Ez most egy kifejezetten taccsvonalról bekiabálós írás, olyasmiről lesz szó, amihez közvetlenül nem értek, hiszen nem vagyok énektanár. Mentségem, hogy saját élményből fogok dolgozni és remélem, hogy a mondandóm lényege nem csak az énektanításra vonatkozik, hanem tágabb értelemben a tanítás jövőjéről (jelenéről?) szól.

Az általunk 21. századi iskolának, 21. századi pedagógiának nevezett gondolkodásnak fontos része az az elv, hogy a tanítás célja nem lehet csak az ismeretek átadása, hanem sokkal inkább a képességek fejlesztése. Azonban még ennyi sem elég, hiszen a legfontosabb képesség, a képességek fejlesztésének képessége. Egy gyorsan változó világban még az sem elég, ha a jelen pillanat által megkövetelt képességeket sajátítják el a diákok, ha közben nem készülnek fel arra, hogy képesek legyenek újakat gyorsan és hatékonyan megtanulni. Ennek a metaképességnek fontos része egy mentális alapállás, a meg tudom csinálni, képes vagyok rá gondolkodásmódja. Ez a gondolkodásmód jelenik meg az ezen az oldalon is sokszor emlegetett maker szemléletben, a különféle eszközök, 3D nyomtatók, lézervágók, mikrokontrollerek, de grafikai- és videóvágó szoftverek használatában is. Az elv, hogy oktatási szempontból jobb egy nem tökéletes szélmérő (például ilyen), amit a diákok maguk raknak össze, mint egy, a Mérésügyi Hivatal által hitelesített profi eszköz. Nem csak azért, mert közben talán jobban megértik az eszköz működési elvét, hanem azért is, mert így megtapasztalják, hogy rendelkeznek azzal tudással és képességgel, amivel egy ilyen eszköz elkészíthető. Ebből a szemszögből tartom kihagyott lehetőségnek azt, ami zeneoktatásban történik az iskoláink többségében.

A Dallasban Ellie asszony azt mondta egyszer Bobby fiának: “Ha már túl leszel a nehezén, akkor könnyebb lesz.” Nehéz a szavak bölcsességével vitatkozni, de gyakran az sem könnyű feladat, hogy felismerjük, mikor is vagyunk túl valaminek a nehezén. Meglehet, hamarosan véget ér az öt hónapja tartó karanténoktatás, de túl vagyunk-e ezzel a nehezén? Hogyan térjünk vissza a normalitáshoz? A legrosszabb talán az lenne, ha úgy jönnénk ki ebből a helyzetből, mint a pap a templomból (mintha mise történt volna), és folytatjuk ott, ahol 2019 márciusában megszakadt az életünk. Még rosszabb, ha egy hónap alatt próbáljuk majd meg helyrehozni mindazt, ami kimaradt, elmaradt, ha úgy gondoljuk, ebben az utolsó szakaszban végre feleltethetünk, végre olyan órákat tarthatunk, amin nem tudnak minket lenémítani a diákok, ha most majd behozhatunk minden elmaradást. De ha nem egyszerűen, varázsütésre térünk vissza a korábbi életünkbe, akkor mire számítsunk és mire lenne érdemes figyelni?

Történt nem is olyan régen, hogy itt, a TanárBlogon azon gondolkoztunk, hogyan is lehetne fenntarthatóvá tenni az oldal működését, kiszámíthatóan, hosszútávon. Szóba jött a fizetőssé tétel, szponzorok befogadása stb. Végül úgy döntöttünk, hogy a nehezebb, de mégis független utat választjuk, és megpróbálunk olyan prémium tartalmakat készíteni, amiért szívesen fizetnek az olvasóink. Így készült el a 10 modulos, húsz órányi tanulásra elég Digitális Tanulás interaktív tananyagunk, és nagy örömmel jelenthetem, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket eddig. Ez természetesen nagy boldogság, de ez most nem egy dicsekvő poszt szeretne lenni, hanem arról szeretnénk mesélni, mi történt akkor, amikor ezt a tartalmat, ami fizetős, és nekünk bevételt termel, megpróbáltuk megosztani és népszerűsíteni a Facebook-on. Izgalmas részletek a kattintás után!

Lassan harmadik hónapja van digitális oktatás a középiskolákban és jól érezhető, hogy mindenki egyre kevésbé viseli az egészet. Már tavasszal is lehetet érezni az év végére valami erősen depresszív hangulatot az online órákon, a tanár-diák kapcsolatokban és pont jókor jött a szünet. Most a hangulat szintjén nagyjából ugyanott vagyunk, csak még kilátástalanabbul, hiszen senki nem tudja, meddig tart még ez így, két napig vagy a tanév végéig. Amikor megpróbáltam végig gondolni, hogy mitől is olyan nehezen működő vagy nehezen viselhető az online tanítás diáknak és tanárnak egyaránt, eszembe jutott, amit Akhilleusz mond az Odüsszeiában:

Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét,
egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség,
mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak

A kötelező digitális oktatás látványosan mutatta meg, hol nyom az egyre kisebb pedagógiai cipő, és láthattuk, ahogy rámutatott a változás szükségességére. Sokan és sokszor összeszedték már (mi is), hogy mik voltak ennek a jelei, elég ha az értékelés, a tesztírás, puskázás, az online óratartás, digitális tananyagok készítése, pedagógiai tervezés (online tanulási időszakokra), a technológia kéretlen és hirtelen térnyerése, vagy éppen a tanulói aktivitás kapcsán kibillent állapotokra gondolunk.

Digitálisan nem lehet rendesen tanítani – hangzik el gyakran. És valóban, nem lehet feleltetni, dolgozatot íratni, de még a diákok figyelmében sem lehet biztos a tanár. A tanárok, akik között visszatérő panasz, hogy milyen eszköztelenek a diákokkal szemben, most még jobban meg vannak fosztva mindattól, ami lehetővé tette a tanítást számukra. Fogadjuk el, digitálisan nem lehet rendesen tanítani, de talán tovább is mehetünk, meglehet, sehogy sem lehet rendesen tanítani, legalábbis nem úgy, ahogyan addig azt megszoktuk. Főként az elitgimnáziumok végzősei között fordul elő gyakran, hogy kihagynak egy vagy több napot az iskolából – mert tanulni akartak. Mi van, ha az iskola valójában már régóta nem a tanulás színhelye, hanem csak egy kargó-kultusz?

Sok teher nehezedik a pedagógusokra a digitális munkarend újra-beköszöntével. A TanárBlogon folyamatosan próbálunk ötleteket, tippeket adni, sőt most már a 10 modulos Digitális tanulás című tananyagban lépésről lépésre segítünk megtervezni egy tanulási időszakot hibrid- vagy teljesen online környezetben. Mivel rengeteg tanárral vagyunk napi- vagy heti Facebook kapcsolatban, van egy mondat, amit gyakran hallunk, és mindig is zavart. Először idegesített, de most, jobban belegondolva, nagyon elszomorít. És amiről szó van: amikor a digitális tanulásról/tanításról és annak tervezéséről van szó, nem ritkán ez a válasz: 'Mindez nagyon szépen hangzik, de érdekelne, hogy lehet 35 fős csoportnak a mai viszonyok között hatékonyan tanítani digitálisan.' Eddig a mondat ... és hogy miért elszomorító? Több okból is.

Tóték Örkény István (a magyar realizmus egyik legnagyobb szerzője) Tóték című kisregényében a nyilvánvalóan teljesen bolond őrnagy újabb és újabb kérésekkel, követelésekkel áll elő a Tót családban. A család pedig, féltve az őrnagy alatt szolgáló fiukat, rendre megpróbálja valahogy úgy rendezni az életét, hogy az megfeleljen az őrnagy elvárásainak. Tót, mivel túl magasnak találja az őrnagy, rogyasztott térddel jár és szemébe húzza a sisakot, hogy nézése ne zavarja a katonát. A család egész éjjel dobozokat hajtogat, és még ásítaniuk sem szabad, mert azt az őrnagy nem szereti. A kisregény nagyon pontosan mutatja be azt a folyamatot, ahogy néha apró lépésekben, de teljesen képes elrugaszkodni a normalitástól az élet, miközben mindenki azt érzi, hogy az adott helyzetben racionálisan cselekszik. Közben kialakul az a helyzet, ami mindenki szerint abnormális, de ezt megfogalmazni nem akarják vagy nem tudják. Így a karantén után mintha hasonló helyzetben lenne az oktatás is.

Itt van, a miénk, használható, működik! NEm más, mint az Ekréta legújabb fejlesztése a Digitális Kollaborációs Tér! A neve közösen szervezhető projektmunkákat (csoportokba rendelhető diákokkal), online kiosztható, szintén együtt szerkeszthető jegyzetelő felületet, videó cset alkalmazást, breakout room-okat sejtet, hiszen ezek lennének a digitális kollaboráció ismert eszközei. Miután több cikk megjelent, felmentem én az Ekréta felületére, és izgatottan vetettem bele magam a DKT funkcióinak feltérképezésébe. Öt perccel később kicsit értetlenül zártam be a böngészőt. Hogy miért, azt alább megpróbálom érthetően összefoglalni.

A COVID-19 alatt jól látszott, hogy a digitális munkarend gyakorlatilag megoldhatatlan feladatok elé állította a magyar közoktatást. Szépíthetjük és árnyalhatjuk ezt a képet, én is rengeteg kiváló és működő példát látok, mégis összességében azt gondolom, hogy sokkal inkább és sokkal többször folyt 'digitális alibizés', mint 'digitális tanulás. A TanárBlogon ismét nagy fába vágtuk a fejleszénket, és a TanárBlog Akadémia anyagai közé egy teljesen új szemléletű tananyagfolyam (és teljes online kurzus kerül már novemberben, amely a Digitális Tanítás Kézikönyve (zavarbaejtőan megtévesztő) munkacímet viseli nálunk. Olyan gyakorlati online kurzusról van ugyanis szó, amely 11 modulban, modulonként 90 perces tananyagot biztosítva, lépésről segít hatékonyan változtatni a minennapok gyakorlatán - karanténban és azon túl! Íme egy rövid problémafelvetés a kurzusból: