• 10 kérdés - a Time magazintól

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Fontos az órán használandó anyagoknál, hogy ne legyenek túl hosszúak. Igaz ez videókra, olvasmányokra, vagy éppen feladatlapokra egyaránt. Ezért is nagyon hasznos, és jól használható a Time magazine 10 kérdés című sorozata (IDE KATTINTVA érhető el), ahol ismert, híres slots embereknek tesznek fel - bizony - pont 10 kérdést. A kérdéseket egyébként az olvasók küldhetik be, a válaszok pedig rövidek, velősek, gyakran érdekesek is. Órán érdemes egy-egy híres embert kiadni gyerekeknek párban, majd az érdekesebb információkból egy gyűjteményt csinálni (mindehhez nem hogy webkettő, de web sem kell, hiszen a kérdéseket kinyomtatva is tökéletesen működik a dolog!) A mellékelt képen Mike Tyson látható, állítólag nem harapta le a kezében tartott galamb fülét :)

  • Twurdy - keresés nyelvi szintek szerint

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nemrég adtunk hírt arról, hogy az angol nyelvű Google-ben már él a nyelvi szintek szerint keresés - azaz, ha például álkezdő csoportunk van, akkor kérhetjük a keresőmotortól, hogy csak könnyebben olvasható anyagokat keressen nekünk. Most egy újabb alkalmazás segít nekünk abban, hogy nyelvi szintek szerint kereshessünk anyagokat, a neve Twurdy (IDE KATTINTVA található). Egyszerűen írjuk be, hogy miről szeretnénk anyagot, majd a keresési eredmények között egy skálán választhatjuk ki, hogy mennyire legyen nehezen, vagy éppen egyszerűen olvasható a szöveg, amit kapunk.

  • Spiderman - szókereső játék angolul

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Ha van 5 percünk az óra végén, játszhatunk ezzel az egyszerű, ám mégis hasznos - ha nem is korszakalkotóan újszerű - Spiderman játékkal (IDE KATTINTVA található). A játék célja: a megadott betűkből minél gyorsabban minél több értelmes szót összerakni. Ha nem vagyunk elég gyorsak, Spiderman lezuhan. Meglepően sokat izgulnak ezen a gyerekek ... meg a felnőttek is. Kellemes szórakozást, hasznos időtöltést kívánunk!

  • Timelines TV - történetek a történelemből

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Timelines TV (IDE KATTINTVA található) zseniális angolórákhoz - elsősorban idősebb (16+), és/vagy haladóbb gyerekeknek (és persze felnőtteknek, vagy egyetemen nyelvfejlesztésre). Szintén kiválóan használható arra is, hogy saját magunk 'képbe hozzuk' történelmi eseményekkel kapcsolatban. Magam nagy híve vagyok a tartalom alapú oktatásnak, nagyon szeretem pl. ha történelemről tanulunk - angolul. Erre szinte kimeríthetetlen forrást - és kész anyagokat - ad a Timelines TV, összesen 5 témában (pl. Nagy-Britannia története a normann hódításoktól a 19, század végéig). A tananyagok idővonalon vannak elhelyezve, nagyon könnyű navigálni őket, és nagyon jól működnek az órán, hiszen rövidebb részekre vannak 'szabdalva'.

  • A londoni tűzvész - játék

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Fire of London (IDE KATTINTVA érhető el) egy interaktív játék, ahol az 1666-os hatalmas tűz egy hetét játszhatjuk végig. Miközben beszélnek hozzánk (hangos az oldal) feladatokat is meg kell oldalunk. Elsősorban gyerekeknek szánták az angol oldalt, azaz nyelvileg komoly kihívást jelent, de mondjuk kiválasztani az eszközök közül azokat, amelyeket akkor használtak a tűzoltásra, és azokat, amelyeket most használnának, mondjuk nem annyira izgalmas feladat felsősöknek. Ezt lehet arra használni, hogy megtanítsunk még több szót, vagy csak gyorsan lépjünk át a feladatok ezen részén. A játék végére mindenesetre elég szép kép alakul ki a tűzvészről - sok mindent megtudhatunk (érdekesség, bár ezt nem a játékból tanultu), hogy a pestisnek a tűzvész vetett véget (a hatalmas tűzben elégtek a patkányok is, megoldva az évszázados problémát).

  • Rím-szótárak sok-sok nyelven

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Versírás az órán - igenis működik! Használjunk rím-szótárakat. Minden nyelvből találhatunk ilyeneket, IDE KATTINTVA például egy egész gyűjteményt, rengeteg nyelvből. Természetesen az angol, német, francia, spanyol tengely itt is a legerősebb, de létezik lengyel, afrikaans, vagy éppen ausztrál angol is. Válasszunk ki néhány szót (mondjuk a tavasszal kapcsolatosan: zöld, mező, virág meleg), ezeket egyszerűen gépeljék be, majd keressenek a témához megfelelő rímeket. Végül a rímek közét töltsék ki szavakkal. Öt perc alatt írnak meg így felnőttek 2 négysorost. Angolosoknak ajánlom a Rhymezone oldalát (ITT TALÁLHATÓ), én mindig ezzel dolgozom,és még soha nem hagyott cserben! ITT PEDIG egy erre épített, 45 perces óravázlat található.


  • Vocabahead - zseniális szókincstanító oldal

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Vocabahead oldalán (IDE KATTINTVA található) rengeteg rövid (kb. 45 mp) videók segítségével tanulhatunk meg . Az oldalon szintén található egy 'Study room', ahol gyakorolhatjuk a videók segítségével a szavakat, de szintén találhatunk kártyákat, valamint tesztelhetjük is magunkat ( a Study room ITT TALÁLHATÓ). Elsősorban haladó, vagy nagyon lelkes nem annyira haladó tanulóknak ajánljuk, hiszen a TOEFL, SAT, vagy GRE vizsgákra tud felkészíteni igazából nagyon hatékonyan.

  • Nem működik a Blackberry

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nem szoktunk videókat belinkelni, de ezzel most minden angolul tudó kollégának szeretnénk - legalább néhány óráig a főoldalon is - kedveskedni. Szavak helyett szóljon a videó (köszönjük Kelemen Ferencnek a tippet:). Ha feltétlenül kell módszertan hozzá: tanítsunk modern kifejezéseket (pl. Blackberry, Apple, boot etc.) vicces BBC videóval! Íme:

    Bővebben...

  • Szabadulós játék angolul

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Rengeteg szabadulós játék található az interneten, ezek nagy része vagy nem megfelelő arra, hogy az iskolában használjuk, vagy túl vad, esetleg nagyon kevéssé kreatív, netán grafikailag túlságosan igénytelen. Nos, a Big Escape (IDE KATTINTVA érhető el) minden szempontnak megfelel. Összesen kb. 40 percet vesz igénybe (no nem a kiszabadulás, hanem a történet elejének megértése, feldolgozása, ahol a hang mellett feliratot is kapunk), valamint a levél nehezebb szavainak a feldolgozása. Vigyázzunk arra, hogy a szavakat is megtanulják, ha gépteremben csináljuk, ne csak a 'pályán' próbáljanak végigmenni, mert azt elég gyorsan meg fogják csinálni. hasznosabb lehet talán, ha a csoport együtt oldja meg a rejtélyt, egy számítógép segítségével interaktív táblán kivetítve. Itt együtt, vagy egymás után javasolhatnak utakat a gyerekek (menünk jobbra, ott egy arany kulcs, etessük meg a halat stb.), az új szavakat pedig magyarázzuk és párhuzamosan jegyzeteljük pl. egy nyitott Notebook fájlba. Így is kellemes 35 percet tölthetünk a megoldással és egy picit jobban ellenőrizhetjük, hogy mit is csinálnak a gyerekek. ha rájuk bízzuk, egyetlen szó megtanulása nélkül végig száguldanak a játékon kb. 5 perc alatt.

  • Rap sztár név generátorok

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Van sok hasznos dolog az interneten. Aztán van sok érdekes dolog is. Néha a kettő találkozik, néha nem. Mivel közeledik az újév, azt gondoltuk, gondolnunk kell a szilveszterező, bulizó sokaságra is. Valami olyasmivel szeretnénk kedveskedni, amire senki más nem gondolt. Így hát összeállítottunk egy kis gyűjteményt olyan weboldalakból, ahol gengszter rap sztár neveket generálhatunk magunknak. A lapozás után az oldalak, addig is Peace out, yo, nevem:  Easy T, vagy MC Chilly TB, vagy Lil Plex (Microsoft Powerpoint Plex rajongóknak), netán Brotha TP Trouble Thump ... . Hogy ezeket a neveket hol találtam, a lapozás után elmondom!

    Bővebben...