Így filmeznek ők

Internet a tanórán - 2013. szeptember 28.

Írta: Nádori Gergely

Augusztus végén diákjaimmal a Mátrában voltunk táborban. 10.-eseknek tartottunk természettudományi terepgyakorlatot öt napon át, ahol a cél a vidék megismerése, biológiai és kémiai mérések elvégzése volt. Ezzel a korosztállyal már érdemes mindenféle technikai eszközöket is bevetni, idén a filmkészítés is feladatuk volt. Magam is kíváncsi voltam, hogy pár nap alatt milyen minőségű filmet tudnak készíteni a mobiltelefonjukkal és egyszerű laptopokkal. Többféle téma közül is választhattak, az egyik a Másfélmillió lépés Magyarországon vonatkozó részeinek újraforgatása volt. A Kékes tövében voltunk és ez a vidék részletesen is szerepel a mára már kultikussá vált túrafilmben. Azt kértük tőlük, hogy próbálják meg megtalálni ugyanazokat a helyszíneket, amik a filmben is szerepelnek.

Segítségül megkapták azt a követelménylistát, kisokost, amiről már korábban is írtunk (IDE KATTINTVA). Nagyjából egy délutánt vett el a forgatás, azután egy napon át tartott a szövegek megírása, rögzítése és a vágás. A végeredmény a Bővebben után látható:

{youtube}9lBHxuJbpaY{/youtube}

{youtube}kliFvY_MudE{/youtube}