Sokat töprengtek azon, hogy vajon egy enciklopédiával érdemesebb dolgozni egy iskolában, vagy bízzuk a kérdéseinket egy AI chatbot-ra, azzal, hogy tudjuk, jó eséllyl 10-ből félszer rossz választ kapunk. Régebben ez a vita még úgy folyt, hogy 'hagyományos' enciklopédiák, vagy a Wikipédia. Sokan azt gondolják, hogy a Wikipédia szörnyen pontatlan - és nyilván van ilyen is - de még kb. egy évtizede számolt be (mondjuk a Wikipédia alapítója) egy kutatásról, amelyben nagy enciklopédiákkal vetették össze a Wikipédiát, és - láss csodát a- Wikipédia mindenben sokkal pontosabbnak tűnt. No de mi van akkor, amikor egy új technológia nem simán konkurenciája egy meglévőnek, hanem összenő. Erre mutatunk ma egy izgalmas példát.

Az internet őskorában, több mint öt éve ért véget egy különleges fájlformátum, a Flash pályafutása. Az eredetileg1996-ban animációs programnak készült Flash egyre terebélyesedett, egyre jobban kezdett hasonlítani egy külön programnyelvre és hamarosan a weben található mindenféle interaktív tartalom ebben készült, még a YouTube is ezzel a technológiával működött eleinte.

Idővel egyre több biztonsági hiba derült ki vele kapcsolatban, olyanok is, amik a rendszer alapjaiból fakadtak, így tulajdonképpen lehetetlen lett volna javítani őket, ezért aztán idővel leváltotta a html5 formátum és mindaz, ami eladdig Flashben készült mehetett a levesbe. Beleértve számtalan jópofa oktatási alkalmazást (például a Sulinet Digitális tudásbázis kezdeti anyagait). Ezeknek a megmentése tulajdonképpen az újra írásukat jelentette volna. Van azonban egy elég jó megoldás, amivel mégis fel lehet használni a régi, jó swf anyagokat.

A mai ötletünk talán kevésbé hasznos, ellenben szerintem erősen elgondolkodtató. Bemutatunk egy olyan weboldalt, amely azt ajánlja, hogy 'megjavítja' a blogposztjainkat. Hiszen a blogposztok akkor léteznek, ha olvassák őket, az olvasást, ajánlást, pedig már leggyakrabban AI csinálja. Azaz, a blogger legfontosabb eszköze az, amelyik segít abban, hogy az emberi fogyasztásra készült blogposztot csupán 3 kattintással úgy átírja, hogy az AI csetbotok sokkal hamarabb és szívesebben ráharapjanak. Ha majd megkérdezik egyszer, hogy hol vesztettünk a robotokkal szemben véglegesen, majd emlékezzünk a pillanatra, amikor az emberek által, embereknek írt blogposztokat úgy kell átfogalmazni, hogy az AI-nak jobban tessen.

Új könyv készül a TanárBlog szerkesztőségében, ezúttal az AI-val asszisztált kódolásról és mi nagyon lelkesek vagyunk tőle. A könyv előszavát, kedvcsinálóként meg is osztjuk:

Az elmúlt, több mint tizenöt évben sok kiadványunk jelent meg, volt közöttük CD-ROM, papír alapú könyv és sok elektronikus kiadvány. Szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptunk róluk, mégis ez a mostani kiadvány az, ami minden korábbinál lelkesebbé tesz minket. Ha nem lenne már rettenetesen elcsépelt, akkor azt is le mernénk írni, hogy egy pedagógiai paradigmaváltás, egy oktatási korszakhatáron érezzük magunkat, de nem meglepő, ha az ilyen kijelentéseket mindenki kellő szkepszissel kezeli. Az elmúlt évtizedekben se szeri, se száma nem volt az olyan technikai újdonságoknak, amikről azt állították, hogy majd forradalmasítják a tanítást, de aztán valahogy mindig elmaradt a nagy változás. Ki emlékszik már a nyelvi laborokkal, interaktív táblákkal, szavazórendszerekkel, osztályfelügyeleti rendszerekkel kapcsolatos ígéretekre? Teljesen jogos minden szkepszis a nagyívű állításokkal szemben, de azért annak az esélyét se vessük el teljesen, hogy valami tényleg transzformatív lehet.

Amikor megérkezett az AI, mi is éreztük, hogy itt valami lényeges dolog történik a tanítással, alapjaiban változtatja ugyanis meg azt, hogy mi számít (releváns) tudásnak. Ezzel együtt sokféleképpen próbálkoztunk azzal, hogy miként tudjuk beépíteni a tanítási folyamatba. Erős távolságtartással kezeltük az első pillanattól azokat az ígéreteket, amik szerint az AI rendszerek megcsinálják a munkát a tanárok helyett, óravázlatokat raknak össze, kijavítják a dolgozatokat, megtanítanak dolgokat a tanár helyett. Egyrészt azért, mert tapasztalatunk szerint a tanítás mindig is személyes, a tanár és a tanuló közti viszonyra építő folyamat, ahol a tanulás eredményessége nagyban múlik a kapcsolaton, másrészt pedig azért, mert mi nem azt szerettük volna, hogy gyorsabban tudjuk elvégezni a munkánkat, hanem, hogy jobban, mélyebben, olyan módokon, ahogy arra korábban nem volt lehetőségünk.

Még egy éve sincs, hogy sorban írtunk arról, milyen promptok lehetnek hatékonyak egy tanárnak a munkájában, milyen órákon lehet használni az AI-t, hogyan tudják a diákok használni a saját tanulásukban. Vannak dolgok, amik ez alatt az egy év alatt is kifáradtak, senki nem gondolja például, hogy a prompt engineer, a hatékony promptok írója lesz a jövő legmenőbb szakmája és az Ai generált képek is nagyon gyorsan váltak a lenyűgözőből a fárasztón át dögletesen unalmassá. Közben azonban rátaláltunk valamire, ami a legmerészebb álmainkat is felülmúlta.

Rájöttünk, hogy a mesterséges intelligencia remekül használható programozásra, arra, hogy elkészítsük azokat az eszközöket, amiket szeretnénk. Ráadásul ehhez semmiféle programozási tudásra nincsen szükség, tényleg bárki belevághat. Elsőre talán nem egyértelmű, hogy ez miért olyan nagy dolog, de ha belegondolunk, hamar egyértelmű lesz, hogy egy minden eddiginél erőteljesebb eszközt kaptak a tanárok arra, hogy a tanításukat magasabb szintre emeljék. A századfordulón a modern iskolával egy időben született meg a differenciálás gondolata, amit azóta úgy hajszol a pedagógia, mint a Kerekasztal Lovagjai a Szent Grált, nagyjából ugyanolyan sikerrel. Az AI segítségével történő programozás egyfajta differenciálást kínál, de nem az egyes diák, hanem az egyes tanár szintjén. Ahelyett, hogy válogatnunk kellene a meglevő eszközök közül, hogy ráakadjunk arra, ami még legjobban megfelel az éppen szükséges kívánalmainknak, egyszerűen elkészíthetjük magunknak azt, amire éppen szükségünk van. Sokban hasonlít ez arra, amilyen változást a biotechnika fejlődése hozott a gyógyításban. Amióta képesek vagyunk megismerni a DNS-ben tárolt információt, megváltozott a gyógyítás algoritmusa, létrejöhetett a személyre szabott medicina. Korábban, az orvos megismerte a tüneteket, majd azt a kezelést rendelte el, ami az esetek legnagyobb részében ilyenkor hatásos volt, ha az nem működött, jött a következő terápia a sorban és így tovább, amíg rá nem akadtak arra, amelyik működött. A személyre szabott orvoslás esetében megvizsgálják a genetikai hátteret és ennek tudatában tudják kiválasztani a megfelelő kezelést. Kicsit hasonló az is, amit az AI segítségével történő programozás kínál, ahelyett, hogy hosszasan keresgélnénk és próbálgatnánk, hogy melyik digitális eszköz csinálja nagyjából azt, amire szükségünk lenne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthetjük magunknak azt, amire szükségünk van.

Az utóbbi években nem egyszer tapasztaltuk meg azt, hogy milyen visszás tud lenni, amikor a tanár, aki tudja és érti, hogy mire lenne szüksége, ki van szolgáltatva az informatikusok kénye-kedvének, amire ők azt mondják, hogy az túl bonyolult, vagy nem lehet megcsinálni, az nem lesz. Ennek vége, egy kicsit olyan Bolyai érzés ez, a semmiből egy új, más világot teremthetünk, minden tanórára. Erről szól ez a könyv.

Mi a közös a NAT vizsgában, a ‘laptopos képzés’-ben, magában a NAT-ban, a TÉR rendszerében, valamint egyre több leadott pályázati anyagban?

Nem más, mint a következetlenség. Egyre inkább úgy érezhetjük, hogy bármit kérnek tőlünk, pedagógusoktól, azt azok sem gondolják komolyan, akik a feladatokat kiadják. Nem az számít, hogy ki mit értett meg, sajátított el a NAT-ból, hanem az, hogy ki lehet-e pipálni valahol azt a rubrikát, ahol ‘százezer tanár képzése NAT-ból’ sor található. Senkit nem érdekel az, hogy a digitális kompetenciák végül is fejlődnek-e, vagy éppen hol és milyen módon fejlődnek, tökéletesen elég, ha beleírják a NAT-ba, hogy ezt minden szakórán fejleszteni kell. És ezzel be is fejezhetjük az ezzel való foglalkozást.

Itt volt az a fantasztikus ‘laptopos képzés’, talán emlékeztek még rá, ha nem tévedek, kb. 120 000 tanárnak kellett ezen a képzésen végigszenvednie magát (halkan jegyezzük meg, hogy egy évvel, vagy akár évekkel a laptopok kiosztása után). Nem is tudom, miért lepődtem meg, amikor a bevezető fejezetben a saját és a TanárBlog írásait láttam visszaköszönni szóról szóra. Azon pedig végképp nem lett volna szabad meglepődnöm, hogy a bevezető pedagógiai fejezeteket olyan ‘gyakorltai’ eszközbemutatók követik, amelynek semmilyen kapcsolata nem volt az elvi háttérrel - azt gondolom, mások is írták, illetve egyáltalán nem lehetett szempont, hogy új, koherens képzési anyagot írjanak - egyszerűen nincsen erre igény . Legyen valami maszlag a 21. századi pedagógiáról az elején, aztán meséljük el, hogy az erettsegi.com oldalon mi minden van (ez egy statikus oldal, nagyrészt összelopott tartalommal - ha fizettek azért a katyvaszért, akkor innen is megkövetem őket), vagy a Tankockát milyen klasszul lehet …. mire is használni magoláson kívül?

Sokan kértétek és végre sikerült megoldani, mától lehet csoportos előfizetést indítani a TanárBlogon, így megvan a lehetőség arra, hogy tantestületek, szervezetek, csoportok közösen fizessenek elő. Ilyenkor egy számlát kaptok (például az iskola fenntartója). A lehetőség nem csak iskoláknak, bármilyen szervezetnek nyitott. Az előfizetésben levő összes ember megkapja a hírlevelünket, előfizetőknek szóló kiadványainkat és természetesen részt vehetnek az előfizetőknek szervezett webináriumokon, szakmai napokon is.

A dolog nagyon egyszerű:

1. Az adminisztrációhoz is használt e-mail címmel regisztráljatok és válasszátok az Iskolai előfizetés opciót. Ennek díja egy évre 99 000 forint, amiért 10 felhasználó férhet hozzá TanárBlog anyagaihoz.
2. Felvesszük a kapcsolatot e-mailben és megkérdezzük, hogy milyen további felhasználókat (e-mail címeket) adjunk hozzá az elfizetéshez. Az első tíz e-mail cím, az első tíz felhasználó díját fedezi az Iskolai előfizetés. (Már ez is komoly kedvezmény, tíz éves előfizetés díja 109 990 forint lenne.)
3. Ha később cserélni akarjátok az előfizetőket, vagy bővíteni az előfizetést, keressetek minket e-mailben.

Ha bármi kérdésetek van az előfizetéssel kapcsolatban, írjatok a [email protected] címre, vagy keressetek minket a Facebookon!

A TanárBlog hírcsatornán nemrég jelentette be egy lelkes fejlesztő, hogy egy AI eszközt fejlesztett arra, hogy tanárok óravázlatokat készítsenek AI segítségével. Kipróbáltuk, megnéztük, írunk róla egy rövid recenziót, elemzést. Az, hogy valaki a szabadidejében, és ingyen eszközöket fejleszt pedagógusok részére, feltétlenül örvendetes, és fantasztikus dolog. Ezért is van, hogy a linket itt megosztjuk, az elemzést azonban a kattintás után előfizetőink olvashatják. A rengeteg előnye mellett a központi kérdése az ilyen fejlesztéseknek, hogy mit és mennyire segítenek. Attól, hogy valami jóindulattal készült, nem biztos, hogy jó irányba hat. Az oktatás olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá, és mindenkinek van véleménye, és tudja, hogyan kell csinálni. Azért, hogy ezt részletesen bemutathassuk, kipróbáltuk az alkalmazást, ami nagyon jó ötleteket adott arra, hogy megnézzük, mit is ajánlanak az ilyen fejlesztések. Részben nagy segítséget adnak, részben szerintem a rossz irányba hatnak.

Csak annyira lehet jó egy eszköz, amennyire jól használják

Szóval az van, hogy tantárgy lesz az AI. Ez remek hír, meghallottuk az idők szavát, és felkészítjük a gyermekeinket egy AI-val összefestett jövőre. Szép. Ugyanakkor a tantárgyiasítás, mint ötlet, elég abszurdnak tűnik. Azt feltételezi, hogy létezik mondjuk a matematikához hasonló tudásanyag, amelyet minden valamire való magyar felnőttnek, és gyermeknek tudnia kell, ezért ezt az AI ismeretek tantárgy keretein belül megtanuljuk. Ennek ellentmondani látszik a mesterséges intelligencia működése, ami sokkal inkább egy (bár dinamikusan változó, de azért mégiscsak) eszköz, technológia. Promptolni nem a promptolás kedvéért kellene megtanulni a diákjainknak, hanem azért, hogy a promptok írása kapcsán mondjuk megoldjanak egy problémát, vagy készítsenek egy alkalmazást, amit társaik is használni tudnak. Ez sokkal inkább azt tenné logikussá, hogy ne a diákok számára legyen ez tantárgy, hanem a tanárok számára egy lehetőség (vagy akár elvárás), hiszen az AI felhasználása ezekben a projektben kaphat értelmet. Csak úgy, a képszerkesztés kedvéért képeket szerkeszteni üres formalitás, nem alkalmazott, a semmiben lógó tudás. De erről majd kicsit később szólok még.

Az is egy út, hogy az AI egy készségtárgy, ahol a kreativitás ül hetente (gondolom pénteken 8. órában, mert máshol nem fér az órarendbe) digitális tort. Ez azt feltételezi, hogy egy olyan kreatív, az AI--t minimum készségszinten, sokoldalúan használni képes tanárpopulációt kellene hozzárendelni, ami szerintem nem áll rendelkezésre. Nagyon kevés olyan pedagógus van, aki az AI-t, mint művészetet lenne képes tanítani. Mi marad tehát? Anélkül, hogy láttam volna a részleteket, le merem írni, és nem hiszem, hogy nagyot fogok tévedni (bárcsak így lenne, én lennék a legboldogabb, és hatalmas örömmel eszem meg a kalapom, ha úgy alakul) az alább menetrendet: 1) kötelezővé teszik, felmenő rendszerben az AI tantárgyat, mondjuk AI ismeretek néven. 2) fejlesztenek egy AI ismeretek tankönyvet, tanmeneteket stb. 3) elindítanak egy képzést (azt gondolom, hogy az NKE-n), ahol fél év alatt, mondjuk egy 30 órás akkreditált képzésen BÁRMILYEN SZAKOS kollégát kiképeznek arra, hogy az AI ismeretek tárgyat tanítsa (ez már meg is valósult részben, hiszen 60 kolléga már ki van képezve, szóval itt sínen vagyunk már most). 4) Órarendi óra lesz belőle, és jegyet kapnak a gyerekek a promptolási technikájukra (amelynek a szabályai, ajánlásai kb. tízszer változtak legalább az elmúlt 2 évben, és amit a ChatGPT 3 kapcsán leírtunk, hittünk, már egyáltalán nem lesz igaz az 5-re. Vagy ami jó a Claude-nak, nem igazán működik a Copilot-tal. És akkor most arról nem is beszéltünk, hogy vajon 5. osztályban a gyerekek erre mennyire felkészültek, vagy akár mennyire legális az, hogy kötelezzük őket AI chatbot regisztrációra.

Láthatóan arra nem gondoltak a döntéshozók, hogy esetleg azokban bízzanak, és azokra bíznák az AI iskolai integrációját, akik nap mint nap ott vannak. A tanárokra tudniillik. Nem elkülönítve, külön tantárgyba zsúfolva havonta elévülő tananyagot (a ChatGPT 3 prompotlási technikái kicsit olyanok már most, mintha digitális kultúra órán a MySpace-t akarnánk bemutatni). Ezzel ugyanis digitális karanténba zárjuk az AI-t, amit az AI órán kell majd használni, Emlékszik még valaki, hogy mennyi próbálkozás volt arra, hogy a digitális kultúrát, vagy ha úgy tetszik, az IKT eszközöket kiszabadítsuk a számítógépteremből? Idősebbek még tologathattak digitális zsúrkocsit Magyar Bálint jóvoltából, vagy zsúrkocsi nélkül elolvashatták a legújabb NAT-ban, hogy nekik az IKT kompetencia fejlesztése bármilyen tantárgyon belül kutya kötelességük. Már ha lenne rá idő. De nincs, úgyhogy így járt az a diák, aki töriórán szeretne digitális kompetenciákat fejleszteni. Na, kiváló úton járunk ahhoz, hogy az AI ugyanerre a sorsra jusson. Pedig egy olyan mindent átjáró, átható jelenségről van szó az AI-ban, amely azért kiált, hogy ne külön tantárgyban tanítsák.

Ha lenne tehát arra koncepció, hogy a tanárok általában képesek legyenek az AI használatára, kritikusan szemlélve azt, az önmagában jelentős változást hozhatna, hiszen automatikusan kijelölné az AI helyét az iskolában. Jelenleg nem ez van. Ami kirajzolódik, az egy olyan világ, ahol AI-val egy perc alatt elkészített óravázlatokat tanítanak tanárok, amelyek kapcsán az AI által javasolt feladatokat adják fel. Ezeket természetesen AI-val készíttetik el a diákok, és a kör bezárul, amikor az értékelést a tanár AI-val végzi majd el. Fantasztikus lesz, amikor a KRÉTA-ban is lesz AI.

Melyek az erre utaló jelek? Már most botrányok vannak arról, hogy AI-val írt esszéket készítettek diákok egy angol érettségin, és az, hogy AI készíti a gyerekek háziját, nem újdonság. Ezek nem jó dolgok, és kezelni kellene őket. De ezt nagyon nehéz megtenni, amikor a tanárokat segítő AI alkalmazások, weboldalak folyamatosan, és egymást túlharsogva azt üvöltik az éterbe, hogy "könnyebb lesz minden, 80%-kal kevesebb munka, instant óravázlat, azonnali javítás, csak fényképezd be, és már kész is", és még folytathatnám, Senki nem mondja azt, hogy ‘figyelj, az AI nem annyira egyszerű, de elég gyorsan megtanulható. Valószínűleg több munkát kell beletenned, főleg az elején, hogy értelmes válaszokat, jó megoldásokat kapj, de megéri. Nem az az értékajánlat, hogy 1 perc alatt mindent megcsinál, mert az ugyan igaz, de az pont olyan lesz, mint a diákok által 1 perc alatt megíratott történelem esszé'. Olyan ez számomra, mintha a COVID kapcsán folyamatosan azon törnénk az agyunkat, hogy hogyan lehetne még több olyan módszert, technológiát kitalálni, bevezetni, amely még elfogadhatóbbá tudná tenni a karantén bezártságát, a magányt. Vajon mennyi időnek és pénznek kell ahhoz elfolynia, hogy rádöbbenjünk, hogy sokkal inkább vakcinára volna szükség? Szerencsére még nem késő, de nincsenek különösebb illúzióink. Térjünk vissza a témára, ha már látszik a tanmenet, kijön a tankönyv (LOL).

VÉGE A CIKKNEK - a paywall mögött sincs több :)

Azt ismered, amikor egy politikus bemegy az iskolába és azt mondja, hogy heti egy órás tantárgy lesz az AI? Megírta az Index nevű portál (ITT MÉGHOZZÁ), hogy új tantárgy lesz az iskolában, mégpedig az AI (érdekel majd egyébként a tantárgy elnevezése is, talán Mesterséges intelligencia ismeretek lesz?). Mindez remek hír is lehet - vagyis lehetne - akár, amíg a részletekbe nem gondolunk bele. A legelső problémát a tanmenet fogja okozni, hiszen a tanmeneteket azért nem szokás félévente újraírni. Márpedig az AI kapcsán jogos felvetés, hogy a leírt tananyag kb. abban a pillanatban fog elavulni, ahogy a tankönyv (gondolom, tankönyv lesz hozzá) szerzője lenyomja a mentés gombot.

Ugyan nem láttuk még a tananyagot, de nagyon izgalmas lesz, hogy mi lesz benne. Vajon mennyire lesz képes megújulni majd az a gondolkodás, ahogy az informatikához alapvetően viszonyul a közoktatás - van, ahol át kell kutatni a garázst, hogy a gyerek meg tudja csinálni a házit, mert talán még ott van egy floppy lemez, internetes kereséssel mutatunk nekik CD-ket (volt olyan tanítványom, aki még az mp3 lejátszóra is érdekesen nézett), aztán pedig van az, amikor fel kell sorolni a perifériákat - ezt egyébként a mostani NKP-n elérhető anyagok nem hozzák már, hanem programozással kezdenek. És ez ugye jól néz ki, hogy vágjunk bele rögtön a programozásba, de amikor a gyerek hazajön a suliból a digitális kultúra füzetével, ahol tollal, tábláról másolva kell kódokat írnia, magolnia, az nehéz helyzet (a baj csak az volt, hogy a számítógép billentyűzete folyton kéz alatt volt, nehezen tudtak kényelmesen írni tőlük).

Szóval az első kérdés az, hogy milyen tananyagot is fogunk tanítani. Ki fogja ezt fejleszteni, ki fogja naprakészen tartani? Milyen gyakran lesz újragondolva? De legalább ilyen fontos, hogy ki fogja mindezt tanítani? Komolyan azt gondoljuk, hogy erre fel vannak készítve a tantestületek? Vagy egyszerűen odadobunk még egy órát a digitális kultúra tanároknak? Vagy lesz egy remek 30 órás képzés, ahol bárkit kiképzünk erre (hatvanan már vannak állítólag)? Ő magabiztos lesz ebben, érteni, tudni fogja, szeretni fogja tanítani? Jó eséllyel nem lesz több ezer ilyen pedagógus. Arról nem is beszélve, hogy ha van olyan tantárgy, ami valóban azt igényli, hogy minden nap foglalkozzon vele a pedagógus, az ez. Elvárható, hogy napi plusz 1 órát töltsön azzal, hogy annyira naprakész legyen, hogy a holnapi órán ne nézzen ki teljesen hülyének, amikor az éjszaka bejelentett legújabb modellt nem ismeri, a diákok pedig igen.

Arról nem is beszélve, hogy az AI természeténél fogva nem is tantárgy. Nem lehet - vagy csak nagyon erőltetetten - tantárgyi keretek közé szorítani. Ez egy eszköz, ha úgy tetszik, vivőanyag, ami akkor nyer értelmet, ha értelmes projektekhez, értelmezhető feladatokra használjuk. Azaz, ha szeretnénk gyakorlati, a diákok számára értelmes feladatokra használni, ahhoz az AI, mint tantárgy, nem adhat értelmes kereteket. Sokkal több értelme lenne annak, hogy a tanárokat képezzük, az ő kezükbe adjunk eszközöket, és módszertant. Emellett persze nem ártana időt és némi szabadságot is rakni, hogy ne az legyen a pedagógus választása, hogy ismétel, vagy AI-zik.

Amióta a 21. századi tanulásról van szó mondogatja mindenki, hogy milyen fontos lenne, hogy valós környezetben, valós problémákkal dolgozzanak a diákok. Így lehet elkerülni azt, hogy az iskola világa elváljon a mindennapoktól. A természettudományok esetén külön fontos lenne, hogy ne csak az elméletet tanulják meg a diákok, hanem a tudományos kutatás lényegét is, azt is, hogy valójában mit jelent a kutatás, hogyan dolgozik egy tudós. Nagy kérdés, hol talál az ember olyan valódi, lényeges kutatást, amibe egy diák is bekapcsolódhat?