Ostobaság lenne azt gondolni, hogy a tanároknak nincs szükség arra, hogy fejlődjenek, tanuljanak. Miközben a csapból is az folyik, hogy a 21. században milyen gyorsan változik a világ, milyen gyorsan strukturálóik át az, hogy mi a fontos, értékes tudás, azt állítani, hogy egy tanárnak bizonnyal elegendő, amit az egyetemen megtanult nem tűnik vállalható álláspontnak. A szakmai fejlődésnek az alapja pedig az, hogy tudjuk és lássuk, hogy állunk, mi az, amiben fejlődnünk kellene, egyszóval egyfajta állapotfelmérés, ha úgy tetszik értékelés. A tanári munkát értékelni, azt visszajelezni tehát szükséges, de nagyon nem mindegy, hogy miként. Korábban már írtunk arról, hogy milyen gondok vannak a Belügyminisztérium által meglebegtetett tervezettel, most arról töprengünk, hogy milyen lehetne egy ideális rendszer.

A politika számára sokszorosan nehéz terep az oktatás. Viszonylag sok pénzt felemészt (a skandináv országokban a GDP 8%-át, nálunk 5-öt sem), minden családot érint, szinte mindenkinek van vele kapcsolatban első kézből élménye, viszont a valós eredmények eléréséhez nagyon hosszútávú és alapos gondolkodás kell, az oktatáspolitika igazi dimenziói messze túlnyúlnak a politika jellemzően négy éves, választástól választásig tartó horizontján. Így válik az oktatás a látványos gesztuspolitizálás ideális terepévé, az érdemi intézkedések helyett a hangzatosak kerülnek előtérbe, így lesz sokkal több szó arról, hogy melyik író legyen a kötelező olvasmányok között, mint arról, hogy egy megváltozott világban milyen készségekre lesz majd szüksége a gyerekeknek és miként kellene az iskolának erre felkészítenie őket. Bő negyven éve az oktatáspolitika egyik kedvenc szava az elszámoltathatóság, azaz az igény, hogy a tanárok valamiképpen legyenek felelősek a tetteikért. Többek között ezzel a jelszóval vezették be az Egyesült Államokban a standardizált tesztelésnek azt a rendszerét, ami azóta látványosan rontott az oktatás helyzetén, de majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy bármilyen másfajta oktatáspolitikáról egyáltalán szó lehessen. A Pintér-éra intézkedései tökéletesen megfelelnek ennek a mintázatnak, az évekénti mérések mellett a tanári önértékelésnek nevezett rendszer is elszámoltathatóvá kívánja tenni a tanárokat, úgy, hogy az a fizetésben is meglátszódjon. A tervezett rendszerrel sok probléma van:

Az új pedagógus teljesítményértékelő rendszer egy olyan tervezet, amely a TanárBlogon két versengő elméletet hívottt életre: 1. ennyire cinikus, vagy 2. ennyire dilettáns. Megpróbáljuk összefoglalni egy cikk-sorozatban, miért gondoljuk ezt. Az első rész a leegyszerűsített problémákról szól. Lapozzatok, olvassátok, szóljatok hozzá!

Az internet egyik legjobb tulajdonsága amit a tanításban lehet használni, hogy az egész világot be lehet emelni a tanterembe. A Kästner által elképzelt replülő osztály ma már könnyedén megvalósítható, a világ bármely pontjáról nézhetünk élő képet, webkamerákat. Különösen izgalmas lehet ez, amikor az élővilágról tanítunk, akár a hazairól, akár a nagyvilágéról. Tele van az internet jobbnál jobb webkamerákkal, amikkel madárfészkekbe, vadlesekbe, vadetetőkbe pillanthatunk be. A BirdCAMs oldalon (IDE KATTINTVA) egy térképen válogathatunk közülük.

Komoly kérdés, hogy mi lesz vajon az olvasás jövője - esetleg mi az olvasás jelene. Nem tudományos kutatás, de a gimnáziumi felvételi szóbali részésn egyértelműnek tűnik, hogy az a 8. osztályos gyerek, aki olvas, érdekesebben, változatosabban tudja kifejezni magát. Ez persze közhely. A kérdés az, hogy a többséggel mit lehet tenni, aki nem szeret, akar, netán már nem is tud olvasni? Az egyik megoldás, hogy leöntjük egy 'játékosított sziruppal' az olvasást, és olyen izgalmas, interaktív élménnyé alakítjuk, amely egy 9 éves gyereknek 2023-ban is fogysztható, gaykorlatilag elveszítve az olvasás 'olvasás-jellegét'. Mivel a világ nem arra halad, hogy egyre több gyerek lenne képes kocentrált, hosszútávú erőfeszítésre, hogy egy összetettebb szöveget feldolgozzon, lehet, hogy ez a helyes út. Vagy egy helyes út. Azoknak, akik még olvasnának, de pl az ADHD az újuktba áll, elkészült egy Bionic reader nevű app (ITT TALÁLHATÓ), amely kiemeli a szavak egyes részeit, így fókuszálva a felhasznláó figyelmét. Érdemes lehet kipróbálni - bele kell tölteni a szöveget, és már olvashat is a gyermek. Létezik Chrome kiegészítő, és telefonis applikáció is.

A kémia sokaknak mumus tantárgy, könnyű elveszni benne, könnyű feladni. Az sem segít, hogy egyre kevesebb helyen van szakos tanár, aki tanítsa. Így aztán minden segítség jól jöhet, például a remek Chemicalaid oldalé is (IDE KATTINTVA). Vizsgálhatjuk például a periódusos rendszer elemeinek tulajdonságait különféle összehasonlításokban (ITT ), megnézhetjük egy vegyületben az oxidációs számokat (ITT).

Remek játékot ajánlunk ma, kicsit hasonlít a GeoGuessr nevű alkalmazásra, de az sajnos fizetős lett, regisztrálni kell rá - bonyolult. A Cityguesser(ITT TALÁLHATÓ ) egy kicsit kevésbé kidolgozott, egyszerűbb, mégis remekül hazsnálható - áén nylevtanításban szoktam kommunikáció, képek leírása, történetmesélés tanítására használni. Az ötlet nem bonyolult, ledobnak a világ egyes részein (választhatsz, hogy bárhol, de lehet szűkíteni Európa vagy Amerika nagyvárosaira, valamint van híres épületek, emlékművek játékmód is. Emellett ha szeretnénk osrszágokra koncentrálni (pl. Oroszország, Ausztrália stb.), ezt is megtehetjük. Ebben a játékban nem a Google Maps alapján navigálhatunk, hanem egy videót kapunk az adott városról, és ebből kell kitalálnunk, hol járunk.

Nincs forróbb téma manapság a mesterséges intelligenciánál. Bár a legnagyobb zajt a ChatGPT-vel írt esszék és a Dall-E-vel készült képek csapták, a technikát legalább annyira, ha nem jobban lehet használni programok írására. Mit jelent ez vajon az oktatás számára? Ha majd az MI-k írják a programokat, akkor nem is kellenek programozók? Továbbra is olyan fontos a kódolás oktatása, ahogy azt eddig minden 21. századi pedagógiáról szóló könyvben, előadásban, podcastban és TED-talkban mondták évek óta? Gondoltam, kipróbálom magam is, íme az eredmény és a tapasztalatok:

Ahogy terjednek a különböző AI fejlesztések, úgy bukkan fel újabb és újabb felhasználási lehetősége ezeknek az alkalmazásoknak. Most angoltanároknak kedveskedünk, és a Gen Z translator-t (ITT TALÁLHATÓ ajánljuk felhasználásra. Ez nem más, mint egy fordító, amely képes bármilyen hivatalos, vagy csak nem 'cool' írást Z generációs szöveggé alakítani. Mi nem kevesebbet kértünk tőle, mint hogy Martin Luther King híres beszédének az első részét modernizálja. A Gen Z megoldása az alábbi volt:

Alig tértünk magunkhoz a COVID alatti online oktatás okozta sokkból, amikor egy újabb csapás érte a pedagógiát: megérkezett, és rohamosan terjed a ChatGPT, ismét újraírva mindent, amit az iskoláról, a pedagógia szerepéről gondoltunk. Eddig mondhattuk azt, hogy 'jó, jó a tesztek nem működnek az online oktatásban, de majd az esszék!'. Erre jön ez, és 20 mp alatt kiváló esszéket ír. Aztán gondolhattuk azt, hogy a kreativitás fejlesztése lehet a cél, de a ChatGPT szintén 20 mp alatt ír remek, érzelemdús verseket a macskák ellen Leonard Cohen stílusában. Mit nyerünk, mit vesztünk, és mi marad nekünk?