az akkor még nem Dictanote néven ismert alkalmazásról, ám akkor még közel sem éreztük, hogy teljesen használható lenne (főleg magyarul). Most viszont azt kell mondanunk, hogy de. Én személyesen próbáltam ki, egy tudományos cikkből készítettem vele jegyzeteket és valóban megéri. Legközelebb már ezt fogom használni, mert keveset hibázik és kétszer annyi jegyzetet tudok egységnyi idő alatt elkészíteni. Az alkalmazás IDE KATTINTVA telepíthető akár a böngészőnkbe is (feltéve, hogy Chrome az), illetve, ha valakinek bizonyíték kell, nem ígéret, hát csináltam egy rövid demo felvételt, ahol egy videón lehet követni, hogy a Dictanote hogyan dolgozik. Azoknak, akik nem akarnak semmit letölteni, és Explorer vagy Mozilla van a gépükön, a Dictanote oldalát érdemes felkeresni, MÉGPEDIG ITT.

    Bővebben...

  • Hat kérdés a hírekről - videósorozat nyelvtanulóknak

    Nyelvoktatás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    times Bár nem letölthetőek ezek a tanynagok, mégis - némi internetkapcsolattal - remekül használhatóak. A forrás a New York Times, ahol az alábbi ötlettel álltak elő: mi lenne, ha az aktuális hírekből egy-egy nyelvtanulók (diákok) számára érdekes, rövidebb (kb. 5 perces) anyagot kiemelnének, és ahhoz mindig feltennének 6 (azaz pont hat) kérdést. A gondolatból egy rovat lett, amely minden nyelvtanuló (nyelvtanár) számára kincsesbánya. Sok tanár próbál meg 'aktuális' lenni, ezek az anyagok remekül működnek így is, nem kell tovább keresgetni, be lehet vinni a kész anyagot, ami ráadásul garantáltan naprakész. Külön kedvesség, hogy a kérdéseket két szinten szerkesztik; vannak tényszerű, rövid kérdések, de találhatunk összetettebb, gondolkodtató kérdéseket is. Az oldal IDE KATTINTVA érhető el.

    Bővebben...

  • Airpano - képek és videók 360-ban

    Internet a tanórán - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    airpano Szeretjük a panorámaképeket, mert jó bejárni velük a világot. Az Airpano (ITT TALÁLHATÓ ) nem csupán képeket ad, hanem 360-as videókat is. Interaktív táblán zseniális élmény, ahogy Seattle vagy Antarktika felett repülünk. A panorámaképekhez egyébként mindig tartoznak információk is egyébként, megnézhetjük, hogy mi micsoda pontosan, vonatkozó cikket is olvashatunk arról, hogy hol járunk éppen, illetve több panorámakép segítségével rendes bejárást tarthatunk több száz helyen a világon

    Bővebben...

  • Tíz kötelező YouTube csatorna jobbára nyelvtanároknak

    Tíz weboldal... - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    youtube A YouTube-on annyi videó van, hogy csak na. A kérdés az, hogyan igazodunk el a kínálatban, mert könnyen eltölthetünk akár 3-4 órát is videók nézegetésével, amíg sikerül az órára kiválasztani egy-két hasznosat. Ebben szeretnénk segíteni, mégpedig azzal, hogy összeszedtünk 10 csatornát, amely segíthet. A legtöbbjük angol nyelvű, de kerestünk magyart is. Az első a BIO nevű csatorna, ahol életrajzi videók találhatóak - a gond az, hogy Magyarországon nem elérhetőek. Most nem adunk tippeket, hogy ezt hogyan lehet kikerülni, én megnézem a videókat, lopom az ötletet, aztán rákeresek a YouTube-on máshol. Meg szoktam találni. Magyar oktatóvideó adatbázisként talán a Zanza TV használható leginkább, sok és jó minőségű videóval.

    Bővebben...

  • Analyze my writing - rengeteg elemzés bármiről, amit írunk

    Nyelvoktatás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    analyze Zseniális oldal az Analyze my writing (ITT TALÁLHATÓ ), bár nyilván nem lesz mindenki lelkes követője. Azért, ha angolt tanítunk, vagy akár csak angolul tanulunk, érdemes idelátogatni és próbát tenni az oldallal egyszer. Látszatra nem egy különösen igényes oldal, és ez talán a gyengéket elriaszthatja ... ne hagyjuk magunkat. A menetrend egyszerű: fogunk egy szöveget, amit írtunk, a megadott mezőbe betöltjük, majd élvezzük a rengeteg adatot, amit kapunk. A szavak gyakorisága mellett az olvashatóságát is elemzik a szövegünknek, a szavak hosszáról kaphatunk grafikonokat, a mondatok, szavak számát elmondják (jó, ez nem annyira kurrens), viszont a leggyakoribb szókapcsolatokat is elemzik. Végül kapunk egy szófelhőt is az írásunkból. Na, ebbe kössön bele, aki tud.

    Bővebben...

  • Megfőtt a répa - azaz a Kocka el van vetve - vicces fordítások

    Nyelvoktatás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    ted translate Új kedvenc oldalam lett mától! Csak abban bízom, hogy sok TanárBlog olvasónak is. Sajnos angolul kell tudni hozzá, de még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy elkészítjük a magyar verziót. A TED videók fordítóinak lett egy zseniális ötlete. Mi lenne, tették fel a kérdést, ha a saját nyelvük legérdekesebb idiomatikus fordulatait lefordítanák? Vicces lenne, pl. már azon is nevetnek külföldiek, hogy mi a @-t kukacnak hívjuk. De ez ennél sokkal érdekesebb. Sok nyelvről tanulhatunk. Pl. a Bagoly mondja verébnek ... Koreában úgy hangzik, hogy a Az összekakált kutya beszél a kukuricacsutkásnak. Ha azt szeretnénk kifejezni, hogy 'ez a világ rendje', azt Hollandiában megtehetjük úgy, hogy a kiscica mindig bejön a kicsi ajtón. Az oldal ITT TALÁLHATÓ, és még mutatunk példákat a lapozás után

    Bővebben...

  • I fake siri - mintha beszélgetnénk

    Tippek, trükkök - 5 éve

    Írta: Prievara Tibor

    ifakesiri Ma egy egyszerű, de mégis nagyszerű ötletet mutatunk be. A lényege annyi, hogy generálhatunk olyan ál-beszélgetéseket, amelyeket mintha az iPhone Siri-jével folytattunk volna. A beszélgetéseket utána egy képernyőképként elmenthetjük, illetve egy linket is kapunk hozzá, amit megoszthatunk. Az I fake Siri oldala IDE KATTINTVA látogatható meg. Az oldal korlátai és lehetséges iskolai felhasználása a lapozás után :)

    Bővebben...

  • A kétszintű angol nyelvi érettségi vizsgák a visegrádi államokban

    Vezércikk - 5 éve

    Írta: Prievara Tibor

    érettségiNagy öröm számunkra, ha kollégák írnak cikkeket, esszéket. Különösen így van ez, ha az illető kolléga Rézműves Zoltán (Consonant Kiadó), remek nyelvtanár, tankönyvszerző és tréner. A lapozás után nem egy egyszerű poszt várja az olvasót, hanem egy komoly esszé, amely a visegrádi országokban hasonlítja össze a a kétszintű nyelvi érettségiket. Feltétlenül érdekes, ám rendkívül alapos elemzés található tehát csupán egyetlen kattintásra.

    Bővebben...